Szép Magyar Térkép 2006

A Bíráló Bizottság megállapította, hogy a térkép létrehozásával, forgalmazásával és felhasználásával behatóan foglalkozó szakemberek hivatástudatát és értékes tevékenységét ékesen bizonyítja az a pályázatokra jelentkező 34 pályázó, akik 2006-ban elkészített munkájukból összesen 111 térképet, térkép-sorozatot, egyéb kiadványt és digitális térképi anyagot nyújtottak be. A pályamunkák tükrözik a térképhasználók igényét a szép és tartalmas térképekre, mutatják az országszerte megnyilvánuló érdeklődést a különböző térképfajták iránt, és demonstrálják a térképészek gondosságát, elméleti-technikai felkészültségét és áldozatos munkáját.

Összefoglalóan meg lehet állapítani, hogy mind a térkép-előállítók igényessége, mind a térképet használók, gyűjtők, értékelők elvárása is növekedett, és ezeknek a kívánalmaknak csaknem valamennyi nevezett térkép megfelelt.

A jó teljesítmények tartalmi szempontból az aktuális témák kiválasztásában, a megjelenítést tekintve a közölt rajzi és szöveges információ jobb kidolgozásában, az esztétika, grafika tekintetében pedig a színhatás és a tematika harmóniájának ízlésesebb megteremtésében jelentkeztek. Ebben az évben a pályaművek közül nőtt az idegenforgalmi és az oktatásra szánt kiadványok száma, sokrétűsége és minősége (kerékpár, bor-út, tájfutó, wellness, szabadidő stb. térképek, ill. zsebatlasz, megyetérkép, diákatlasz, história-sorozat). Számos térkép készült a környező államokról (város-, közigazgatási, autótérkép) és más külföldi területekről gazdag ismertető szöveggel és adatsorokkal.

Egyre nagyobb részarányt képeztek a beküldött művek között a digitálisan megjelenített munkák. Ezeken belül a térkép-előállító rendszerekbe jóval több adatmennyiséget dolgoztak be, és gazdagodtak a térinformatikai kapcsolódások is. Észrevehető volt a kísérő szöveg, a számadat-sorok és a képi megjelenítés jó összhangjának intenzívebb bemutatása. Kisebb visszaesés tapasztalható a térképsorozatok esetében, mind a beküldött anyag mennyiségében, mind az egyes térképek egyöntetűségében. Egyes térképszerkesztőknél a névrajz egy térképen belüli következetességében és a másod-elnevezések feltüntetésének kiválasztásában merültek fel észrevételek.

Igazán kimagasló alkotással a bizottság nem találkozott, de több újszerű, jobb megoldású szép térképet vehetett kézbe, és értékelt a pályaművek között. Nem tudott viszont elfogadni csupán reprint térképet. Végül is a bizottság a pályázati felhívásban közzétett és az előbbiekben vázolt szempontok szerint - élve az átcsoportosítás lehetőségével - három plusz egy csoportba osztva választotta ki a beérkezett pályaművek közül a legértékesebbeket. A csoportok a következők voltak.

1. az idegenforgalmi
2. az oktatási
3. a tudományos térképek csoportja, valamint külön
4. a digitális térképek csoportja.

A pályázat eredményeképpen a Bizottság a négy csoportban együttesen négy első díjat, négy második és három harmadik díjat adott ki, továbbá hat kiadványt részesített dicséretben.


A Szép Magyar Térkép - 2006 pályázat eredménye

Részletes szakmai értékelés

Az idegenforgalmi térképek csoportjában

ELSŐ DÍJAT NYERT

A Fertő, a Hanság és a Lajta-hegység 1:80 000 méretarányú turistatérképe.
Nevezte: a Szarvas András térképészeti ügynökség és a Térkép-Faragó Bt.
A többnyelvű térkép - korábban nem tapasztalt - kivételes részletességgel ábrázolja a tavat és környékét minden vonatkozásban: turisztikai, idegenforgalmi, közlekedési és üdülési szempontból. Feltünteti pl. a tó mélységvonalait, nádasait, szigeteit, hajóútvonalait. Kellemes, harmonikus színezése megnyerő képet kölcsönöz az ábrázolt területnek (Nemzeti Parkok ábrázolásával). A hármas-határ környékének ábrázolásával, úgyszólván hibátlan névrajzával hasznos segédeszköze bármely térképhasználónak.

MÁSODIK DÍJAT NYERT
Közép-Kína és Dél-Kína 1:2 000 000 méretarányú térképe.
Nevezte: a GiziMap Térképkészítő és Alkalmazó Egyéni Cég.
A térképszerkesztő korszerű és nehéz témát választott, amikor a két lapból álló Kína-térképhez hozzáfogott. A Bizottság nagyra értékelte első sorban a névrajz ábrázolását az átírás és elhelyezés tekintetében is, mert ezek a térképhasználók számára hasznos forrásul szolgálnak. Másrészt a cég számára a nemzetközi pinyin átírás bővebb ismertséget, külföldi piacot jelent. Az elhelyezés alkalmas megválasztásával sikerült a zsúfoltságot elkerülnie. A térkép színezése a cégtől megszokott világosbarna-sárkányvér árnyalatok használatával jól mutatja a terület domborzati viszonyait, és tetszetősen csatlakozik a sík vidék, valamint a felföldek bemutatásához. Kiemelkedő a térkép naprakészsége; rajta a legfrissebb változások átvezetése is megtörtént.

HARMADIK DÍJAT NYERT
Tolna megye 1: 110 000 méretarányú térképe.
Nevezte: a Stiefel-Eurocart Kft.
Ez a térkép kiemelkedik a szokványos megyetérképek sorából egyrészt sokoldalú elemeket feltüntető tartalmával, másrészt mértéktartó, de mégis jól tájékoztató olvashatóságával, végül pedig harmonikus, kellemes színezésével. Mindezek jelentősen hozzájárulnak a falitérkép használhatóságához.

DICSÉRETBEN részesült
A Székelyföld 1:200 000 méretarányú idegenforgalmi térképe.
Nevezte: a GiziMap Egyéni Cég.
Kiemelkedő gondossággal, részletességgel és ábrázolási technikával készült, meglehetősen nagy méretű (mintegy 80x140 cm). Tetszetős a részletes, de mégis jó áttekintést nyújtó domborzatrajz, amely színárnyalatával is kitűnik. Névrajza (táj-, hegynevei) elkerülte a zsúfoltságot, és kellő tájékozódást nyújt. Teljesebb képet nyújtana, ha a Mezőségbe nyúló terület is ábrázolásra, kidolgozásra került volna.

Ugyancsak DICSÉRETBEN részesült
Kis-Balaton és a Keszthelyi hegység 1:50 000 méretarányú, hajtogatott idegenforgalmi térképe.
Nevezte: a Térképskála Kft.
A munka a tó és a környezete egységes ábrázolásával tűnik ki. Egyaránt tetszetősen ábrázolja a Kis-Balaton kerékpár- és turistaútjait, valamint a hegység adottságait. A szerkesztő kellően mérlegelte a Keszthely város sűrű beépítettségét és a környék idegenforgalmi látványosságainak feltüntetését. Gazdag hátoldali leírásokat is közöl.

Ugyancsak DICSÉRETBEN részesült
Mátra 1:65 000 méretarányú dombortérképe.
Nevezte: a HM Térképészeti Kht.
A kht-tól megszokott kivitelben, de gazdagabb tartalommal és nagyobb pontossággal, valamint jól mutató színezéssel jelent meg legmagasabb hegységünknek elsősorban részletes domborzata, emellett a közeli méretarányú katonai térképeken megtalálható számos síkrajzi elem is. A naptárt is tartalmazó térkép elismerésre méltó színfoltot jelent a magyar térképészet palettáján.


Az iskolai térképek csoportjában

ELSŐ DÍJAT nyert
Első atlaszom és A magyar népi világ térképe.
Nevezte: Cartographia Tankönyvkiadó Kft.
Az atlasz korrekt napi problémákat jelenít meg, a régiókat, megyéket, kistérségeket, a tanyavilágot részletes tartalommal (pl. bányászat, termelés, stb.). Felfogása és színvilága jól illeszkedik a külön térképen is közreadott A magyar népi világ anyagához, amelyen hazánk néprajzának bemutatásával kifejezetten alkalmas a honismereti érdeklődés felkeltésére. A tanuló a tanórán az atlaszt és a falitérképet párhuzamosan tanulmányozhatja. A szerkesztőnek ezt a törekvését méltányolta a bizottság.

MÁSODI DÍJAT nyert
Középiskolai földrajzi atlasz.
Nevezte: Cartographia Tankönyvkiadó Kft.
A szerkesztő jelentős anyaggal bővítette a kiadó korábbi munkáját, olykor a középiskolai szintet is meghaladóan, és így a szélesebb közönség számára is áttekintést ad a világról. A technikai kivitelezése is a legjobb atlaszok közé sorolja.

HARMADIK DÍJAT nyert
Horvátország 1:475 000 méretarányú politikai és domborzati térképe
Nevezte: a Stiefel-Eurocart Kft.
Az általános térképnek tekinthető, horvát nyelvű kiadvány bemutatja az ország közigazgatási beosztását, markáns és falitérképhez szükséges színekkel. Déli szomszédunkról hiánypótló ez a térkép, amely a magyarországi területek néhány földrajzi nevének horvát nyelvű változatát is feltünteti.

DICSÉRETBEN RÉSZESÜLT
A Római Birodalom c. kétoldalas falitérképe.
Nevezte: a Stiefel-Eurocart Kft.
A több különböző méretarányú, áttekintő és részlettérképekkel gazdagon illusztrált térképmű több különböző időszakot fog át a Birodalom egyes korszakaiból. Az illusztrációk között az akkori ismert világ rajza, egyes városok, mint Róma, továbbá magyar vonatkozásban Pannónia és Aquincum, valamint és arcképek találhatók. Kár, hogy névrajzi szemlélete nem egységes.


A tudományos térképek csoportjában

ELSŐ DÍJAT NYERT

1:200 000 méretarányú Helikopteres repülési térképsorozat.
Nevezte: HM Térképészeti Kht.
A sajátos repülési térképek adatait részletesen tartalmazó, szép kiállítású térképsorozatnak a pontossága és UTM-es korszerű vetülete dicsérhető. A Bizottság úgy ítélte, hogy kezelhető méretű, kellemes színhatású, jól olvasható termék.

MÁSODIK DÍJAT NYERT
Fali csillagtérkép.
Nevezte: Geobook Hungary Kiadó.
A sötétkék alapon készített jellegzetes égábrázolás a Magyarországról jól látható csillagképeket, csillagokat és egyéb csillagászati objektumokat, valamint ezek fontosabb asztrofizikai jellemzőit mutatja be. Melléktérképen megjelennek a mélyég-objektumok, a közeli halmazok is. Jelmagyarázata szemléletes, jól követhető. A munka jól szolgálja az amatőr csillagászok érdeklődését.

DICSÉRETBEN RÉSZESÜLT
A Föld felszíne c. 1:35 000 000 méretarányú térkép.
Nevezte: a Nyírkarta-Topográf Kiadó.
A Föld felszínének domborzatát (beleértve a világtenger domborzatát is) a méretaránynak megfelelő részletességgel ábrázolja. Értékelendő a megszokottnál bővebb névrajz, és a nagyszerkezeti egységek jó szemléltetése. A mellékadatok is részletes információt adnak a legnagyobb hegyekről, mélyföld-pontokról, vulkánokról, szigetekről, félszigetekről és sivatagokról.


DIGITÁLIS MAGYAR TÉRKÉP - 2006 verseny eredmény

ELSŐ DÍJAT NYERT
A DATView kataszteri rendszer.
Nevezte: a Geonet 2000 Szolgáltató Kft.
A demo-lemez bemutatásából következtethetően mind a geodéziai ábrázolás minősége, mind pedig mint a nagyméretarányú forrásanyag kidolgozása meghaladja a szokványos ill. a korábban díjazott digitális kataszteri térképek előállítási színvonalát. A rendszer használhatóságát mutatja az országos elterjedése.

MÁSODIK DÍJAT NYERT
A második katonai felmérés. Magyar Királyság. Georeferált kiadás.
Nevezte: Arcanum - Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
A benyújtott DVD a feldolgozott területet valamennyi számbajöhető vetületi rendszer tekintetében geometriailag elemezhetővé és értékelhetővé teszi, ezáltal e térképeket mint kultur- és tudománytörténeti emlékeket és forrásokat korszerű feltárásra teszi alkalmassá.

HARMADIK DÍJAT NYERT
A Magyar Országos Levéltár Térképtára I. (kamarai) és II. (helytartótanácsi) térképek.
Nevezte: Magyar Országos Levéltár - Arcanum Adatbázis Kiadó.
Az intézményekben szétszórtan elhelyezett térképek és írásos dokumentumok a feldolgozás eredményeként egymáshoz jól kapcsolhatók, együttesen kezelhetők és elemezhetők.

DICSÉRETBEN RÉSZESÜLT
A Topo-Explorer 1.0 Magyarország digitális topográfiai térképe 1:50 000 méretarány.
Nevezte: HM Térképészeti Kht.
Az intézmények és a nagyközönség számára is elérhetővé tett digitális feldolgozás fontos adatokat szolgáltat a közepes méretarányú térképek igénylőinek. A bemutatott, különböző méretarányú Topo-Explorer sorozatnak ez a legigényesebb tagja.


Budapest, 2007. március 6.