Brémai Ádám 1070 körül lejegyezte mindazt, amit az északi barbár népek történetéről elsősorban dán forrásból megtudhatott. Krónikája a legkorábbi tudósítások egyike, amely bizonyítja, hogy a vikingek már félévszázaddal Kolumbusz előtt felfedezték Vinlandot, azaz az Újvilágot. Izlandról ugyanő azt meséli, hogy “az egykori Thule sziget az Island, Jégvilág nevet kapta a jégről, amellyé az óceán fagyott”.

A kartográfia történetében Izlandot először egy 10. századi kéziraton, az úgynevezett Angolszász térképen találhatjuk meg, ugyanazon a papírlapon, amelyen első ízben említik az akkor még a hunok utódjainak tartott magyarokat is a jelenlegi Kárpát-medence területén.

Thule szigetét Kr.e. 325 körül említette először ókori földrajzi leírásában a massiliai (Marseille) Pütheász. A messzi északra, a borostyán földjére elhajózott szerző nyomán Tyle, Thyle vagy Thule legendás szigetét tartották az ókorban a világ északi végének, amelyen túl az örök fagy miatt már nem lehet jutni. Erre utal az Ultima Thule, a legvégső pontot jelentő kifejezés.

Az Ebstorfi térképen, ezen az 1235 körüli években készült ábrázoláson, a középkori világkép áll a szemlélő előtt. A nagyméretű és részletes ábrázolás rengeteg földrajzi ismeretet is tartalmaz, de fő célja, hogy a kereszténység eszméit jelképezze. A világ közepén van Jeruzsálem, kelet pedig a lap tetején található, ahol Krisztus fejét és mellette a Paradicsom ábárzolását találjuk. Európa tehát a kör bal alsó negyedében van, a szárazföldet körbefolyó világóceánban ennek peremén, Norvégia szigete alatt található Vsland.

A kartográfia történetének talán legfontosabb munkája, a hellén geográfia csúcsteljesítményének tartott térképészeti kézikönyv, a Kr.u. 2. századi alexandriai Klaudiosz Ptolemaiosz (87–150) munkája. A bizánci közvetítéssel Itáliába került művet latinra fordították és kézi másolással terjesztették a 15. században. Az első nyomtatott Ptolemaiosz-féle térképes geográfia 1477-ben jelent meg. Az 1482 ben megjelent Ulmi Ptolemaiosz az első Alpoktól északra, Németországban nyomtatott kozmográfia volt, amelynek világtérképe Ptolemaiosz második vetületében az ókori lakott világot ábrázolta. Észak-Európa bemutatásánál azonban a térkép már túllép az antik geográfuson, ezt jelzik a keretvonalon kívülre kerülő új ismeretek, amelyek Nicolaus Germanus (kb.1420–kb.1490) szerkesztésében kerültek oda. Nem világos azonban, hogy a galcialis felirat valóban Izlandot jelöli-e; valamint az sem tudjuk, vajon a tőle délre látható félsziget Grönlandnak felel-e meg? A világtérkép egyben a kartográfia történetének első munkája, amelynek készítőjét ismerjük: felül, a keretben olvashatjuk, hogy a metsző Johannes Schnitzer volt.

A dán Claudius Clavus (1388–?) 1424-ben királyát kísérte Jeruzsálembe és itáliai tartózkodása idején készítette el Észak-Európát ábrázoló térképét. Clavus Izlandot félhold alakú szigetként, Grönlandot pedig Eurázsiához tartozó félszigetként ábrázolta. Minden újdonsága és erénye mellett a térkép többnyire kitalált neveket tüntetett fel.

Izland és Európa A ptolemaioszi kozmográfia helyébe a reneszánsz világkrónika lépett, mindenekelőtt Hartmann Schedel (1440–1508) nürnbergi orvos és polihisztor keresztény világtörténete, a Liber Chronicarum (1493). A sokszáz fametszetes illusztráció rendkívül népszerűvé tette a vaskos kötetet, amelyben két térkép kapott helyett. Hieronymus Münzer (1437–1508) Európája még az ókori Germánia alapján készült, de már önállóságra törekedett, főként az északi területek ábrázolásánál. A nürnbergi orvos Ptolemaioszon kívül Nicolaus Cusanus (1401–1464) és Claudius Clavus munkáit használta fel alapként. A Skandináv-félszigetet Grunlandnak nevezett földnyelv köti össze Rvssia-val. Norvégiátől nyugatra, az erősen keletre hajlított Skócia fölé szorítva látható Vsland inkább csak jelzés, mint valódi földrajzi ábrázolás.

