A különböző méretarányú topográfiai térképek tartalma, az ábrázolt terepelemek jellege, az ábrázolás részletessége, mennyiségi mutatói évtizedek vagy akár évszázadok tapasztalatai alapján alakultak ki. Természetesen meg lehet alkotni a körülmények figyelembevételével az egyes tereptárgyak ábrázolási szabályait, sőt általános törvényszerűségeket is, melyek meghatározták, hogy milyen tereptárgyat miért és miként ábrázoljuk a térképeken. Mindezeket azonban úgy kell alkalmazni, hogy teret engedjen a térkép készítője számára ahhoz, hogy figyelembe vehesse a haderőnemi és/vagy fegyvernemi igényeket, mely mindenkori függvénye a felhasználó azon szuverén döntésének, hogy milyen hadászati művelethez illetve hadművelet során milyen harcmód eseteire kívánja a térképet használni.

A térképkészítés – végtelenül leegyszerűsítve – hasonlóan sok más tevékenységhez a MIT-HOGYAN problémára vezethető vissza [(1) 3. old.].
A MIT kérdésre a választ a korábbi (jelenlegi) térképezési felfogás szerint könnyen meg lehetett válaszolni: MINDENT (legalábbis amit a papír elbír). Azonban igényli-e ezt az információdömpinget a katonai térképfelhasználó? Az általunk készített katonai topográfiai térképek alapvetően az 1:200 000 méretarányú térképek grafikai lehetőségeihez igazodnak, vagyis minden olyan információt tartalmaznak, amit az adott méretarány adta ábrázolási lehetőségek megengednek. Mindeközben megállapítható, hogy az ábrázolás tartalma és részletessége nem a felhasználói igényekhez, hanem a térkép készítőjének hagyományaihoz és technológiai lehetőségeihez igazodnak.

Tanulságos összehasonlítani az általunk készített katonai topográfiai térképek kartográfiai tartalmát (alkalmazásra kerülő térképjelek, megírások száma; összességében jelkulcsi elemek) más országokban készülő hasonló térképek azonos adataival (1. táblázat).
 

A MIT kérdésre adandó válasz nem választható szét a katonai tematikus térképek csoportjára vonatkozó választól. A katonai topográfiai térképek információval való túlterheltségének problémájára a megoldás kézenfekvő (mind a térképek készítői, mind a felhasználói számára), sőt talán túlságosan is az, miszerint ami nem fér rá a katonai topográfiai térképre, azt ábrázoljuk katonai tematikus térképen. Ez újabb problémát vet fel: hogyan csoportosítsuk az információkat? Eddig (jelenleg) ezt úgy próbáltuk(juk) megoldani, hogy mindent a katonai topográfiai térképre zsúfoltunk rá, és mellőztük az információknak a katonai tematikus térképeken való ábrázolását. Ezzel ugyan rendelkezésünkre áll egy általánosan használható térkép, ez azonban információval túlzsúfolt. Egy adott felhasználó számára, aki egy bizonyos katonai feladat végrehajtása során kívánja használni a térképet, nagy az információs "háttérzaj". A fegyvernemek, a szakcsapatok illetve a szolgálati ágak igényei azonban egyre sokrétűbbé és specializáltabbá válnak. Az igények további kielégítésére a katonai topográfiai térképek nem alkalmasak, információval tovább már nem terhelhetők. A térképkészítők szükségszerűen kénytelenek a felhasználókkal együttműködve azok igényeinek "szelektálására". Az igazi megoldás – véleményem szerint – a digitális technológia térhódítása nyomán a térképészeti információs rendszer létrehozása, karbantartása az azokból lehívható adatoknak kis példányszámú, átgondoltan megválasztott tartalmú katonai tematikus térképeken való ábrázolása.

A fenti gondolatmenet máris átvezet az eredeti MIT-HOGYAN probléma HOGYAN oldalának vizsgálatához. Napjainkban a HOGYAN probléma megoldása alapvető változáson megy keresztül. A számítógépek térképészeti alkalmazásának rohamos fejlődése szinte felbecsülhetetlen lehetőségeket biztosít a térképészeti anyagok előállítása, illetve a térképkészítés technológiája területén. Itt azonban le kell szögeznünk, hogy bár lehetőségeink jelentősek – és nem csak a térképkészítők, hanem a felhasználók számára is – a közvetlen adatnyerésre, azonban ameddig a felhasználói oldalon a digitális fogadókészség (adatok digitális formában való lekérése, tárolása, feldolgozása, képernyőn és/vagy nyomtatón (plotteren) való bemutatása) nem ér el egy adott szintre [(7) 111. old.], addig a papírtérképeknek mint elsődleges információhordozóknak a dominanciája továbbra is fennáll, sőt várhatóan még évtizedekig meg is marad.

A HOGYAN szempontjából nem hagyható figyelmen kívül a nyomdatechnika rohamléptű fejlődése sem, mely nagymértékben szintén a számítástechnikai fejlődés eredménye, sőt következménye. Míg a nagy példányszámú nyomtatás területén az ofszettechnológia – melyet a számítástechnika jelentősen javított – alkalmazásának egyeduralma nem kérdőjelezhető meg (egyenlőre), addig a kis példányszámú sokszorosítás területén egyre nagyobb szerephez jutnak a digitális eljárásokon alapuló rendszerek. Térképészeti alkalmazás szempontjából kiemelt jelentősége lehet a festéksugaras, a bubble-jet és a lézernyomtatóknak, melyek a színes fénymásolókkal történő együttes felhasználásuk esetén különösen alkalmasak digitális adatbázisokban tárolt adatok grafikus megjelenítése útján egyedi igényeket kielégítő térképek kis példányszámú előállítására.