Bírálat

Ifj. Zsiga György: Az aranymosás Magyarországon c. OTDK dolgozatáról

A szerző egy kétségtelenül érdekes, többszörösen határterületi téma feldolgozását vállalta. Az aranymosás "titokzatos" mestersége geológiai, földrajzi, történelmi, néprajzi szempontból egyaránt izgalmas és érdeklődésre számot tartó téma.

1. A tartalmi összefoglaló a formai követelményeket betartja, a dolgozat lényegét megfelelően kiemeli.

2. A dolgozat két, jól elkülönülő részre tagolódik: az első rész az aranyász mesterséggel foglalkozik, míg a másodikban a magyarországi aranymosóhelyek térképi ábrázolásának egy lehetséges módját ismerteti a szerző.
A dolgozat célja - mint a bevezetőből megtudhatjuk - a figyelemfelkeltés, s ezt a munka kétségkívül eléri. Stílusa olvasmányos, élvezetes, néhol azonban túlzottan is zsurnaliszta. Félreértés ne essék: nem tudományoskodást kérek számon a szerzőtől, ám egy tudományos dolgozatban mind stiláris, mind formai vonatkozásokban vannak olyan normák, amelyeket be kell tartani. Ezektől egy népszerűsítő munkában természetesen el lehet tekinteni (s ezzel nem akarom a tudományos népszerűsítés fontosságát lebecsülni).
A szerző ismeri és használja a téma alapirodalmát, ez kétségtelen. Szembeötlő azonban, hogy a szövegben csak nyomait találjuk a tudományos munkában megkövetelt pontos és alapos hivatkozásoknak. Ennek hiányában (elsősorban az első részben) nem lehet eldönteni, hogy melyik megállapítás, leírás honnan származik, s azt sem, hogy melyek a szerző önálló megállapításai. A második részben részletes beszámolót kaphatunk a tematikus térképek készítésének nehézségeiről, s az által szerkesztett térképlapok készítésének menetéről. Ez a rész, úgy érzem, túl részletező, bár - hála a szerző olvasmányos stílusának - nem unalmas. A végeredmény, az 5 db térképlap profi munka, amint az elvárható egy harmadéves térképész hallgatótól.


Bírálat
Ifj. Zsiga György: Az aranymosás Magyarországon

Az aranymosás ősi mesterségének sajátos, térképész szemmel történő bemutatását tűzte ki feladatául az ELTE TTK Térképtudományi Tanszékének hallgatója. Dolgozatának első fele a magyarországi aranymosás érdekes, olvasmányos ismertetése, amelyben az aranymosás folyamatáról, technikájáról is sok részletet tudhatunk meg. A dolgozat második felét a kartográfiának, azon belül is a tematikus térképszerkesztésnek szenteli a szerző, kissé talán túl is méretezve a terjedelmét, és csak lassan bontakozik ki a kapcsolat a címben felvázolt aranymosás és a tematikus térképezés között. A két eltérő szemléletű fejezet között nagyobb összhangot kellett volna teremteni. Ebben a szerkesztési formában lényegében elkülönül a dolgozat két fő része egymástól és csak az utolsó néhány oldal elolvasása során válik világossá, hogy ez a munka lényegében nem az aranymosás történetével foglalkozik, hanem az aranymosás területi elterjedésének tematikus ábrázolási lehetőségét vizsgálja.
A cím és a tartalom nincs teljesen összhangban, és nem fedi le teljesen a dolgozat tartalmát. Utalnia kellett volna a címben a kartográfiai szemléletű feldolgozásra. A szövegben lényegében nincsenek hivatkozások, így nem lehet tudni, hogy milyen forrásokból merítette anyagát a szerző az egyébként érdekesen megírt dolgozatához. A szövegkörnyezetben található személyekre vonatkozó kevés utalás (Bertin 19. o., Arnberger 21. o.) ellenére a megnevezett szerzők is hiányoznak az irodalomjegyzékből. Az irodalomjegyzék jó áttekintést nyújt az aranymosásról, ellenben teljesen hiányoznak a tematikus térképezéshez kapcsolódó irodalmak. A mellékelt saját szerkesztésű tematikus térképek jól szemléltetik a vizsgált jelenséget.