Lipszky emlékülés és kiállítás, előadások (1998. XII. 14.)
Kardos József:
Schedius Lajos a felvilágosult szellem embere

Lipszky János térképészeti vállalkozásánál gyakran előtűnik egy résztvevő, Schedius Lajos neve. Ki volt Schedius Lajos?
A válasznak meglehetősen tág tere nyílik: teológus, esztéta, bibliográfus földrajztudós, csillagász, nyelvész, folyóirat szerkesztő, iskolalapító és felügyelő, elméleti pedagógus, színházi vezető, szabadkőműves, jakobinus reformer, az udvar hűséges embere, selyemhernyó tenyésztő, gyapotültetvénnyel foglalkozó, hazafi és világpolgár, irodalmár, történész, tudós és ismeretterjesztő; tehát nem a mai értelemben vett szakember, hanem a felvilágosodás szellemének sokoldalú tudós egyénisége, aki hazájának fájó hiányait egyszerre, és sokoldalúan kívánta pótolni.
Jánosi Béla (esztétikus) Schedius esztétikai elméletével foglalkozó, 1916-ban megjelent írásában többek között azt emelte ki, hogy elemzésének alanya „egy hátramaradásának tudatára jutott s a hiányokat serényen pótolni igyekvő korban a legmunkásabb és legérdemesebb férfiak egyike volt.”1 Megemlítette, hogy Wurzbach Constant biográfiai lexikona azt írta Schediusról, hogy a magyarok alig mutathatnak fel honfitársaik között – Széchenyit is ideértve – valakit, aki életfeladatát, amely arra irányult, hogy embertársainak mindenoldalú javát nemesbítés által előmozdítsa, olyan energikusan fogta volna fel, és hajtotta volna keresztül, mint ő. Ehhez Jánosi azonnal hozzáteszi, hogy e szavakban óriási a túlzás, „de Schedius kétségtelenül azoknak a tiszteletreméltó sorából való, akik a mai Magyarország műveltségének és jóllétének alapjait lerakni segítettek, és csendben, feltűnés nélkül, de szívós kitartással munkálkodtak egy szebb jövő előkészítésén.”2 A túlzást igazoló hiányosságok között Jánosi és mások is említik, hogy Schedius csak keveset írt magyar nyelven. A nyelvújítás javarészt hidegen hagyta, sőt állítólag egy alkalommal Széchényi Ferenc előtt a magyar nyelvet a kultúrára alkalmatlannak nyilvánította,3 és 1816-ban a pesti német színház főigazgató-helyettesi tisztét is elvállalta. Ugyanakkor köztudott, hogy minden tehetségével Magyarország szélesen értett kulturális felemelkedésén, gazdagításán, a világgal való megismertetésén és elfogadtatásán dolgozott. Rossz parafrázissal azt is mondhatnák Schedius a legnagyobb magyar, aki német volt.
Schedius Lajos szülei német ajkú, győri, protestáns polgárok voltak, akik taníttatni tudták 1768. december 20-án született fiúkat. Schedius a pozsonyi líceumba, majd a soproni gimnáziumba járt, ahol klasszikus műveltséget, esztétikai ízlést és öntevékenységet tanult. Egyetemi éveit – 1788-tól – Németországban, Göttingában töltötte. Itt a neohumanizmus virágzott ekkor, amelynek célja az antik szellemi élet megragadása és újraértékelése volt, nem a hasznosság, hanem az elvont értékek szerint. Tanulmányozta a görög és római irodalomtörténetet, régiségtant, művészettörténetet, teológiát és történelmet. Sokoldalú képzésben vett részt, ami a tanári hivatásra is tudatosan felkészített. Iskolaszervezői érdeklődése ide vezethető vissza.