A Schedel-krónika helyét a 16. század közepétől a bázeli professzor, Sebastian Münster (1489–1552) kozmográfiája vette át (1544). A rendszerességre törekvő földleírást számos ábra tette vizuális enciklopédiává, amelyeben fontos szerepet kaptak a térképek. A Septentrionales regiones című lapon találjuk Issland szigetét, amelyen feltűnik a híres vulkán a Hekla is, mint Heckl'berg. Münster világtérképén Izland még azonos Thulevel, ezen a lapon azonban a Hebridáktól északra rajzolt sziget viseli a Tyle nevet.

Lucas Jansz Wagenaer (1533–1606) térképe Európa tengeri útjait ábrázolja és a szerző hatalmas sikert aratott könyvéből, a hajósok számára készült Spieghel der Zeevaerdt-ból való. A tengeri térképek hagyományos ábrázolásmódjával a partvonalakat rendkívül részletesen mutatták be, míg a kontinens belseje szinte üres. A díszes szélrózsák és a belőlük kiinduló irányvonalak hálózata szintén jellemzőek. Az itteni lap az 1605-ös francia kiadásból származik.

A híres angol térképkiadó, John Speed (1552–1629) dekoratív Európa-térképe az 1627-ben megjelent, A Prospect of the most famous Parts of the World című atlaszból a korban általánosan elterjedt falitérképek kicsinyített változata. A rendkívül látványos keret kaleidoszkópja hat európai nagyváros látképét, valamint két oldalon öt-öt nemzeti viseletben ábrázolt férfit és nőt mutat be.

Vincenzo Coronelli 1695 körül Európa nyugati felét ábrázolja a velencei barokk stíluselemeivel, például a narvál halászatának bemutatásával.

Európa a témája Henry de Leth (1692–1769) Amszterdamban 1740 körül kiadott, szép színezésű térképének, amely a rokokó címfelirat szerint a francia Nicolas Sanson (1600–1667) korábbi munkáján alapult.

Izland nyomtatott térképeken

Az első kizárólag Izlandot bemutató térkép Benedetto Bordone (1460–1539) 1528-ban Velencében nyomtatott Isolarioja, azaz szigeteket ismertető könyvében található. A kisméretű fametszeten az Islanda nevet olvashatjuk; a kezdetleges rajzocskán hét várost, néhány hegyláncot és folyót, a durva partvonal mentén nyolc kis szigetet helyezett el a szerző. A térképecske érdekessége, hogy egy szélrózsa köré szerkesztették, ami a középkori hajózási térképek, a portolánok jellegzetessége. Bordone térképének felső szegélye a keleti irányt jelöli, így egy észak-déli irányban erőteljesen megnyúlt Izlandot látunk.

Bordone, 1528

A 16. században az Eszak Európát ábrázoló térképek között kitüntetett helyet foglalt el a svéd Olaus Magnus (1490–1557) Carta Marina címmel 1539-ben Velencében nyomtatott munkája. A hatalmas térkép értékét nem csupán az általa közvetített földrajzi ismeretek, hanem a különlegesen gazdag díszítőrajzocskák adták. Ezeket hosszú ideig másolták, ahogyan az Izland körüli tengereket benépesítő szörnyeket is.

Az itáliai térképészek szívesen adtak ki olyan könyveket, amelyek a hajózásban fontos szerepet játszó szigeteket mutatták be. Bordone után csaknem félévszázaddal, 1572-ben szintén Velencében adta ki művét Tommaso Porcacchi (1530–1589). A kisméretű rézkarc a könyv szövegéhez készített illusztráció, amelynek kevés valóságtartalma van. A térkép Izlandot a pontozással kitöltött örökké fagyott tenger (mare congelato) közepén, kitalált szigetecskékkel körülvéve mutatja és ókori neveket tüntet fel, de a hatalmas Hekla vulkánja jól azonosítható.
Ugyancsak velencei kiadású, nagyjából Porcacchi művével egyidős Giovanni Francesco Camocio (18. szd. közepe) munkája, az Isole Famoso (1571-72). A könyv álló formátuma miatt ennek Izlandot ábrázoló térkép, amely valójában Olaus Magnus nagy térképének durva tükörképe, nyugati tájolású. Levante (kelet) és Ponente (nyugat) irányokat a sziget megfelelő oldalaihoz írták fel, ezzel viszont az irányokat cserélték meg, hiszen helyesen Levante a jobb oldalon, Ponente a balon fekszik.

Izland térképi ábrázolásánk fejlődésében a nagy áttörést a németalföldi kartográfia aranykorának kezdetét jelző Abraham Ortelius (1527–1598) munkája hozta. Az antwerpeni térképész legjelentősebb munkája a világ első modern atlaszának megjelentetése volt. Ortelius térképgyűjteményének első kiadása még nem tartalmazott Izland-ábrázolást, azonban a kiegészítő függelékben 1590-től megtalálható az Islandia című lap 1585-ös keltezéssel. A térképet a jobb alsó sarokban található szöveg II. Frederik (1559–1588) dán királynak ajánlja és szerzőként a híres dán történészt, Anders Sörensen Vedelt (1542–1616) nevezi meg. A bal felső sarokban megbúvó felirat szerint a térkép metszője maga Ortelius volt (A. Ortel excud. 1585). A valódi szerző az izlandi Gudbrandur Thorlaksson (1542–1627), Hólar püspöke. Izlandi működésének egyik legjelenősebb tudományos eredménye volt, hogy 1585 körül pontosan megmérte Hólar földrajzi szélességét.
Ortelius térképe látványos, a lap közepét elfoglaló szigetet számos tengeri csodalény és szörny veszi körül. A térkép kétszázötven települést és fjordot is megnevez, ám az izlandi neveket meglehetősen szabad átírásban közli. A kor szokása szerint a hegyeket látképszerűen mutatja be. A legnagyobb vulkán a Hekla a szöveg szerint állandóan működik, hóvihart támaszt és hihetetlen nagyságú sziklákat dobál. Kicsit lejjebb, egy másik felirat arról tudósít, hogy “a gyorslábú lovak itt akár húsz mérföldet is megtesznek óránként”.

Ortelius térképét javítgatásokkal ezután többször is megjelentette. Az 1620 körüli kiadású nyomatnál például a díszes keretben egy rövid földrajzi leírást találunk, pontozással kitöltött tenger pedig a tengeri csodalények körül néhol elsimult, hogy helyet adjon valamiféle feliratoknak, amik azonban mégsem kerültek oda...

Az egyszer már jól bevált munkát szívesen másolták a kortársak, így készítette el Ortelius térképének kicsinyített változatát a kölni Matthias Quad von Kinkelbach (1557–1613). Quad elsősorban kisméretű atlaszok kiadásában jeleskedett, egy ilyenben adta ki 1608-ban saját Islandiaját.

Ortelius kortársát és barátját, Gerhard Mercatort (1512–1594) minden idők legnagyobb térképészének tartják. Mercator hírnevét föld és éggömbje után a hajósok számára különösen alkalmas vetületében, 1569-ben kiadott világtérképe alapozta meg. Izland-térképe, amely Orteliusé után öt évvel jelent meg, negyvennel több nevet tartalmaz, de igen hasonló az elődhöz.

Mercator tervezett atlaszát végül a tehetséges térképész és üzletember, Jodocus Hondius (1563–1611) egészítette ki 1604-ben, miután megvásárolta a térképek nyomólemezeit. Hondius Izland-térképe valamikor ezt megelőzően, de 1593 után készült. A jobb felső sarokban látható kis felirat szerint a rézmetsző Petrus Kaerius (1571–kb.1646), Hondius sógora volt. A tengerek a Hondius–Kaerius térképen érdekes, cikkcakkos vonalkázást kaptak, a halszerű, jegesmedvéhez hasonló furcsa szörny egyenesen Olaus Magnus térképéről került ide.

Az önállósodó Kaerius 1630 körül a térkép egy kicsinyített változatát is elkészítette, amely azonban kivitel tekintetében is elmarad a korábbitól, hiába díszíti ezt már két tengeri szörnyeteg. Térképe méretarányát azonban nem német, hanem izlandi mérföldben adta meg.

Petrus Bertius (1565–1629), XIII. Lajos francia király udvari kozmográfusa szintén Hondius térképét miniatürizálta Tabularum Geographicum contractarum libri quatuor című, 1610 körül megjelent könyvéhez. Tehette, hiszen ő is sógora volt Hondiusnak.

Hondius lánya nőül ment ahhoz a Jan Jansonniushoz (1596–1666), aki előbb a Hondiusokkal közösen dolgozott, majd 1638-ban átvette az egész céget. Jansonnius apósa térképének tartalmához csak a földrajzi fokhálózatot adta hozzá (1651). A kissé idejétmúlt térkép érdekes újdonsága a bal alsó sarokban feltűnő sziget, Frisland.

Frisland: egy sziget mítosza

Frisland története a térképészetben a velencei Nicolo Zeno (1515–1565) könyvének (Dei commentari del viaggio...) 1558-as megjelenésével veszi kezdetét. Zeno azt írja ebben, hogy ősei még 1380-ban nagy északi utazást tettek, amely során meglátogatták az ottani Frisland, Estotiland, Ikaria és Drogeo szigeteket. Elmondásuk alapján az olasz fivérek, Nicolo és Antonio – Zeno könyve szerint – az Újvilágban jártak; Amerikát tehát jóval a genovai Kolombusz előtt felfedezték! Talán csak mese maradt volna az egész, ha művéhez Zeno nem mellékel egy fametszetes térképet is (Carta da navigatione Nicolo et Antonio Zeni). Ezzel ugyanis nem csupán egy vitatható leírás maradt a lakott szigetekről, hanem azok egyszeriben helyet találtak a korabeli földrajtudományban is.

Zeno térképének fontosságát mindjárt felismerték a patrióta velenceiek, akik 1561-ben egy Ptolemaiosz-féle kozmográfiát jelentettek meg. Ebben a műben található Jacopo Gastaldi és Girolamo Ruscelli rézlemezről nyomtatott térképe (Septentrionalium partium nova tabula) a Zeno-térkép másolata. Az eltérő technika mellett tartalmi változásokat is látunk, például Grönland és Norvégia között pontozással jelölt tenger húzódik ott, ahol az eredeti felirat szerint ismeretlen tenger és föld volt. Ruscelli geográfiájában a térkép még harmincnyolc évig feltűnt az ismételt kiadásokban.

Ortelius a világ első modern atlaszának (Theatrum Orbis Terrarum) első kiadásában 1570-ben, a Septentrionalum regnium descrip. című térképén ugyan törli a korábban szigeteknek vélt jégtáblákat Izland mellett; tőlük délre viszont szépen átmásolja Zeno rejtélyes Frislandját. Grönlandtól északra még hozzá is tesz a legendás szigetekhez, Grocland ugyanis szintén a fantázia szülöttje!

Frislandot külön térképlapon ábrázolta még jó évszázad múlva (1692-94) is a korszak nagyhírű kozmográfusa, a szintén velencei Vincenzo Coronelli (1650–1718).

Az Északi sark és a mágneses pólus

Gerhard Mercator 1589-es térképén (Septentrionalium terrarum descriptio) az Északi sark fölött lebegő szemlélő számára feltáruló képet láthatjuk. Magát a pólust a felirat szerint fekete és magas hegy (rupes nigra et altissima) mutatja. Innen folyik a négy poláris folyó az óceánokba, közöttük fekszik a négy sarkvidéki sziget. A mágneses pólust Mercator térképén kétszer is feltüntette, az egyik ezek közül is hegy.A kör alakú főtérképen kívül négy kisebb karika közül háromban szigeteket ábrázoló melléktérkép került, a negyedikbe a címfeliratot metszették. A szigetek közül a bal felső sarokban Frislant insula.

Mercator térképe nyomán, annak kicsinyített változataként készült Jodocus Hondius térképe 1613-ban (Polus arcticus cum vicinis regionibus).

Hondius későbbi munkája, a Poli Arctici et cicumiacentium terrarum descriptio novissima (1613 után), nemcsak címében a legújabb. A pólustól az ötvenedik szélességi fokig ábrázolja a térkép a területet, és valóban nagy előrelépést mutat Mercator elképzeléséhez képest, hiszen Hondiusnál a sarok már csupán absztrakt pont, és eltűnik az eredetileg a Paradicsom négy folyójának megfelelő spekuláció is. A térképet a bálnavadászat hitelességre törekvő életképei keretezik.

Willem Blaeu térképének, a Regiones sub Polo Arctico-nak érdekes megjelenést kölcsönöz a Sarkkör negyedeiben, majd ezek felezéseiben elhelyezett szélrózsákon át húzott ívek hálózata, amely virágszirmokra emlékeztető mintázatot ad. Ázsia és Amerika között a határ bizonytalan, ahogyan Spitzbergák és a Novaja Zemlja keleti partvonala sincsen berajzolva. A címfelirat kartusát különös gonddal készítették, a felhők és a süvítő hideg szelek felett egy fázósan összekucorodó szakállas öregember valószínűleg az Észak allegóriája. A munka szerzőjének, Willem Blaeunak nevét a címfelirat alatt találjuk: Auctore Guiljemo Blaeu. A bal oldalon egy hosszúhajú, meztelen vadember pedig a vad Fames, az Éhség lehet, akivel bizony sokat küszködtek a terület kutatói. A jobb alsó sarokban a két vadászöltözetű férfi, a mértékléceket mutató táblát tartó medve és két róka mókás csendélete.

A Blaeu kiadó nyomólemezei közül azok, amelyek túlélték a céget végzetesen érintő 1672- es tűzvészt más kiadókhoz kerültek. Gerard Valk (1650–1720) és Pieter Schenk (1645–1715), aki előbb tanítvány, majd társ lett, 1683-ban jó üzleti érzékkel megvásárolták korábbi versenytársuk hagyatékát. A Valk–Schenk műhelyben tehát valójában Blaeu lemezéről nyomtatták 1683-ban a térképet, amely az eltelt félévszázad változtatásait viseli magán. Már az 1639-es kiadásnál kitörölték az eredeti szerzőt és fiának, Johannes Janssoniusnak a neve került az újrafogalmazott (Nova at accurata Poli Arctica...) címbe. Valk és Schenk ezt megtartotta, de kiadóként természetesen saját nevüket írták a jobb alsó sarokba (Amstelodami apud Gerardi Valk et Petri Schenk). 1683-ra már a korábbi vékony vonalak egy része igencsak elhalványult, a metszetek plasztikussága emiatt nagyot csökkent.

Az Oxfordban 1680-ban megjelent The English Atlas lapja az Északi sark környezetét mutatja be az amerikai és ázsiai szárazföld között. Grönland északi irányba nyitott, déli csücskét két nem létező átjáró tagolja. A jobb felső sarokban a Novaja Zemlja kis térképét egy orosz kereskedőnek 1674-ben a Royal Societyhez küldött leveléből másolta Moses Pitt (1654–1696).

Guillame de L’Isle, “Delisle” (1675–1726) francia geográfus szakított a tudományos tények hiányában a legendás állatokat, díszes feliratokat térképre helyező gyakorlattal. Északi félgömböt bemutató munkája 1740 körül került a Covens–Mortier műhelyből, Amszterdamban és az orosz Johannes Kirilov, a cári tanács titkárának 1734-es térképe alapján korszerűsített ábrázolás.

Henri du Sauzet munkája, a Septentrionalium Terrarum descriptio 1734 körülről már csupán történeti fontossága miatt közli a Mercator-féle, idejétmúlta elképzelést a pólus környékéről.

