Irmédi-Molnár László
térképész professzor élete és munkássága

8.3. A térképkészítő

A térképész sem nélkülözheti saját kutató munkájában sem a térképet. Még az 1920-as években elkészíti a Dunántúl ősi növénytakaróját ábrázoló térképét főnöke földrajzi vizsgálódásaihoz.

Nem jelenik meg jóformán egyetlen cikke sem, amelyikben ne lenne térkép vagy térképvázlat.

Sokirányú munkássága mellett gyakran visszatért a térképek kiadásához. A második világháború után erős vásárlói igény mutatkozott különböző térképek iránt, ezért megélhetés szempontjából is szükséges volt, hogy foglalkozzék térképszerkesztéssel, mint ahogy említettük, Magyarország, Budapest és Európa térképei jelennek meg 1945-1949 között.

Nem szabad elfelejtkeznünk az ÁTI Kisatlaszban megjelent térképeiről sem.

Igazi vágya - melyet gyakran hangoztatott tanítványai körében - egy igazi egyetemi atlasz létrehozása volt. A körülmények azonban nem tették lehetővé ennek megjelentetését. Kapott ugyan felkérést a Kartográfiai Vállalat Magyarország atlaszával kapcsolatban, de nem tudott közremûködést vállalni.

A professzor tervezett hold- és földgömböt is.

Nyugdíjba menetele előtt készíti el Füsi Lajossal Magyarország közoktatásügyi dombortérképeit 1:200 000 és 1:400 000 méretarányban.




Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!