Kuszálik József: A tájfutó térképekről

2. Történeti visszatekintés a romániai tájfutó térképek fejlődésére

A tájfutás megjelenésétől mostanáig nagyon nagy mennyiségű térkép anyag gyűlt össze. Ezeket a RTSz próbálta meg követni. A leltárba vétel a nyolcvanas években kezdődött el Dr. Stroescu Nicolae gondozásában. Az RTSz-nél található, dr. Stroescu Nicolae által összeállított, térképjegyzék csak 1974-től kezdve tartalmazza a térképeket, mivel a térképbizottság vezetője a Kolozsváron megjelent Făget 4 (Bükk 4) térképet tekintette az első minőségileg elfogadható térképnek. Tehát a RTSz-nél található térképjegyzék semmi képpen sem nevezhető teljesnek, hiszen hiányoznak az 1974 előtti térképek, de a 74 utáni térképjegyzék is hiányos.
Ha a Bükk 4-es „ mérföldkő”-térképet vesszük közelebbről szemügyre, akkor valóban indokolt a választás, hiszen ez már valóban hasonlít a manapság készülő térképekhez mind megjelenésben, mind tartalomban. A térkép 1974-ben jelent meg, egy 8 éves munka eredményeként, 4 színben nyomtatva (fekete, kék, barna és sárga). A jelkulcsot tekintve sokban hasonlít a ma használthoz, de néhány régebbi egyezményes jel is fellelhető, amelyek főleg a növényzetre vonatkoznak, a hiányzó zöld színt pótolva.
Persze nem lehet egy térképet, mint egy határozott határt felhozni a térképfejlődésben a régi és új generációjú térképek közé, hiszen a fejlődés egy folyamatos jelenség és az átmenet fokozatosan több éven keresztül történt az ország különböző részein. A teljesség igénye nélkül László F. Csaba is készített 1982-ben egy térképnyilvántartást.
Az eddig megjelent tájfutó térképeket több szempontból is lehetne osztályozni, mint például lépték, részletesség, sokszorosítási módszer szerint. A sokszorosítási módszer által keletkezett különbségek meghatározóak a térkép aspektusa és jelkulcsa szempontjából, tehát esztétikai szempontból ez az osztályozás a meghatározó. A használt sokszorosítási módszerek alapján a tájfutó térképek így osztályozhatók:
  1. Nem nyomtatott térképek:
  2. Nyomtatott térképek:
A nem nyomtatott térképeknek az volt a nagy hátránya, hogy fekete-fehérek voltak. Előnyük viszont az volt, hogy csak annyi térképet készítettek, ahány benevező volt. Ezért a sokszorosítás olcsó volt. Egyes versenyekre utólag kiszínezték a térképeket: tisztásokat sárgára, folyóvizeket kékre. Ezeket a módszereket nagyrészt 1975-ig használták. Kivételként említhető az 1989-ig megrendezett megyei jellegű Aranyos-völgy Kupa, amely mindvégig ilyen térképeket használt versenyeire.
Ezt a térképgenerációt a szegényes tartalom és kis méretarányok jellemezték. Ezenkívül sok, a topográfiai térképekről átvett jelet tartalmaztak és a feltüntetett (1:25000-es léptékű térképekről átvett) szintvonalaknak pedig csak tájékoztató jellegük volt. A jellemző lépték ebben az időben az 1:20000-es, 1:25000-es volt, de voltak 1:16666-os és 1:10000-es térképek is. Az alapszintköz legtöbbször 10-, 20 méteres volt, de voltak szintvonal nélküli térképek is.
A térképjelek a fekete-fehér sokszorosítás korlátainak kellett, hogy megfeleljenek. Sok esetben az egyszerűség végett, a topográfiai térképekről átmásolt rajzanyaggal együtt, ezek jelrendszerét is átvették. Az alábbiakban az 1975-ig elkészült fekete-fehér tájfutó térképek leggyakrabban használt térképjeleit listázom, mellette feltüntetve a helyette ma használatos jelet (1. ábra).
b. A színes nyomtatás általánossá válik 1974-től kezdve. A színes térkép nagy előnye a fekete-fehér térképekkel szemben, hogy sokkal kifejezőbb és sokkal könnyebben olvasható. A legújabb jelkulcs leggyakrabban használt térképjeleit a 2. ábra tartalmazza. Hátránya viszont az, hogy ahhoz, hogy egy térkép elég olcsó legyen, nagy számú (legkevesebb 500-1000) térképet kellett nyomtatni. Az első térképeken, amelyeken nem volt zöld szín, a növényzetet fekete pontraszterrel, valamint egyezményes jelekkel ábrázolták.
1.jpg - 73527 Bytes

2.jpg - 117650 Bytes

Az IOF a tájfutó térképek nyomtatására hét színt (sárga, zöld, szürke, barna, kék, fekete, bíbor) ír elő. Ezeket nem kötelező mind használni. Romániában ebből öt színt használnak. Nem használják a bíbort, amivel a pályákat és a verseny lebonyolítását segítő jeleket tüntetik fel. Ezeket kézileg rajzolják a térképekre. A szürkét pedig a fekete szín rasztereiből állítják elő.
A 70-es évek közepétől tehát már színes térképeket használnak a tájfutók. A terepmunka egyre aprólékosabb kidolgozása folytán a térképek részletgazdagabbak lesznek, egyre inkább elkülönülnek a hagyományos topográfiai térképektől mind részletességben, mind a használt jelek tekintetében. Így mostanra a tájfutó térképek teljesen elszakadtak az 1:25000-es léptékű topográfiai térképektől, saját külön típust alkotva. A térképek részletességének növekedésével együtt nő a térképek méretaránya. A térképek léptékének időbeni változását - a részletesség növekedésével - az alábbi táblázat mutatja be. A táblázat elkészítéséhez az RTSz térképnyilvántartását használtam fel kihagyva a nem ismert vagy nem megfelelő méretarányú térképeket a százalékos részarányszámításból.

3.gif - 9704 Bytes

A fenti grafikonból egyértelműen kitűnik az egyre nagyobb léptékű térképek térhódítása. Az 1:20000-hez méretarányú térképek egyértelműen 1986-ban adják át a helyüket az 1:15000-es léptékűeknek. 1985 után ezek csak sítájfutó verseny térképnek készültek, majd 1993-tól teljesen eltűntek. Az 1:10000-es méretarány 1996-ben veszi át a domináns szerepet, habár az 1:15000 léptékű térképek nem tűnnek el. Máskülönben a 2000-es IOF térképszabályzat alapján a tájfutó térképek léptéke az 1:15000-hez. 1:10000-es léptékű térképet csak a kezdőknek és a veteránoknak engedélyeznek használni. Ez a döntés éppen a méretarány és ezáltal magának a térképnek a további növekedését szándékozza meggátolni.
A Román Tájfutó Szövetség térképnyilvántartásában 2000-ig 450 térképet jegyeztek be. Ezek száma évről-évre a következő képpen alakult.
4.gif - 6750 Bytes



Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőoldalára!