Fontos események a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéken (2013)

XII. 31. Megszűnik Márton Mátyás közalkalmazotti jogviszonya
XII. 19. Kari karácsony
XII. 18. Két spanyol Erasmus hallgató (Mariona Romeu Graells, Gina Martínez Prats) záróvizsgája
XII. 6. Tanszéki TDK konferencia. Szigeti Csaba: Térképek olvashatóságának kvantitatív becslése (témavezető: Albert Gáspár)
XI. 29. Elek István Lázár Kollokvium előadása
Zentai László előadást tart Topográfiai és turistatérképek 1925–1948 címmel a Ripszám Henrik és a magyar tájfutás kezdetei (1948-ig) című konferencián
XI. 22. Az Élet és Tudomány 2013/47-es száma kétoldalas interjút közöl Zentai Lászlóval Tájfutás és térképészet címmel
XI. 21. Nyílt nap az Informatikai Karon
XI. 20. Az ELTE GIS Day-en Elek István Topológia relációs adatbázis-kezelőkkel címmel tart előadást. Mesterházy Anna, mesterszakos hallgató előadása: A városrehabilitáció eredményei Józsefvárosban.
XI. 18. Gede Mátyás, Márton Mátyás és Nemes Zoltán látogatást tett Debrecenben a Református Kollégium Nagykönyvtárában, ahol mintegy 250 fényképfelvételt készítettek a tógátus diákok 1800-as évek eleji két kéziratos földgömbjéről a Virtuális Glóbuszok Múzeuma számára, valamint megvizsgálták egy 1700-as évekbeli Johannes Hevelius-féle, gyönyörűen restaurált éggömb fényképezési lehetőségeit.
XI. 15. A GIM International szaklap 2013. novemberi számában egyoldalas cikk jelenik meg a magyar térképészetről "Kiváló térképészek" címmel.
XI. 8. Irás Krisztina Lázár Kollokvium előadása
XI. 3-10.

Márton Mátyás a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem vendégprofesszoraként a földrajz szak BSc II. éves hallgatóinak Oceanográfia címmel megtartotta tömbösített kurzusát.  A képzésen 15 hallgató vett részt. Ugyanakkor az Erasmus oktatói mobilitás keretében folytatta atlaszkartográfiai előadásait az MSc II. évfolyamos hallgatóinak a Tematikus kartográfia tantárgy keretében.  A téma az atlaszokban alkalmazott tematikus ábrázolásmódok elemzése volt a Közép-Európa Atlasz és az 1956 eseményei című történelmi atlasz példáján bemutatva. Az előadásokon közel 30 hallgató vett részt.

XI. 1. Márton Mátyást, Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke javaslatára Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjává 5 éves időtartammal kinevezi
X. 7-9. Zentai László előadást tart a National Institute of Statistics and Geography (INEGI) és az ENSZ szervezésében rendezett CIGMA 2013 International Conference of Geography and Environment-en Mexikó Cityben. Előadásának címe: Geospatial Information Access and Representation: thematic maps in brave new cartography.
X. 7. Új térképtárosunk: Kiss Tünde.
X. 4. Gede Mátyás Lázár kollokvium előadása
IX. 28-29. A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Stefánia úti székházában (MÁFI) a Földtudományos forgatag résztvevői voltunk.
Szlogenünk:"Oktatás, kutatás; játszva tanulás";
Bemutatott posztereink:
Bérces Ádám: Térinformatikai megjelenítés hatékonyságának értékelésére alkalmas szemmozgáskövetési kísérlet megvalósítása
Gede Mátyás-;Márton Mátyás-Ungvári Zsuzsanna: 3D-s glóbuszok az interneten (A Virtuális Glóbuszok Múzeuma és a virtuális glóbuszrestaurálás)
Hillier Domonkos-dr. Török Zsolt Győző: A Duna felfedezése; Egy 1833-as térkép kartográfiai vizualizációja
Mészáros János-dr. Kovács Béla-dr. Zentai László: Személyzet nélküli légi rendszerek alkalmazási lehetőségei a távérzékelésben
Jesús Reyes Nunes: Children map the World; (Jegyzetek egy nemzetközi térképrajzversenyről)
Ungvári Zsuzsanna-Tokai Tibor: A 150 éves Perczel-glóbusz újraalkotása
Zsoldi Katalin: 3D-s térképek
Előadóink: Márton Mátyás, Bérces Ádám, Mészáros János, Ungvári Zsuzsanna és Zsoldi Katalin
IX. 27. Kutatók éjszakája. Tanszéki programok:
Drónok a természettudományokban (TTK-val közös) - Mészáros János
Készíts saját földgömböt - Gede Mátyás
IX. 25. Az 5vös 5 km-es futóversenyen Gede Mátyás a leggyorsabb oktató.
IX. 19-20. Digital technologies to Cartographic Heritage workshop Rómában.
Tanszéki előadások:
Krisztina Irás, István Elek, Digital Map Collection and Map Database of the Eötvös Loránd University
László Zentai: The way to Cartography 2.0: The implementation of the Digital Technologies in Cartographic Heritage in Cartography and in the ICA
Tanszéki résztvevők: Irás Krisztina, Jeney János, Zentai László.
Fény-tér-kép konferencia Gyöngyösön. Tanszéki résztvevőnk Mészáros János.
IX. 19. Bartos-Elekes Zsombor versenypályázatának nyilvános védése docensi cím elnyeréséért Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Gercsák Gábor és Márton Mátyás felkért bírálók.
IX. 13. Zentai László Lázár kollokvium előadása
IX. 7-13. Jesús Reyes Portóba és Guimaraesbe látogat Erasmus oktatói mobilitás keretében. Mindkét egyetemen előadásokat tart a következő címmel: "Um método alternativo de representaçao na  Geografia: os cartogramas ou mapas anamórficos" (Alternatív  ábrázolási módszer a Földrajzban: a torzított kartogram-térképek  (anamorf térképek)".
IX. 6. Az egyetemi tanévnyitón Györffy Jánost az ELTE Pro Universitate Emlékérem arany fokozatával tüntetik ki.
IX. 2.- Bejövő Erasmus hallgatók:
Petya Ancheva Angelova (Bulgária)
Mariona Romeu Graells (Spanyolország)
Gina Martínez Prats (Spanyolország)
IX-II. Varga Balázs hallgatónk Erasmus mobilitáson Karlsruheban.
IX. 1. Megszűnik Györffy János közalkalmazotti jogviszonya
VIII. 25-30.

International Cartographic Conference 2013, Drezda
Tanszéki előadások:

  • Jesús Reyes: Smartphone-based school atlases?
  • Zsolt Török: Visualizing in historical context: the study of the Dresden map of Hungary from the 1570s
  • László Zentai: Implementation of Cartographic and Digital Techniques in Orienteering Maps
  • B. Kádár–Mátyás Gede: Where Do Tourists Go? Visualizing and Analyzing the Spatial Distribution of Geotagged Photography
  • Mátyás Gede–Zsuzsa Ungvári–László Zentai: Virtual Globes Museum 2.0 – Adding the Power of Community
  • Mátyás Gede–H. Hargitai–E. Simonné-Dombóvári: “Blind Mouse” on Mars and Moon – a Map Game for Disseminating Planetary Topographic Knowledge
  • László Zentai–Béla Kovács: Cartography in higher education: changes in the last decades
  • Mátyás Gede–János Mészáros: Digital Archiving and On-line Publishing of Old Relief Models
  • Katalin Zsoldi: Budapest 3D underground map
  • Mátyás Gede–C. Petters–G. Nagy–A. Nagy–János Mészáros–Béla Kovács–C. Egri: Laser Scanning Survey in the Pál-völgy Cave, Budapest
  • László Zentai: A less known topographic survey: a 1: 50 000 Scale Military Survey of Hungary (1940-1944)
  • Gáspár Albert–Zsuzsanna Ungvári: Cave Volumetric Studies Based on Archive Maps of the Pál-völgy Cave (Hungary)

Poszterek:

  • Zsuzsa Ungvári, R. Szabó: Some aspects of the generalization of small-scale digital elevation models
  • János Jeney, M. Buchroithner: The use of OpenSource technologies for distributing historic maps and creating search engines for searching though the catalogues
  • Zsuzsa Ungvári, Tibor Tokai: The interactive gazetteer of a 150-year-old globe
  • Zsolt Török, Domonkos Hillier: Visualizations of the river Danube based on László Vörös' 1833 hydrographic map
  • János Jeney, M. Buchroithner: Finding the sources of data used for making ethnic maps
  • János Jeney, M. Buchroithner: Ethnic maps of the Hungarian settlement areas from around the world
  • H. Hargitai, Mátyás Gede, Zs. Merk: Geobrowsers vs. Cartographic Artworks: Virtual Planetary Globes Designed for K–12 Education
  • Krisztián Kerkovits, János Györffy, Mátyás Gede: Renewing Cahill’s Equal-Area Butterfly Projection
  • E. Simonné-Dombóvári, Jesús Reyes, G. Gartner, M. Schmidt, A. Rohonczi: Austrian-Hungarian Survey on Chernoff Faces: An Alternative Method of Representation in School Cartography
VIII. 24-30. Zsoldi Katalin és Ungvári Zsuzsanna doktoranduszok a Campus Hungary ösztöndíjprogram keretében rövid tanulmányúton vesznek részt a drezdai nemzetközi térképészeti konferencián.
VIII. 23-24. Workshop on Eye Tracking: Why, When, and How? Drezdában az ICA Geovizualizációs, illetve a Felhasználók bizottság szervezésében.
Bérces Ádám és Török Zsolt előadásának címe: A home‐made, 10 bucks eye tracking system.
Workshop on Generalisation and Map Production Drezdában két bizottság szervezésében (Generalisation and Multiple Representation, Map Production and Geo-Business). Tanszékünk előadását Ungvári Zsuzsanna doktorandusz tartja (Zs. Ungvári-N. Agárdi-L. Zentai: A comparison of methods for automatic generalization of contour lines generated from digital elevation models).
VIII. 23. Sharing knowledge szimpózium Drezdában (négy ICA bizottság szervezésében, Jesús Reyes vezetésével: Gyermekek és térképészet, Oktatás és képzés, Bolygótérképezés, Térképek vakok és gyengénlátók). Magyar szekcióvezetők: Hargitai Henrik, Jesús Reyes, Zentai László.
VIII. 22-23. Workshop on Historical Maps, Atlases and Toponymy Lipcsében. Tanszékünk előadását Jeney János doktorandusz tartja a Térképtörténeti és az Atlaszkartográfiai bizottság közös ülésén: Relation of toponymy and minorities living in the Vojvodina Region in the beginning of the 20th century.
VII. 11-13. MFTTT vándorgyűlés Sopronban. Elődásaink:
Ungvári Zsuzsanna–Zentai László: Vonalegyszerűsítő algoritmusok alkalmazásai a térképészetben
Jeney János: Ábrázolási módszerek a Bácska és a Bánság területén
VII. 1-2. MSc záróvizsga
VI. 26. Albert Gáspár Lázár Kollokvium előadása
VI. 24-26. BSc záróvizsga
VI. 24. Plihál Katalin (doktori iskolánk oktatója) könyvbemutatója az Országos Széchenyi Könyvtárban: Tabula Hungariae. A kötetet Klinghammer István mutatja be.
VI. 17. Horváth Ildikó tanácsost kikéri az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tanszéki titkárságot az átmeneti időszakban Hillier Domonkos doktorandusz vezeti
VI. 11. A Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke és Termimológiai Kutatócsoportja, az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete és a Magyar Nyelvtudományi Társaság által szervezett Névtan és terminológia 2: Névtan és egységesítés workshopon Márton Mátyás A névegységesítés eredményei a magyar tengerfenék-domborzati nevek körében címmel tart előadást
VI. 10. Az MTA Földtudományok Osztálya és a Földtani Tudományos Bizottság által rendezett A szedimentológiai és a szerkezetföldtani kutatások nemzetközi tendenciái és hazai helyzete című tudományos ülésen Albert Gáspár társszerzős előadást tartott: Szerkezetföldtani eredmények a magyarországi kutatásokban,
kitekintéssel a nemzetközi tendenciákra
Az új Magyar Nemzeti Atlasz első szerkesztőbizottsági ülésén a tanszéket Márton Mátyás és Zentai László egyetemi tanárok képviselik
V. 31. Doktoranduszok éves kötelező beszámolója
V. 24. 60 éves a tanszékünk
V. 23-24. 4. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás Debrecenben. Előadásaink:
Mészáros János: Nagy felbontású domborzatmodellek generálása nyílt forrású eszközökkel
Gede Mátyás–Ungvári Zsuzsanna–Zentai László: Virtuális Glóbuszok Múzeuma 2.0. Új lehetőségekkel bővült az internetes tárlat
Török Zsolt Győző–Bérces Ádám: Térinformatikai vizualizációk vizsgálata szemmozgáskövetési kísérletekkel
Agárdi Norbert Zsolt–Ungvári Zsuzsanna–Zentai László: Domborzatmodellből nyert szintvonalak automatizált generalizálása
Posztereink:
Bérces Ádám: Térinformatikai megjelenítés hatékonyságának értékelésére alkalmas szemmozgáskövetési kísérlet megvalósítása
Hillier Domonkos: A budapesti Duna 1833-ban. - Az első "térkép" kartográfiai vizualizációja
V. 22. Zentai Lászlót tünteti ki idén Lázár deák-emlékéremmel az MFTTT.
Az MFTTT közgyűlése főtitkárhelyettessé választotta Buga Lászlót, tanszékünk címzetes egyetemi docensét.
V. 21. Zentai László Budapesten találkozik Milan Konecnyvel, az ICA korábbi elnökével
V. 15. A nadapi szintezési ősjegy felállításának 125. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen beszédet mond Klinghammer István, professzor emeritus. Tanszékünket képviselte meg Horváth Ildikó, Kovács Béla és Zentai László.
V. 14. Képfeldolgozás UAV technológiákhoz nyílt forráskódú és kis költségű szoftverekkel konferencia a FÖMI-ben. Mészáros János előadásának címe: UAV-ok alkalmazása az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékén
V. 13-16. Geospatial World Forum Rotterdamban. Tanszékünk résztvevője Zsoldi Katalin doktorandusz, előadásának címe: Economic and Social data in 3D Thematic Maps.
V. 10. Tanszékünk javaslatára az egyetemünk díszdoktora lesz Ferjan Ormeling, az Utrechti Egyetem professsor emeritusa
V. 9. Az Informatikai Kar Neumann-napi ünnepségén Ferjan Ormeling, leendő díszdoktorunk Cartography as intentional distortion címmel tart előadást.
A kar kiváló hallgatója címet kapja Bérces Ádám és Kerkovits Krisztián.
V. 5-10. Márton Mátyás az Erasmus oktatói mobilitás keretében a kolozsvári Babeş--Bolyai Tudományegyetem Magyar Földrajzi Intézetében az Atlaszkartográfia tárgyköréből tart előadásokat:
1. Magyar földrajzi világatlaszok a 20. században
2. Magyar Nemzeti atlaszok a 20--21. században
3. Magyar nyelvű történelmi (világ) atlaszok a 20. században
V. 3. Zentai László Rio de Janeiroban megkapja a Brazil Térképészeti Társaság térképészeti érdemérmének tiszti fokozatát. Cartography on Eötvös University címmel tart előadást a Rio de Janeiro Szövetségi Egyetemen.
IV. 19. Ungvári Zsuzsanna Lázár kollokvium előadása
IV. 18-19. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A tanszék hallgatóinak előadásai:
Gregor Rita: Térképes portál az illegális hulladéklerakók bejelentésére
Kerkovits Krisztián András: Pillangó típusú oktaéder vetületek a Föld geokartográfiai ábrázolásához
Merk Zsófia: Égitestek megjelenítésének kérdései az Io példáján
Szabó Timea: A Szent Anna-tó és környékének háromdimenziós interaktív turistakalauza
IV. 17-24. Irás Krisztina Portóban Erasmus oktatói mobilitáson. Az előadás címe "Digital Methods in Cartographic Analysis"
IV. 2. A Nemzetközi Térképészeti Társulás gyermekrajz versenyének hazai fordulóján Szabó-Feltóthy Laura, 13 éves budapesti tanuló Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne című munkája országos díjat kapott.
IV. 2-30. Bán Barna, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Turizmus és területfejlesztés mesterszakos hallgatója egy hónapos részképzésen vesz részt tanszékünkön
III. 25. João Sarmento, a Minho Egyetem Földrajzi Tanszék oktatója Erasmus oktatói mobilitás keretében két előadást tart a tanszékünkön:
Postcolonial Lusophone Africa: memory and landscape in Cape Verde
Memory and identity in Fort São Sebastião and Fernão Dias monument, São Tomé é Príncipe
III. 24. Mészáros János tart előadást Térképészet az űrben - Űr a térképészetben címmel a European Space Expo budapesti rendezvényén
III. 22. Szép magyar térkép kiállítás megnyitó
III. 12. A Kari Tanács elfogadta Zentai László tanszékvezetői beszámolóját a 2008-2013. évi időszakra
III. 11.

