Irmédi-Molnár László
térképész professzor élete és munkássága

8.2. Az oktató munkával kapcsolatos publikációi

Irmédi-Molnár László a következő helyeken végzett oktatói munkát:

Mindenütt maradandó értékű munkásságot fejtett ki

A szegedi egyetemen nem jelent meg egyetemi jegyzete. Ekkor könyvírásra gondolt, amiből öt fejezetet ki is dolgozott a földrajz tárgyköréből. A HTI topográfus tanfolyama számára készített jegyzetet, abból elő is adott, ez Hegyidomtan címmel látott napvilágot 1951-ben. Kis bővítéssel ez jelent meg a soproni egyetemen is (1950).

A Hadmérnöki Karon a Hegyidomtan és a Térképsokszorosítás c. jegyzete jelent meg 1951-ben, illetve 1954-ben.

A tudományegyetemi oktatás számára adta ki egyetemi jegyzeteit a Térkép- és vetülettant, a Földrajzi hálózatok szerkesztését több szak részére és többszöri átdolgozással, amint azt publikációs jegyzéke (B. melléklet) mutatja. Összesen 12 kötete jelent meg 1950-1964 között.Ezek összefoglalása a Geodéziai Kézikönyv két nagy fejezete (1960) és az 1970-ben a Tankönyvkiadó által kiadott Térképalkotás c. tankönyve, valamint kandidátusi disszertációja (1969).

Szívesen foglalkozott oktatófilm készítéssel, a földrajzi alapfogalmakról készített ilyet 1939-ben a Budai-hegységben.

Tudományos pályafutását jelentős mértékben elősegítette nyelvtudása. Németül és oroszul beszélt, a korábban említett keleti nyelveket is annyira ismerte, hogy az elegendő volt térképtörténeti kutatásaihoz. Széles érdeklődési köre mellett nyelvismerete révén tett szert arra az olvasottságra, amelyet említett szemlecikkeinek nagy száma (77 db) és változó témája is mutat.

Vázoltuk, hogy külföldön is sok felé járt, hadifogsága után Ausztriát és Csehszlovákiát kereste fel, főleg térképtörténeti kutatásai és hadi levéltári adatgyűjtései érdekében.

Ezen munkái mellett több kisebb kiadványa is megjelent a nagyközönség, az ifjúság, a cserkészek számára: a tereptanok, a jelkulcsok, a térképészeti példák, az oktatótáblák és a népatlasz, továbbá füzetek a térképkészítés módszereiről és a térképvázlat készítésről.




Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!