Zentai László kandidátusi házivédése
1994. I. 25.
Jegyzőkönyv

Zentai László
"Számítógéppel segített térképszerkesztés"
(A Közép-Európa Atlasz (1945) digitális fakszimile kiadása)
c.
kandidátusi értekezés házi vitájáról

A vitára 1994. január 25.-én került sor az ELTE Térképtudományi Tanszékén.
A vitán résztvevők névsorát a mellékelt jelenléti ív tartalmazza. Az értekezés felkért előzetes bírálói:
Probáld Ferenc tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE) a földrajztudomány doktora
Márkus Béla tanszékvezető egyetemi docens (EFE FFK) a műszaki tudomány kandidátusa voltak.

A vitaülést Klinghammer István tanszékvezető vezette be. Bevezetőjében bemutatta Zentai László oktatói-kutatói egyéniségét, ismertette munkásságát.
Probáld Ferenc és Márkus Béla opponensek kifejtették véleményüket. Az írásban leadott opponensi bírálatokat a jegyzőkönyvhöz csatoltuk.
Az előzetes bírálatokban elhangzottakra illetve az opponensek kérdéseire Zentai László szabad előadásban válaszolt. A válaszokat a bírálók elfogadták.
A két felkért bíráló értékelésük, kritikai megjegyzéseik és a kapott válasz végén egyértelműen javasolta az értekezés kandidátusi fokozat elnyerését célzó nyilvános vitára bocsátását.

A vitában (hozzászólás sorrendjében)
Divényi Pál kandidátus (digitális fakszimile-GIS)
Hegedűs Ábel (szerzői jog szerepe az atlasz kiadással kapcsolatban)
Stegena Lajos tud. doktor (a fakszimile értelmezése, tézisek)
Ajtay Ágnes (a szakszerűség egyensúlya, a számítógépes és térképész szakember személye)
Karsay Ferenc kandidátus (a módszer kiváló alkalmazhatósága)
Klinghammer István tud. doktor (a szakemberképzés megoldása)
Török Zsolt kandidátus (a korszerű fakszimile)
vettek részt.

Az elhangzottak túlnyomó része méltatás volt, a feltett kérdésekre Zentai László válaszolt; megköszönte a segítő javaslatokat, a pontosító megjegyzéseket.
Ígéretet tett az opponensek véleményének és a vitában kapott tanácsoknak az értekezésbe építésére.
A vitaülés egyhangúlag javasolta az értekezés benyújtását és nyilvános vitára bocsátását.

A jegyzőkönyvet vezette:
Ajtay Ágnes tudományos munkatárs

A jegyzőkönyvet hitelesítette:
Györffy János, adjunktus