"Falábú" Joris és Izland térképi ábrázolásának fejlődése a 17–18. században

A 17. század legismertebb térképe Izlandról, a Tabula Islandiae egyben a sziget térképi ábrázolásának fejlődését is meghatározta, hiszen ez volt az első olyan munka, amelynek szerzőjéről tudjuk, hogy valóban járt Izlandon. Joris Carolus van Enkhuyzen holland tengerész dán lobogó alatt több északi expedíciót vezetett. Falábú (Woodenleg) Joris, aki egyik lábát egy tengeri ütközetben veszítette el, 1625-ben Izlandról küldött levelet királyának. Térképét a korszak legjelentősebb térképkiadó vállalkozása, az amszterdami Blaeu officina adta ki 1638-ban. Bár az ábrázolás még Ortelius és Mercator korábbi munkáin alapszik, a partvonal és a feltüntetett kétszázhetven településnév megbízhatósága a helyszínen szerzett ismeretekkel sokat javult. Willem Janszoon Blaeu (1571–1638) 1599-ben hozta létre kiadóműhelyét. Előbb ég- és földgömböt majd világtérképet készített, később tengerészeti kézikönyvet adott ki. Hogy vállalkozását Jansonniusétól megkülönböztesse, a Blaeu nevet kezdte használni 1618-tól és így vált a korszak leghíresebb atlaszkiadójává. A Tabula Islandiae valóban gyönyörű, mesterien metszett térképlap, amelynek már a címfelirata is művészi alkotás. A tengert két víziszörny, hajók és szélrózsák elevenítik meg, ebből emelkedik ki a plasztikusan ábrázolt szárazulat.

Vincenzo Coronelli Atlante Veneto-jának, atlaszsorozatának térképe (Isola d'Islanda, 1697) szintén a Blaeu-féle lap kicsinyített változta, ahol a feliratokat olaszra fordította és a méretarányt is olasz mérföldben adta meg a híres velencei földgömbkiadó és kozmográfus.
Az amszterdami Johannes van Keulen (1654–1715) híres műszerkészítő és térképkiadóként elsősorban a tengerészek szolgálatába állította tehetségét. A tengerészek számára hasznos információkat feltüntető szaktérkép, az idősebb Johannes Van Keulen által 1686-ban kiadott lap, amely Észak-Európa vizeit ábrázolja (Pascaerte van't Noordlyckste Deel van Europa). A többévszázados hagyománynak megfelelően a térképet az irányvonalak látszólag kusza hálózata fedi, s a szárazföldek belseje is szinte üres, hiszen a hajósok számára a partvonal, a szigetek, zátonyok, kikötők voltak fontosak. A kor ízlésének megfelelő, mozgalmas és zsúfolt kartus, a címmező a jobb sarokban mintha önálló életet élne az északi vidékek jellegzetes alakjaival. Van Keulen Izlandot ábrázoló tengeri térképének (Het Eyland Ysland in't Groot) jobb oldalán szintén a tengerészek tájékozódását segítő ábrák (Landkennigen) találhatóak, amelyek azt mutatják, hogyan látszik a sziget a tengerről délnyugati irányból, ahonnan az európai hajók a szigethez közelítettek.

A térképészek lexikonában rövid neve ellenére is előkelő helyen szerepel Pieter van der Aa (1713–1790), akinek valószínűleg 1729-ben Leidenben megjelent La galerie agréable du monde című művéből való a következő szép lap. A költséges munkát nemegyszer korábbi nyomólemezek felhasználásával könnyítették meg a kiadók. Az Islande címet viselő térkép díszes keretén belülre valójában a korábbi Jansonnius–Hondius térképet nyomtatták!

Térképek és mérések

A 18. század elején az akkor már jó ideje dán fennhatóság alá került Izlandról még mindig nem volt pontos térkép. Előbb Magnus Arason, majd Henry Knoff tett elkészítésére kísérletet. A Dán Királyi Akadémia végül Niels Horrebowt küldte a szigetre, akinek munkája 1752-ben jelent meg.

A korabeli német térképkiadást a nürnbergi vállakozás uralta, amelyet Johann Baptist Homann (1663–1724) hozott létre majd halála után a cég Homann örökösök (Homannsche Erben) néven működött. Az 1761-ben megjelent Izland-térkép (Insula Islandiae delineatio) alapjául Knoff térképének (1734) egy változata szolgált, amit az akkori izlandi prefektus Otto Manderup Rantzau másoltatott le. A Homann-térképen a földrajzi kordináták megegyeznek a Horrebow által megadottakkal, az eltérő színezés negyedeket (Fiördung) jelent, a további közigazgatási egységeket vörös vonalak jelölik ki.

A párizsi Depot des Cartes et Plans de la Marine, a francia tengerészeti hivatal térképtára mérnökének, Jean Nicolas Bellinnek (1703–1772) atlaszában, a Le petit Atlas Maritime-ben 1764-ben megjelent, Izlandot ábrázoló lap szintén Horrebow nyomán készült.

Antonio Zatta Velencében működött 1757 és 1797 között. Térképe, a L'isola d'Islanda (1781) is a dán térkép kúpvetületben való átrajzolása. Az ismeretlen vidékek megrajzolása helyett az olasz készítők inkább egy földközi-tengeri jelenetet helyeztek a lap jobb alsó sarkába, a cím melletti vignyettába.

A század végén a mindinkább térképkiadási központtá váló Bécsben jelent meg Franz Johann von Reilly (1760–1820) atlaszából való (Schauplatz der fünf Theile der Welt, 1789) a Die Insel Island című, kissé ódivatúan unalmas rajzolatú lap.

A német kisvárosban, Weimarban alapított Landes-Industrie-Comptoir (1789-90) kartográfiai ágazatának felvirágzása a később Geographische Institut néven ismertté vált kiadó működésével már a 19. századot jelzi. A Murdoch-féle vetületben, Johann Matthias Christoph Reinecke (1768–1818) által szerkesztett Izland-térkép az 1771-72 es francia tudományos expedíció vezetője, Verdun de la Crenne 1776-os adatainak felhasználásával készült 1800-ban.

A brüsszeli Philippe van der Maelen (1795–1809) térképe már a dán Vízügyi Hivatal felmérésén alapult. A domborzat ábrázolása is korszerű, és ez az első pontosnak tekinthető, a nagyközönség számára készült térkép. Az 1827-ben kiadott Atlas Universel de la Geographie lapjai a korban úttörő vállakozásként nem rézlemezekről, hanem kőről nyomtatott litográfiák.

August Petermann (1822–1878) fiatal kartográfusként a Justus Perthes által Gothaban alapított földrajzi intézetet vezette. Különösen érdeklődőtt az utolsó fehér foltoknak, Afrika belsejének és az arktiszi területeknek a felfedezése iránt. Izland korszerű térképén (Danish Islands, 1863) Petermann első ízben használt jeleket a gleccserek és gejzírek helyének jelöléséhez. Az angol nyelvű lap alján található felsorolás a fontosabb hegyek magasságát adja meg. A kereten kívül elhelyezett grafikák nemcsak díszítenek, hanem ki is egészítik a szigetről a térképolvasó által elképzelt képet. Petermann munkáit a tudományos igény jellemezte, ezért Iceland korszerű ábrázolásához a Björn Gunnlaugsson (1788–1876) által 1831 és 1843 között folytatott adatgyűjtés alapján összeállított térképet használta.

Gunnlaugsson térképének további javítása az izlandi geológus és térképész, Thorvaldur Thoroddsen (1855–1921) nevéhez fűződik. Thoroddsen fő művei az izlandi geográfia történetéről (1897-98) és a geográfia és geológia alapvonalairól (1906) német nyelven kiadott könyvei. Térképei szintén nagy elismerést arattak és nemzetközi érdeklődést keltettek.

Izland mérőasztalos felmérését 1 : 50 000-es méretarányban 1900-ban a dán vezérkar topográfiai részlege kezdte el, majd 1932-től a koppenhágai Geodéziai Intézet vette át. A térképek 1 : 100 000-es méretarányban kerültek kiadásra.
Izland 1944-ben nyerte el függetlenségét, és a köztársaság térképészeti hivatala, a Landmaelingar Islands 1956-ban kezdte meg működését Reykjavíkban.

A legendás és távoli európai sziget ábrázolásának hosszú történeti fejlődése után nyerte el a modern térképeken ma látható, jellegzetes formáját. Ahogyan egy utazási prospektusban írták róla: Izland a térképen úgy néz ki, mint egy fehérnemű, ami a Sarkkörnek nevezett kötélen lóg...

Dr. Török Zsolt a kiállítás kurátora, a földrajztudomány kandidátusa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi Tanszékének docense, Széchenyi-ösztöndíjas, az International Map Collectors' Society magyar képviselője.