Szép Magyar Térkép 2009 - Díjazottak

Tudományos és iskolai térképek kategória

Első díjat kapott:

„A Mórágyi-rög északkeleti részének földtana”
Beküldő: Magyar Állami Földtani Intézet

A magyar földtani térképezés szép hagyományait követő, magas színvonalú tudományos monográfia mellékleteként megjelent tematikus térkép a nem szakemberek számára is áttekinthető, világos és esztétikus, amely kitűnő összefoglalását adja a terület geológiai kutatásának.

Második díjat kapott:

„Magyarország puzzle könyv”
Beküldő: Topográf Térképészeti Kft.

A hazai piacon megjelent kirakós könyvek között újdonságként jelent meg 2009-ben a térképkiadó grafikusan is igényes kiadványa, amely elsősorban a kisiskolások számára jelenthet hasznos és tanulságos tantermi vagy otthoni elfoglaltságot. A harmonikus megjelenésű térképes oldalak különleges keretrajzzal, igényes grafikával, képszerűen mutatják be Magyarország látnivalóit.


Sorozat kategória
A zsüri ebben a kategóriában nem adott ki díjat.

Dicséretben részesült:

Magyar városok térképe sorozat
Beküldő: Stiefel-Eurocart Kft.

A pályázó által egyedileg is nevezett idegenforgalmi térképeket a zsűri összevontan, sorozatként értékelte, így ebben a kategóriában adott elismerést az egységes címlappal és jellemző, modern grafikus jegyeik alapján azonosítható várostérképek sorozatának.


Idegenforgalmi kategória

Első díjat kapott:

„Földtani atlasz országjáróknak”
Beküldő:  Magyar Állami Földtani Intézet

A hazai térképpiacon témáját és annak feldolgozását tekintve is újdonság a „Föld évében” kiadott atlasz, amelynek szöveges része magyarul és angolul mutatja be hazánk földtani környezetét. A térképek az ország területének tematikus atlaszát adják, részletesen ábrázolva a földtani értékeket. A kötet az országjárók, kirándulók számára is hasznos, igényes ismeretterjesztő és információs kiadvány, amelyben megtaláljuk a földtani témájú tanösvényeket, látogatható barlangokat, gyógyfürdőket és a földtani szempontból fontos múzeumok és bányászati emlékhelyeket. A zsűri az atlaszt elsősorban tartalma és célközönsége alapján sorolta az idegenforgalmi kategóriába, ahol a kiadvány újdonsága mellett esztétikus megjelenésével is kiemelkedett a mezőnyből.

Második díjat kapott:

 „Magyarország természetvédelmi térképe, 1: 430 000”
Beküldő: A&Z 1.1 Térképműhely

A hazai természetvédelem helyzetéről ad képet a témának megfelelő színeket jól használó, harmonikus színvilágú és igényes szerkesztésű térkép, ahol a lap mindkét oldala tükrözi a grafikus megformálásban a szerkesztői igényességet.

Harmadik díjat kaptak:

 „Saint Lucia- sziget térképe, 1: 50 000”
Beküldő: GiziMap

A romantikus karibi „álomsziget” topográfiai részletességű térképe elsősorban újszerű domborzatábrázolásával, harmonikus, a sziget jellegének megfelelő színvilágával kelt figyelmet.

 „A Tisza-tó szabadidőtérképe, 1: 30 000”
Beküldő: Espolarte, Szarvas András, Térkép-Faragó Bt.

A belföldi turizmusban növekvő jelentőségű terület grafikusan igényes topográfiai bemutatása jól harmonizál a szabadidő eltöltéséhez kapcsolódó tematikával.

Dicséretet kaptak:

„Magyarország pálinka-térképe (angol kiadás), 1: 600 000”
Beküldő: Stiefel-Eurocart

A hungaricumként komoly idegenforgalmi vonzerőt képviselő magyar pálinkafajták tematikus és térbeli áttekintését adja az angol nyelvű, leírásokkal és hasznos információkkal is kiegészített, jól áttekinthető országtérkép. 

„A Vörös-tenger térképe, 1: 2 000 000”
Beküldő: GiziMap

A földrajzi térképek kiadásának klasszikus hagyományait követő, harmonikus színvilágú, a térséget magas szakmai színvonalon ábrázoló térkép a nemzetközi piacon is érdeklődésre tart számot, elsősorban gazdag és többnyelvű névrajza miatt.



 „Digitális Magyar Térkép 2009

A pályázatra idén tíz, magas szakmai színvonalú, azonban témájában, megvalósításában és célközönségében is nagyon különböző alkotást neveztek. A digitális pályaművek bemutatására a termékek képviselői negyed órát kaptak, ezt az időkeretet azonban a zsűri kérdései néhány perccel meghosszabbították.  

A bizottság az értékelés ismertetése előtt felhívja a figyelmet arra a bemutatott művek esetében értékelése szempontjából fontosnak tartott szempontra, hogy a digitális és digitalizált fogalmak között különbséget kell tennünk. Az elsősorban a történeti térképanyagot feldolgozó termékek esetében sokszor nehéz megállapítani, hogy a mai szemmel szépnek látott megjelenítés mennyiben köszönhető az egykori térképek szerkesztőinek, és mennyit adtak hozzá értékükhöz a mai szakemberek. A bemutatott alkotások esetében

Első díjat nyert:

Interaktív irodalom (10-14 éves tanulók részére)
Beküldő: Cartographia-Tankönyvkiadó Kft.

A korszerű oktatási segédeszköz túllép a főként a magyar irodalom térképi megjelenítését célzó nyomtatott előzményeken, és a digitális megjelenítés lehetőségeit kihasználva, nagyítható részletekkel, dinamikus jelekkel, be- és kikapcsolható rétegekkel változatos és a tanulók számára is érdekes, élményszerű bemutatást nyújt a magas színvonalú, animációkat és interaktív lehetőségeket felvonultató, esztétikus és áttekinthető grafikus megvalósítással.

Második díjat nyertek:

 „A Tabán térképes képarchívuma”
Beküldő: Lenkei Ákos

A weben is elérhető, interaktív kartográfiai megjelenítés Budapest egy mára eltűnt részének múltjába enged bepillantást és a felhasznált fényképi anyag segítségével újraéleszti a hajdani Tabánt. A térképek igényes grafikája és a topográfiai változások vizualizációja mellett külön értékelendőek a felhasználó számára nyújtott lehetőségek az adatbázis integrált használatához.

„Vas megye (1856-1860, georeferált kataszteri térképek)”
Beküldő: Arcanum Adatbázis Kft., ELTE Geoinformatikai és Űrtudományi Tanszék, Magyar Országos Levéltár

A digitális adatbázisok publikálásában jeleskedő kiadó, a kataszteri térképek és adatok birtokosa, valamint a hasonló együttműködésekben már nagy gyakorlattal rendelkező egyetemi kutatóhely együttműködésében a hazai térképészeti örökség újabb, kevéssé ismert tagjait sikerült a digitális korszak számára átmenteni. A 19. századi földmérési térképek a nagyközönség számára is elérhetővé, a georeferálásnak és a köszönhetően pedig sokféle módon felhasználhatókká váltak. 

Dicséretet kaptak:

 „A földtani térképezés 140 éve”
Beküldő: Magyar Állami Földtani Intézet

A digitális adathordozón megjelent válogatás részletes áttekintést ad a hazai földtudományos térképezés történetéről, amelyet számos, elsősorban az intézet könyvtárában őrzött tudománytörténeti ritkaság bemutatásával illusztrál.

 „Magyarország élőhelyeinek térképi adatbázisa”
Beküldő: Oláh Krisztina

Az MTA Ökológiai Kutatóintézete számára elkészített, helyszíni adatfelvételen alapuló részletes adatbázis adatainak a nagyközönség számára is hozzáférhető megjelenítései a szokatlan, de egyszerűen áttekinthető és könnyen kezelhető térképek.