Zentai Zoltán
Berzsenyi Dániel Főiskola, Szombathely, H
zzoltan@fs2.bdtf.hu
A vizsgálatok1 a Pannon-tó feltöltődését, illetve kiszáradását követő szárazulattá válás eseményeit követik nyomon, a Rába jobb parti kavicstakaró területén.
A feltöltődés faunisztikai adatok szerint legkorábban a Kisalföld Ny-i és K-i szegélyén és a Csereháton fejeződött be. A partközeli sekély vízben a környezeti tényezők kis megváltozása már jelentős litológiai-szedimentológiai-biológiai változáshoz vezetett. Ezért nincs éles határ a tisztán tavi és a deltarendszerek üledékképződése között. Delta síkság - alluviális síkság környezetet jelez a nyugat-magyarországi elterjedésű Toronyi Formáció. A Pannon-tó fejlődésének ez a záró periódusa nagyjából 8,7-8,2 millió évvel ezelőtt történt. Ekkor a delta síkság területét egyre nagyobb hányadban váltotta fel az alluviális síksági környezet. Palinológiai és makroflóra adatok alapján ebben az időszakban meleg, nedves éghajlat uralkodott, de száraz, meleg periódusok ekkor is feltételezhetőek. Ezt igazolják a zalaegerszegi és dukai fúrásokban harántolt dolomit rétegek.
A miocén végén (5,4-6,4 millió éve) a meleg, nedves éghajlatot meleg, száraz klíma váltotta fel. Ez az időszak megfelel a Mediterraneum messinai korú (5,3-6,8 millió év) nagyarányú vízszint csökkenésének, a Pannon-medencében a Bérbaltaváriummal azonosítjuk és ilyen korú képződményeknek a bérbaltávari homokot és az ezüst-hegyi kavicsot tekinthetjük. A száraz, meleg időszak során félsivatagiba hajló körülmények uralkodtak, inszolácios törmelék képződött, az agyagásványokat produkáló mállási folyamatok akadályozottak voltak. Ezt a törmeléket a vízfolyások nagy vastagságban halmozták fel. A homokrétegek térbeli helyzetére vonatkozó adatok uralkodóan É-i lefolyási irányokat tükröznek, amihez Ny felől egy dominánsan aprókavicsot produkáló vízfolyás kapcsolódik. A száraz, gyér növényzettel borított felszínt a szél könnyen megbonthatta és ezáltal térben és időben mozaikos elrendeződésben döntő szerep juthatott a deflációnak. Innen származnak a folyóvízi összletben megjelenő eolikus szemcsék. Az ezüst-hegyi kavics felszínét számos helyen több cm vastag és több m2 kiterjedésű vasas-mangános kéreg borítja, ami a száraz klímán történt deszikkációs folyamatokhoz köthető.
A pliocén kezdetén fokozatosan csapadékosabbá vált az éghajlat, a füves puszták beerdősültek. Az ártereken sűrűn váltakozó iszap-, agyag- és homokrétegek halmozódtak fel. A folyókat kísérő dús ligeterdők levéllenyomatai agyagos-márgás rétegek között több helyen fellelhetők (Gersekarát, Sótony, Vasvár, stb.). A makroflóra adatok a Salix nemzetség uralmát tanúsítják. Emlős kronológiában ez az időszak az MN 14-gyel azonosítható.
A pliocén második felében (MN 15) egy újabb hegységképződési szakasz zajlott le (rodáni periódus), a hegységek jelentősen kiemelkedtek, megváltoztak a lefolyási viszonyok. Az eddig uralkodó É-D-i irányú lefolyást a Ny-K-i irány váltotta fel. Megjelentek a Keleti-Alpok vízfolyásai, köztük a Rába őse is. A hegység emelkedése miatt megnövekedett a folyók hordalékszállítása, megkezdődött a Rába jobb parti kavicstakaró felhalmozódása.
Ezzel részben egy időben és részben azt követően (MN 16) további klímaváltozások zajlottak, a csapadék mennyisége tovább növekedett, meleg, nedves, szubtrópusi klíma alakult ki. Ennek az időszaknak legfontosabb korrelatív üledékei a valódi vörösagyagok, amelyek a Kőszegi-hegység hegylábfelszínein és a Kemeneshát kavicstakarójának fedőjében azonosíthatók. A kavicstakaró felső néhány méteres szintjében gyakoriak a vörös színűre festett kvarcit kavicsok, amik 1-2 cm mélységig átitatódtak vörösagyaggal. Ugyancsak a felső-pliocén csarnótánum emeletébe (3 - 4,6 millió év) sorolható a kavicstakarót fedő 0,4-0,5 m vastag szürke bentonitos agyag, a közeli bazaltvulkánok elmállott tufaanyaga.