Három esztendőt töltött tanulással Göttingában, hazatérve azonnal megpályázta a pesti egyetem esztétika tanszékét, amit Mária Terézia állított fel még 1774-ben. A verseny rendkívül éles volt: 19 pályázó közül az egyetem magisztrátusa Schediust javasolta első helyen, a Helytartótanács többsége viszont a budai gimnázium exjezsuita professzorát Tóth Farkast részesítette előnyben, a nádor azonban Schedius mellett volt. Az államtanács, a katolikus szellem alapján Tóth Farkas mellé állt. Ferenc császár váratlanul mégis a protestáns Schedius kinevezése mellett döntött 1792. március 31-én. Schedius Lajost 1792. május 21-én délelőtt iktatták be professzori állásába és délután már megkezdte előadásait.4 Ezzel megindult egy nagyívű és nagyhatású értelmiségi pálya, amelynek nyomon követése kívánatos és kedves feladat lenne, de egy rövid ismertető referátum kereteit messze meghaladná. Így csak néhány fontosnak vélt részlet felvillantására vállalkozhatunk, amely egy rendkívül sokoldalú, a térképészet iránt is érdeklődést mutató tudós ismeretterjesztő, aktualizált kifejezéssel élve polgárnevelő egyéniség pályáját jellemezte.
Egyetemi működése kezdetén a fiatal Schediust – 24 éves volt ekkor – Pest és az ország felbuzdult politikai légköre fogadta. A nemzeti lelkesedés időszaka ez, ami a megújulást, a reformot, a változást igényelte. Csatlakozott ehhez ekkor a városi német polgárság is, hiszen évszázados polgárjoga alapján a nemzet részének tartotta magát. És ott találjuk a viszonylag szűk réteget alkotó értelmiséget is, akiket a felvilágosodás és a nemzeti érzés ébredésének szelleme hatott át. Schedius Lajos háza is gyülekező helye lett a bontakozó szellemi mozgalmak képviselőinek: főleg tanárok – a humán és a természettudományok képviselői – vették körül, akiknek vitáit a jobbító szándékú nemzeti érzület és a világpolgár szellemi szabadsága jellemezte. Ezek, és az ezeken túlterjedő kapcsolatok sodorták gyanúba Schedius Lajost a Martinovics-féle jakobinus mozgalom és per idején. A kivégzett Őz Pálhoz fűződő barátsága elég volt ahhoz, hogy állása és személyes szabadsága is veszélybe kerüljön. Feltételezések szerint József főherceg közbenjárása mentette meg, aki kihúzta nevét az elbocsájtásra javasoltak közül. A felső helyről érkezett jóakarat azonban más oldalról keverte gyanúba; bizonyos jólértesültek a nádori titkosrendőrség tagjaként emlegették később Schedius nevét. Az izgatott közállapotok beteges jelensége ez; aki elkerülte a retorziót, azt illet meggyanúsítani. Pedig ennek éppen ellentmondott Schedius viselkedése, aki bátorságáról tanúságot téve 1797-ben Kazinczy, Batsányi, Verseghy nevét és műveiket említve kijelentette: „E tiszteletre méltó patrióták neve most legjobb és legnemesebb polgártársaik szívébe van írva, a jövő nemzedék hálával fogja őket emlegetni … E földről a csillagokig nem könnyű az út …5
Az események természetesen megdöbbentették, megrázták Schediust is. Igyekezett a szigorúan vett tudományosság területére vonulni, és az is igaz, hogy lojalitást mutatott az udvar, pontosabban a megegyezésre törekvő, mérsékelt József nádor iránt. Ez jelentette az egyik indítékot Lipszky János térképészeti vállalkozásának támogatásánál is. A nádor érdeklődéssel figyelte Lipszky törekvéseit, amiben fontos gazdasági, politikai, kulturális lehetőségeket látott, és a támogatásra másokat is biztatott.
