Szép Magyar Térkép 2013

Idén a „Szép Magyar Térkép 2013” pályázatra 45 kiadvány érkezett. Az értékelő bizottság nem tartotta indokoltnak kategóriák felállítását. A zsűri egy-egy térképet értékelt első és a második díjjal, a harmadik helyen két térkép osztozott. Ezen kívül dicséretet három pályamű érdemelt.


1. díj: GiziMap: Vatican City

A zsűri egyhangúlag választotta győztesnek a Vatikánvárost és szűk környezetét bemutató térképet. A városállam térszerkezete könnyen áttekinthető, névrajza is bőséges, amely nem megy az olvashatóság rovására. A fontosabb nevezetességeket részletesen mutatja be; melléktérképeken emeli ki a Sixtus-kápolnát és a Szent Péter-bazilikát. Az esztétikus megjelenés csak tovább fokozza a térkép használhatóságát.

2. díj: Szarvas András–A&Z 1.1 Bt.–Dimap Bt.: Csepel-sziget, Duna (Budapest–Dunaújváros)

Ez az új kiadvány a fővárosunktól délre fekvő területeket kétoldalas, szép kivitelű térképen mutatja be. A Csepel-szigetet részletesen ábrázoló szabadidős térkép értékét a grafikus tartalma mellett, gazdag névrajzának is köszönheti. Az ábrázolt terület sajátos alakja megkívánta, hogy a térképlap formája ehhez igazodjon. A papírformátum megválasztása így eltér a hagyományostól: figyelemfelkeltő jelleggel bír, ezért érdekessé teszi. Az információs füzet jól kiegészíti a térkép tartalmát.

3. díj: a) Schwarcz Térkép: Torockó és vidéke turistatérképe

A Torockó vidékét bemutató nagyméretarányú turistatérkép részletesen ábrázolja a környéket, névanyaga is figyelemre méltó. Melléktérképeken mutatja be a fontosabb településeket. A zsebméretű térkép jelkulcsa harmonikus megjelenést kölcsönöz. A szerző öt nyelven ad leírást a területről, továbbá aktuális turisztikai információkkal is ellátja az érdeklődőket.

b) Frigoria: Gödöllői-dombság kerékpáros térkép

A Gödöllői-dombságot természetföldrajzi egységként kezelő kerékpáros turistatérkép voltaképpen három tájegységet ábrázol: a Galga mentét, a Pesti-síkságot és a Tápió-vidéket. A terület alakja miatt a térkép az északi irányhoz képest el van forgatva. A GPS koordináták és a szintdiagramok egyaránt jól segítik a túraútvonalak megtervezését és a terepi tájékozódást. Az esztétikus megjelenésű térkép méretaránya és tartalma miatt kiváló útitársa lehet a gyalogos és az autós turistáknak is.

Dicséret:

Dicséretet három pályamű kapott:

Stiefel Eurocart Kft.: Térkép az Ószövetséghez

A külföldről átvett és továbbfejlesztett térkép rajzos formában ismerteti a Közel-Kelet térségének domborzatát, korabeli településeit és jelentősebb eseményeit (piktogrammokkal), személyiségeit. Az egyes tájegységek jól elkülöníthetőek, hála az áttekinthető, kontrasztos ábrázolásnak. Térképmagyarázók, grafikák segítik a történelem-tananyag megértését és elsajátítását, ezért kiváló segédeszköz lehet a fiatalabb nemzedékek oktatásában.

Hegedűs Ábel: Sswoboda (M-37-44-N)

A II. magyar hadsereg 1942. augusztus végéig foglalta el a mintegy 200 km hosszú védelmi vonalát a Don nyugati partján. A HM Hadtörténeti Intézet Térképtárában fellelhetőek a Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet által a katonai topográfiai térképhez készített munkarészei. A légifénykép-felvételek kiértékelése után 1 : 50 000 méretarányú térképeket szerkesztettek. Ezeket valószínűleg már nem adták ki. A nevezett térkép ezek egy szelvényének mintafeldolgozása és fakszimile kiadása. A fakszimile kiadás kiváló kordokumentum, ezért érdemel elismerést ez a különleges munka.

Cartographia Kft.: Az országos kéktúra Visegrádtól az Írott-kőig és Az országos kéktúra Hollóházától Nagymarosig

Az országos kéktúra útvonalát két kötetben bemutató turistaatlasz. A térképeik hagyományosan magas színvonalúak, esztétikus megjelenésűek, jól segítik a terepi tájékozódást. A kiegészítő leírások, túraajánlók röviden ismertetik a terület főbb látnivalóit. A szelvényezett kéziatlasz jelkulcsa követi a kiadó által már korábban alkalmazott jelkulcsot, ezzel segíti az olvasót a térkép értelmezésében.


A jegyzőkönyvet összeállította: Ungvári Zsuzsanna
Budapest, 2014.03.3.