Tanszékünkre látogatott Csütörtöky József, a révkomáromi Duna Menti Múzeum igazgatója Szabó László fotóművész társaságában. Gede Mátyás, Márton Mátyás és Nemes Zoltán részvételével konzultációt folytattak a 3D-s glóbuszmodellek létrehozásáról, amelynek eredményeit a múzeum birtokában lévő 1602-es Blaeu-éggömb restaurálásánál kívánják felhasználni.

III. 8. „A Kárpát Pannon-térség változó etnikai arculata” című etnikai atlaszának bemutatója az Akadémián. Az atlasz egyik ajánlója Klinghammer István akadémikus.
A Földtudományi Doktori Iskola tanácsülésén elfogadják doktori programunk új nevét: Térképészet-Geoinformatika doktori program
III. 5. Bartos-Elekes Zsombor, PhD, a kolozsvári Babeş--Bolyai Tudományegyetem tanára, egykori hallgatónk és doktoranduszunk, az Erasmus oktatói mobilitás keretében tanszékünkre látogatott. Egész délelőttöt betöltő előadássorozatában a következő témákat érintette:
1. Románia térképtörténete
2. Térképészet a romániai felsőoktatásban
3. Térképtárak Romániában
4. Régi térképek digitális feldolgozása
III. 1.-IV. 30. Varga Andrea, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz szakos hallgatója részképzésen vesz részt tanszékünkön
II. 27. Klinghammer István, tanszékünk professzor emeritusa, a Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára.
II. 25-III. 17. Lengyel Hunor, a kolozsvári Babes--Bolyai Tudományegyetem III. éves földrajz szakos hallgatója rövid részképzésen vesz részt tanszékünkön
II. 7. A KMOP 4.2.1/B-10-2011-0002 "Interdiszciplináris, innovatív kutatási irányok és az ipari kooperáció infrastrukturális hátterének fejlesztése valamint új oktatási technológiák bevezetése az ELTE-n” című pályázat zárókonferenciája. Györffy János ismerteti a kar beszerzéseit. Szekerka József mutatja be a tanszék új eszközeit működés közben.
II. 6. Nyílt forráskódú térinformatika munkaértekezlet a BME-n. Tanszékünk résztvevői: Gede Mátyás, Mészáros János.
I. 29. MSc záróvizsga
I. 28. BSc záróvizsga
I. 25. Nyílt nap a Természettudományi Karon
I. 24. Nyílt nap az Informatikai Karon
I. 4. Györffy János és Zentai László részt vesz a Hrenkó Pál emlékére rendezett budapesti konferencián.