Schedius Lajos figyelmének kedvenc területe volt a földrajz, ezért szívesen vállalt szerepet a Lipszky-térkép munkálataiban. Ez megfelelt az összeütközések elkerülésére, az ellentétek kiegyenlítésére törekvő, alkati jellemvonásává lett szándékának, hiszen az ország térképének elkészítése előnyére vált hazájának és hasznára lehetett az udvarnak is. Lipszky vállalkozását kezdetben azzal segítette, hogy nyilvánosságot biztosított a munkálatok megindulásának. 1802 és 1804 között megjelentetett német nyelvű folyóiratában – Zeitschrift von und für Ungarn - többször is foglalkozott a Lipszky-féle térképészeti vállalkozással.6 E folyóiratában Schedius a külföldi érdeklődőket akarta tájékoztatni a magyar tudományosság fejlődéséről, másrészről hazai fórumot akart teremteni az ismeretek átadásához vagy a vitákhoz.7 A hazai állapotok ismertetésére vállalkozott Zach Ferenchez – a góthai hercegek csillagvizsgáló intézetének igazgatójához – írt leveleiben is, amelyekben Lipszky munkálatairól is híradást adott. Az itthoni állapotokra jellemző, hogy kezdetben szigorúan bizalmas közlésként kéri információinak kezelését. Zach rosszallólag állapította meg, hogy az osztrák kormányzat igen rosszul teszi, ha még ilyen ártatlan tudományos közlésekért is kellemetlenkedik valakinek.8 Zach a későbbiekben lapjában az „Allgemeine Geographische Ephemeriden”-ben mégis közölhette Schedius leveleit, amelyek rendszeres tudósítást adtak Lipszky térképészeti vállalkozásáról is. Ezekről alapos tájékoztatást adott Reisz T. Csaba idén nyáron megvédett kitűnő kandidátusi értekezésében, amelyben bemutatta Lipszky János térképészeti tevékenységét, annak részleteit, körülményeit és eredményeit.9 A disszertáció Schedius Lajos szerepét is pontosan vázolta. Ebből kiderül, hogy Schedius milyen módon hívta fel a közfigyelmet a készülő térképre, hogyan vett részt a Repertórium elkészítésében, milyen tanácsokat adott a rézmetszőkkel kötött szerződés esetében, mi módon hozta össze Lipszky Jánost a Kilián Testvérek Könyvkereskedésével, hogyan segítette a terjesztést és miként készült egy későbbi korrekcióra, javításra.10 Joggal állapította meg Reisz T. Csaba, hogy Schedius a vállalkozás motorja és legfőbb segítője volt.11 Schedius Lajos, az esztétika professzora, ezek szerint a földrajzhoz, a gyakorlati térképészethez legalább akkora affinitást mutatott, mint hivatalos szakmájához, az egyetemen tanított széptanhoz. Ezt a későbbiekben azzal is bizonyította, hogy Lipszky János halála után, maga vállalkozott térképének javított kiadására.12 A korrekciót az 1815 után fellendülő útépítkezések és folyószabályozások is időszerűvé tették. Schedius társául Blaschnek Sámuel sziléziai származású mérnök-térképészt választotta. Munkájukat 1831. december 30-án jelentették be. Ehhez a Lipszky-mappa munkatérképül szolgált. A technikai kivitelezést a bécsi Karl Stein, ismert térképmetsző vállalta. A kivitelezés azonban váratlan akadályba ütközött: az udvari rendőri és cenzúrahatóság nem engedte a térkép második lapjának forgalomba-hozatalát. Ennek oka az volt, hogy a Magyarországgal szomszédos Galícia tartomány kidolgozása éppen olyan részletes volt, mint Magyarországé, ami nem volt jellemző más, a határ túloldalán feltüntetett területekre. A vád ebből adódott: a térkép Galíciát, Magyarország melléktartományaként tünteti fel, ez pedig elfogadhatatlan. A támadás mögött nem kisebb személyiség, mint Metternich herceg állt.13 A dologból politikai ügy lett, nemzeti sérelem, amelyben Schedius Lajos a nemzeti oldalra került. Végül egy Schedius-féle okos kompromisszum született: nem Galícia ábrázolását egyszerűsítették, hanem a szomszédos morva és osztrák területeket dolgozták ki részletesebben, a határokat pedig élesebb színekkel emelték ki. A térkép kiadása (1837) egy évet késett a skandalum miatt, de a részletezéssel, a színezéssel a térkép használhatósága, értéke nőtt, és a nemzeti érzés sem szenvedett csorbát.
Schedius Lajos tervei között szerepelt14 egy enciklopédikus jellegű földrajz elkészítése, amely az országot természeti, történeti, politikai, néprajzi, földrajzi stb. egységben kívánta bemutatni. Például egy megye esetében annak történetét, nevének eredetét, kiváltságlevelét, címerét, kiterjedését, határait, domborzati és éghajlati viszonyait, vizeit, erdészetét, mezőgazdaságát, állattenyésztését, kertészetét, gyümölcstermesztését, ásványait, politikai felosztását, népességét, településszerkezetét, vallásfelekezetét, nemzetiségeit, népszokásait, erkölcsi szokásait, termelési eszközeit, iparát, kereskedelmét, kulturális intézményeit, házasodási viszonyait, népi öltözködését, mulatságait, kocsmai szokásait, ünnepeiket, táncaikat, énekeiket, közlekedési eszközeiket, útjaikat, megyei tisztviselőiket, felső hatóságaikat stb. kívánta bemutatni.15 Sajnos a munka – a dolog természetéből adódóan is – csak ígéret maradt.
A sors furcsa fintora, hogy a felvilágosult szellem embere, a polihisztornak tartott Schedius Lajos éppen saját szakmájában, az esztétikában nem tudott igazán maradandót alkotni. Esztétikai elméletét tartalmazó fő műve 36 esztendei egyetemi oktatás után 1828-ban jelent meg.16 Ebben kísérletet tett önálló esztétikai rendszer kifejtésére, de ennek során a tapasztalat területeit elhagyva spekulatív fejtegetésekbe keveredett. A munka bonyolultsága, áttekinthetetlensége és nem utolsó sorban latin nyelven való megjelentetése is hozzájárult ahhoz, hogy szinte teljesen hatás nélkül maradjon. Schedius, aki felmérte sikertelenségének okát 1847-ben egy akadémiai ülésen megígérte filozófiai rendszerének átdolgozását és magyar nyelven való megjelentetését.17 De erre már nem maradt ideje.
Sikeresnek és időtállónak bizonyult viszont Schedius Lajos elméleti pedagógiai munkássága, iskolateremtő tevékenysége, amivel az evangélikus iskolaügyet korszerű szintre emelte. A Martinovics-féle perek, a retorzió hullámai nyomán figyelme a magyar evangélikus egyház, ezen belül az egyházközségi iskolák ügyei felé fordult. Egyházközségi jegyzőként szorgalmazta a pesti evangélikus iskola létesítését. 1796-ban, egy tanítóval, egy evangélikus osztály megkezdte működését Pesten.18 Az iskola – más evangélikus tanintézetekkel együtt – szép fejlődést mutatott a következő évtizedekben. A magyar evangélikusok 1804 februárjában tartott egyetemes gyűlése határozatot hozott saját tanrendszereinek felülvizsgálatára és egységesítésére. Az egyházkerületek iskolaügye eltérő és koordinálatlan volt. Ezt kívánták megváltoztatni közös tanulmányi rendszer és tanterv elkészítésével, amire megbízást adtak Lovich Ádám evangélikus szuperintendensnek és Schedius Lajos egyetemi tanárnak. Munkájuk eredményét már 1805-ben az egyetemes gyűlés elé terjesztették. A kialakított tanulmányi Systema Schedius Lajos szerkesztésében 1806-ban jelent meg.19 „A tanterv Schedius egyéniségében összeolvadó különböző irányok hatását mutatja, főleg a neohumanizmusét, a felvilágosodás gyakorlatiasságát és Petalozzi elveit.”20
A Systema két fő részre oszlik: az első az iskolai oktatással, a második az iskolaügy vezetésével foglalkozik. Az első részben szó esik a falusi iskolákról, a polgári iskolákról, a latin iskolákról vagy gimnáziumokról, a filozófiai tanintézetekről vagy líceumokról, a teológiai és jogi tanulmányokról és a leányiskolákról. A felosztás a társadalmi helyzethez, az életpályákon való elhelyezkedés céljához, a megfelelő műveltség biztosításához igazodik. A második részben az iskolaügy vezetőiről és kötelességeikről olvashatunk.
A falusi iskolák elvileg 3 x 2 évre oszlanak, kb. 12 éves korukig járnak ide a tanulók. A tanítás nyelve az anyanyelv. A tanulók – a tanterv szerint – derék keresztyén emberek, szorgalmas parasztok vagy kézművesek lesznek. A polgári iskolák, a városi polgárság iskolái, elvileg nyolc évig nevelnek, eszes embereket, serény polgárokat képeznek, és előkészítenek a latin iskolákra is. A latin iskolák, vagy gimnáziumok, általában 12 éves kortól, a különböző hivatalokra, a latin nyelv ismeretére és a magasabb tudományok későbbi elsajátítására nevelnek, általában 5 esztendő alatt. Ezután következnek a filozófiai tanintézetek vagy líceumok, amelyek a gimnázium után a fontosabb állami hivatalokra, magasabb tudományokra és tanításra készítik fel tanulóikat, gyakorlatilag 2 év alatt.
A Systema az egyes iskolafajtáknál szól a tanítás céljáról, módjáról, a tankönyvekről, a tanítókról és tanárokról. A gimnázium esetében kiemeli a szükséges segédeszközök szertári gyűjteményét is. Ezek: „A természet tárgyainak valamint termékeinek gyűjteménye, Iskolai atlasz vagy földrajzi mappák gyűjteménye, Fizikai, csillagászati felszerelések, Gimnáziumi könyvtár.”21
A Systema az evangélikus egyetemes gyűlés szorgalmazása ellenére sem vált általánossá. Ennek oka a szűkös anyagi viszonyokban, de főleg az autonómia féltésében keresendő. Ez utóbbit Schedius is figyelembe kívánta venni, hangsúlyozta, hogy a „normáknak” nem szabad a legapróbb részletekig kiterjednie, mert ez megköti a tehetségesek kezét, az alkalmatlanokat pedig úgysem segíti. Egy általános, közös Systema biztosítását azonban Schedius fontosnak tartotta és pályája során ezt segítette elő. Ez a pálya meghatározó jelentőségű volt az evangélikus iskolákra nézve, hiszen Schedius félévszázadon át szellemi vezére volt ezeknek. Meghatározó szerepet játszott az 1806-os evangélikus tanterv korrekciójánál: 1837-ben és 1842-ben. Tevékenysége a magyar pedagógia fontos és maradandó értéke, emlékét a Deák téri (Szén téri) iskola vagy a Fasori Evangélikus Gimnázium őrzi. Érdemes megemlíteni az 1842-es korrekciós munkálatok során megfogalmazott nézetét, mely szerint „A földrajz és a történelem azon két ikertestvér a tudományok közt, melyekre a leendő polgároknak feltétlenül szüksége van; mert történelem nélkül az ember örökösen gyermek marad, ki csak azt tudja, mi körülötte történik.”22
Az 1837-es reformnál egy külön utasítás-tervezetben még a tanulóknak adandó büntetés fokozatait is megszabta:
"1. A tanulót figyelmezteti tanítója szelíden az elkövetett hibára.
2. Komoly hangon szólítja meg.
3. Megrója, meginti és figyelmezteti a következményekre négyszem közt.
4. Megszégyenítőleg rendre utasítja az osztály előtt.
5. Fenyegetőleg rója meg ugyanott.
6. Beírja az erkölcs könyvbe.
7. Felállítja a padban helyén.
8. Kiállítja asztala elé.
9. Félre ülteti a többitől huzamosb időre.
10. Értesíti a szülőket.
11. Meginteti a rektor által.
12. Meginteti a konferenczián.
13. Testi fenyítéket alkalmaz, ha ebbe a konferenczia beleegyezik.
14. Kizárja az osztályból a konferenczia beleegyezésével."

Sokan hangoztatták, hogy Schedius Lajos szétforgácsolta erejét, túl sok mindennel foglalkozott, így nem maradt ideje egy-egy szakterület problémáiban jobban elmélyedni. Ezzel szemben úgy vélem megállapítható, hogy amivel foglalkozott azt korának színvonalán művelte, és hogy akkor még olyan sok területen volt égetően szükség a jobbító tehetségre, figyelemre arról nem ő tehetett. Mindenesetre amit az iskolaügy terén alkotott az vitathatatlanul maradandó értéket képvisel.
Schedius Lajos a magyar történelem egyik rendkívül izgalmas, változatos, ellentétektől feszülő korszakában élt. Ilyen körülmények között vállalkozott arra, hogy kiegyenlítésre, harmóniára törekedjen. Építeni, nevelni, megegyezni kívánt akkor, amikor az összeütköző erők egymás kizárására, győzelemre törekedtek. Ez a magatartás nem kedvezett ahhoz, hogy az utókor babérkoszorúba foglalja nevét, de az egykorú közvélemény mégis tisztelte őt, elismerte alkotásait, becsülte csendes humanizmusát. Haláláról, temetéséről megemlékezve Tavassy Lajos, a korszak neves pedagógus reformere a következőket írta 1847 végén: „Nem volt még tanúja Pesten temetésnek, a melyen mind annyi nevelő és tanintézet, egyesület, testület és hatóság, oly mértékben képviselve lett volna, mint ez alkalomkor. Jele volt ez az elhunyt közszeretetének és köztiszteletének.”23 Tehát szerették, tisztelték, elismerték Schedius Lajost, aki a szellem embere akart lenni, nem a forradalomé.

JEGYZETEK
  1. Jánosi Béla: Schedius Lajos esztétikai elmélete. 1916. MTA 381. p.
  2. i. m. 382. p.
  3. Kazinczy Ferenc levelezése III. k. 6. p.
  4. Doromby Karola: Schedius Lajos mint német-magyar kultúrközvetítő. Bp. 1933. 18-26. p.
  5. Fried István: Schedius Lajos és folyóirata. Magyar Könyvszemle 97. évf. 1981. 1-2. sz. 84. p.
  6. Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. sz. első évtizedeiben. Kandidátus értekezés.
    Kézirat. Bp. 1997. 9. p.
  7. Fried István: Schedius Lajos és folyóirata. Magyar Könyvszemle 97. évf. 1981. 1-2. sz. 81-94. p.
  8. Doromby Karola: i.m. 64. p.
  9. Reisz T. Csaba: i. m.
  10. i. m. 95-110. p., 113. p., 152. p., 154. p., 159. p. 201-202. p.
  11. i. m. 152. p.
  12. i. m. 226. p.
  13. Fallenbüchl Zoltán: Adalékok Schedius Lajos és Blaschnek Sámuel Magyarország térképe kiadásának történetéhez. Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1965-1966. Bp. 1967. 448-449. p.
  14. Péterffy Sándor: Schedius Lajos János. A Pedagógiai Társaság Évkönyve, 1897. évf. 55-58. p.
  15. i. h.
  16. Schedius Lajos: Principia Philocaliae seu docrina pulcri. Pesthini, 1928.
  17. Doromby Karola: i. m. 99. p.
  18. Péterffy Sándor: i. m. 69. p.
  19. Systema rei scholasticae evangelicorum aug. conf. in Hungaria. Az ágostai hitvallású evangélikusok iskolaügyének rendszere Magyarországon. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Bp. 1992.
  20. Doromby Karola: i. m. 72. p.
  21. Systema … i. m. 33. p.
  22. Péterffy Sándor: i. m. 80. p.
  23. Tavassy Lajos: Schedius halála. Nevelési Emléklapok. Pest. 1848. 150.p.