Kuszálik József: A tájfutó térképekről

1. A tájfutó sport rövid bemutatása

A tájfutás szó a tájékozodási futás összevonásából keletkezett. A tájfutás ”stadionja” az erdő. Amiért ez a sport különösen izgalmas az az, hogy mind fizikailag, mind szellemileg igénybe veszi a sportolót, valamint az, hogy a futó mindig más és más terepen szalad.
A tájfutás a Román Tájfutó Szövetség (RTSz) alapszabályzatában így van meghatározva: A tájékozodási futás az a sport, amely abból áll, hogy a versenyző ismeretlen terepen csak térkép és iránytű segítségével végigfut egy bizonyos számú ellenőrző ponttal kitűzött pályát. A sportteljesítménynek két mérhető összetevője van: A versenyzők koruknak megfelelő kategóriákban – 10 évestől 90 évesig – mérik össze tudásukat és erejüket. A korcsoportoknak a rendező különböző hosszúságú és nehézségű pályát tűz ki. A kezdő 9-10 éves gyerekeknek 1,5-2,5 km-es pályán, a 15-16 éves ifjúságiaknak 4,5-6,5 km-es pályán, a felnőtt férfiaknak 10-12 km-es pályán kell helytállniuk. Hosszútávú tájfutó-versenyek esetében a pályahossz körülbelül kétszerese lehet a normáltávú versenyének. A pályák technikai nehézsége is változik: míg a gyerekeknek a pályája többnyire vezető vonalak mentén (ösvények, patakok) halad, a felnőttek az ellenőrző pontok közötti távot vezetővonalak nélkül, leginkább a domborzatot használva, vagy csak kizárólag irányszög segítségével teszik meg.
A tájfutás mellett még más tájékozodási ágak is működnek. Ezek: a tájfutás téli formája a sítájfutás, a biciklivel történő tájbringa, valamint a mozgássérültek számára rendezett kerekes-székes tájfutóversenyek. A tájfutó versenyek a következőképpen osztályozhatók: A sportág eredete bizonyos katonai jellegű gyakorlatokban keresendő: ismeretlen terepen elhelyezett katonai objektum felkutatása, helyének rögzítése, a tereplehetőségek okos kihasználása és más hadászati probléma megoldása a térkép és iránytű használatával. Nem véletlen, hogy az első tájékozódási versenyek (Stockholm 1893, Bergen 1897) valójában katonai gyakorlatok voltak. Az első nemzetközi versenyre Bagdadban 1917-ben, a brit haderő rendezésében került sor. Az első kimondottan turisztikai tájfutó versenyt 1919 március 25-én tartották a stockholmi Sportszövetség rendezésében – 220 résztvevővel.
Romániában az első tájfutóverseny Dávidházi Kálmán, aradi turistaszakosztályvezető által szervezett Zaránd-kupa volt 1947-ben. A kezdeti turisztikai jellegű sport jellemzője a hosszú pálya, vázlatos térkép valamint inkább a hegyi túrázás volt. Nagy volt a szerencse szerepe a pontkeresésben és a hangsúly nem a versenyző sebességén volt. Idővel a versenyek lekerültek a dombvidékre, a versenyző megszabadult a felesleges cipekedéstől, nincs már szüksége sátorra, bakancsra, írószerszámokra. Ehelyett viszont különleges futócipőt húz és bozótruhába öltözik. Ma a tájfutóknak nemcsak jó tájékozódóknak, hanem kitűnő futóknak is kell lenniük, ha jó helyen akarnak végezni a versenyeken.
Az idén tartott International Orienteering Federation (IOF) kongresszuson bemutatott adatok alapján így áll a sport világviszonylatban: 58 tagország a szervezet tagja, világszerte 4100 klubban 350000 leigazolt versenyző sportol, 45 országban rendszeres nemzeti bajnokságot tartanak rendezve, 16 ország rendez évente több mint 100 versenyt (Ausztrália, Belgium, Csehország, Finnország, Írország, Franciaország, Nagy-Británia, Németország, Magyarország, Olaszország, Japán, Norvégia, Új Zéland, Lengyelország, Svájc és Svédország.

iof-tag.gif - 7584 Bytes

A Román Tájfutó Szövetség (RTSz) önálló szövetségként 1990-ben alakult és ekkor csatlakozott az IOF-hez. Jelenleg évente körülbelül 50 megyeközi versenyt rendeznek országszerte és 1031 sportoló van leigazolva a Román Tájfutó Szövetségnél. Ez a szám nem mérvadó, mivel nagy versenyeken is csak 250-nél kevesebb sportoló indul.


Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőoldalára!