3.1.7. Klimatológiai viszonyok


Az éghajlat és az időjárás befolyással van a fegyveres küzdelemre. Hatásuk fontos a szárazföldi és honi légvédelmi csapatok számára egyaránt. Az éghajlat -mint az időjárási helyzetek átlaga -egy adott területen belül számos vonatkozásban azonos jellegzetességekkel bír, melyeket a kartográfia sajátos eszközeivel célszerű és lehetséges grafikus módon a felhasználók számára hozzáférhetővé tenni. Az információ-átadás elsődleges formái a katonaföldrajzi értékelések, illetve az ezeket kísérő grafikus anyagok, azonban az éghajlati, illetve meteorológiai komponensek jelentős része részben látensen, részben közvetlen megjelenítésben katonai tematikus térképeken is feldolgozhatók. Az előbbire példaként említhető a talajok járhatósága a víztartalom függvényében, (mely elsősorban a hulló és nem hulló csapadék mennyiségétől és megjelenési formájától függ) az utóbbira pedig az uralkodó szélirányok (irány, sebesség) ábrázolása.

A katonai tevékenységet az egyes meteorológiai elemek külön-külön és együttesen is befolyásolhatják. Ezen meteorológiai elemek a hőmérséklet, a csapadék, a szél és a légnyomás. Természetesen a hatások térben és időben egyaránt módosulhatnak az ábrázolthoz képest, hiszen az éghajlat nem azonos az időjárással, mely az előbbihez képest sokkal gyorsabban változik. Így törekedni kell arra, hogy az egyes meteorológiai elemekkel kapcsolatos információk térképi ábrázolása lehetőleg feldolgozott, illetve előzetesen értékelt és valamely más vonatkozáshoz kapcsolt formában (pl. talaj, felszíni vizek, stb.) történjen. Amennyiben a meteorológiai elemek közvetlenül kerülnek bemutatásra, úgy tájékoztató jellegűnek kell ezeket tekinteni.

A vonatkozó információigények a következők: