II. A térképtudomány fejlődésének alapvonalai
(Pápay Gyula)

A térképészet történetének számos művelője és kiterjedt irodalma van. Jelentőségét nem annyira a térképészet jelenlegi szerepe, helyzete határozza meg, hanem inkább az a tény, hogy a térképek története a művelődéstörténet olyan izgalmas területén mozog, amely mind a tudományhoz, mind pedig a művészethez kapcsolódik. A térképészet történetének irodalma szinte mindezideig a térképtörténetre korlátozódott. Annak ellenére, hogy a térképtörténeti kutatás tematikája az utóbbi időben jelentős mértékben kibővült, a tudománytörténeti szempont továbbra is érdemtelenül a háttérbe szorult. Így a kartográfiai elmélet története a térképészet történetének igen elhanyagolt területe. Pedig csak az elméleti kartográfia feltárásával emelkedhet a térképtörténet egy átfogó térképészettörténet szintjére. Azonkívül a térképtörténet megértéséhez szükség van a kartográfiai elméletek történetének ismeretére is, hiszen egy-egy térképészeti mű interpretációjához ismerni kell azt az alapot, hátteret is, amit a korabeli kartográfiai módszertan nyújtott.
Az elméleti kartográfia történetének ismerete közvetett módon segítséget nyújthat a térképészet aktuális problémáinak, feladatainak a megoldásához is. Sok olyan kérdése van a mai térképészetnek, amelyek a probléma alapszerkezetét és lényegét illetően nem sokban térnek el attól, amelyeket a letűnt idők elméleti kartográfiája vetett fel, illetve igyekezett megoldani. Ezek feltárása a szakmai műveltség egy olyan oldalát fejlesztheti ki, amely egy nagyobb fokú, történelmileg megalapozott problémaérzékenység kialakításához vezethet. Ez olyan tulajdonság, amire a mai térképésznek feltétlenül szüksége van.
Ha megismerjük azt, hogy milyen tényezők befolyásolták a múltbeli kartográfust munkájában - az elméleti-módszertani síkon is -, akkor könnyebben és tudatosabban igazodhatunk el a jelenleg erős változásokon átmenő térképészet problémái között is.
Hogy mennyire újszerű az elméleti kartográfia történetének feltárása, az abban is kifejezésre jut, hogy ennek a tárgynak az oktatására világviszonylatban is először az ELTE Térképtudományi Tanszékén került sor.
Ez a könyv a tárgy további oktatását kívánja szolgálni. Úttörő munkáról van itt szó, ami bizonyos koncessziókat is megkövetel. Mivel a jelenlegi kartográfia-történeti irodalom kevés támpontot nyújt az elméleti kartográfia történetének feldolgozásához, ezért a forrásokhoz kell visszanyúlni, azaz a sokszor nagyon nehezen hozzáférhető korabeli publikációk aprólékos munkát igénylő "öszszerakása" révén kell a különböző fejlődési vonalakat rekonstruálni. Ez csak fokozatosan oldható meg.
A jelenlegi kötet a térképtudomány kialakulásának főbb fejlődési vonalait követi. A vetülettan történetének tárgyalására esetleg egy következő kiadásban kerül sor. A vetülettan története hozzátartozik ugyan a térképtudomány kialakulásához, de annak egy viszonylag különálló fejlődési vonalát képezi, kivéve az ókort, amikor lényegében a vetülettan kialakulása jelentette az elméleti kartográfia kezdeteit. Tervbe vettük a térképtudomány legújabb kori, egészen napjainkig tartó történetének felvázolását is.

A szerző köszönettel tartozik mindazoknak, akik a könyv megírását és megjelenését elősegítették, így a rostocki egyetem Történelmi Intézetének, főleg Martin Guntaunak és az ELTE Térképtudományi Tanszékének, főleg Klinghammer Istvánnak, aki kezdeményezte és lehetővé tette ezen tárgy oktatásának a bevezetését.




Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!