Szép Magyar Térkép 2005

A Bíráló Bizottság elöljáróban megállapította, hogy a térképelőállítók és -forgalmazók szakmaszeretetét és értékes tevékenységét tükrözi az az egy híján 100 térkép, atlasz, CD, amit a 2005. esztendőben adtak ki és a pályázatra is benyújtottak. Feltétlenül tükrözi azt az érdeklődést, igényt és keresletet is, ami a térképhasználók körében a legkülönbözőbb térképfajták iránt megnyilvánul. Összefoglalva megállapítható, hogy a nagy számú pályamunka általános szakmai és esztétikai színvonala magas, és szinte mindegyiken lehet találni értékelhető megoldásokat. Végül azokat a pályamunkákat díjazta a zsűri, amelyeket a tagok nagy többsége figyelemre méltónak talált.A "Szép magyar térkép 2005" bíráló bizottsága a pályázati felhívásban közzé tett szempontok szerint öt plusz egy kategóriában választotta ki a beérkezett pályaművek közül a legszebbeket.
A kategóriák a következők voltak:
1. a tudományos,
2. az oktatási,
3. az idegenforgalmi térképek csoportja,
4. a térképsorozatok, valamint
5. az egyéb kategória és végül
6. a digitális térképek csoportja.

Részletes szakmai értékelés

l. A tudományos térképek csoportjában

Első díjat nyert

Líbia autótérképe, a GiziMap pályaműve, amely 1:1 750 000 méretarányban mutatja be az országot.
Szokatlannak tűnhet az a besorolás, hogy egy autótérkép a tudományos térképek csoportjába kerül. Arab nyelvű névanyag Magyarországon készített térképen való megjelenése azonban ritkaságszámba megy, tehát nem az átírás nehézségei, sokkal inkább az eredeti szöveg korrekt alkalmazása és előállítása okozhatott jelentős kihívást, térképszerkesztési nehézséget. A probléma esztétikus megoldása kellemes színvilággal és kifejező domborzatárnyékolással párosulva méltán érdemelte ki a zsűri döntését.

Második díjat nyert

A Föld, ahol élünk. Képes világatlasz, a Cartographia pályaműve.
A Cartographia már korábbról is ismert világatlaszának jelentős átdolgozásával született a munka, amely eltér a kiadótól megszokott részletgazdag, nagy névsűrűségű, esztétikus színvilággal és finom domborzatárnyékolással készített, de a térképi részt szigorúan elkülönítő, klasszikus atlaszfogalomtól. Míg a klasszikus szerkesztési mód a mű térképgyűjtemény jellegére helyezi a hangsúlyt, a napjainkban általánossá váló atlaszszerkesztési elvek inkább a térkép, a magyaráró szöveg és képanyag hármas egységét valósítják meg. Az új irányvonalat követve, jó grafikai megoldásokat használva alapvetően megújította ezt a térképművet a kiadó.

Harmadik díjat nyert

A magyarság néprajzi térképe, a Stiefel Eurokart Kft. pályaműve.
A Stiefelre jellemző erőteljes színek alkalmazásával született a térkép, amelyet a Térkép-Faragó Bt. készített az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéke szakmai közreműködésével. Meglepő kartográfiai megoldás, hogy a külső borítón szereplő összefoglaló cím magán a térképnyomaton sem az elő-, sem a hátoldalon nem jelenik meg. A három térképkivágaton túl a hátoldalon található szép kivitelű illusztrációs anyag - amely építészeti, népviseleti és más tárgyi emlékeket mutat be - számozása nehezen követhető, így nem mondható szerencsés megoldásnak. A munka tudományos értéke nagyban hozzájárult a zsűri döntéséhez.


2. Az oktatási térképek csoportjában

A zsűri első és második díjat nem adott ki

Harmadik díjat nyert

Az ókori Hellász falitérkép, a Stiefel Eurokart Kft. pályaműve.
A számos térképkivágatot és grafikát felsorakoztató, kétoldali nyomású iskolai falitérkép kellemes, harmonikus színvilágú. A térképek, a helyszínrajzi vázlatok (csatahelyek, települések) a címben megfogalmazott témát részletekbe menően próbálják körüljárni. Érdekes megoldást mutat a hátoldalon szereplő szokatlan kivágatjelző térképvázlat ún.fekvési vázlat, amely egy vázlatos vízrajzú Európa-térkép, szürke domborzatábrázolással, valamint Budapest és a tématerület kiemelésével, hogy a tanuló pontosan lássa az ókori Hellász és a mai Görögország közötti kapcsolatot. Meglepő, és talán a fiútanulók történelmi érdeklődését is motiváló ábrázolás az istenek sorában megjelenő Aphrodité alakja, amely a bírálók érdeklődését is kiváltotta…


3. Az idegenforgalmi térképek csoportjában

Első díjat nyert

Románia autóatlasza, a Kováts Zsolt pályaműve.
Az autóatlasz a kiadótól megszokott stílusban, visszafogott színezéssel, finom névrajzzal és gazdag információs tartalommal készült mű. Magyarország 1 : 250 000 méretarányú autóatlaszának szerves folytatása még a méretarány és a vetület tekintetében is, ami Románia területére kuriózum. Az erdélyi részeken megjelenő három- (román, magyar, német) nyelvű településnévrajz is bizonyára keresetté teszi majd e térképművet. A román névmutató mellett külön részként magyar-román névmutató is található az atlaszban.

Második díjat nyert

A Mátra és környékének turistatérképe, a Nyír-Karta Bt. -Topográf Térképészeti Kft. pályaműve, a célterületet 1 : 50 000 méretarányban ábrázolja.
A klasszikus topográfiai térképek színvilágát idéző, szép kivitelezésű turistatérkép, a hátoldalán megjelenő számos melléktérképpel (várostérképek, földtani térképvázlat, a leglátogatottabb területek főtérképnél nagyobb méretarányú ábrázolása stb.) az esztétikai értékei mellett igen gazdag térképi információs tartalommal is bír. Ezzel nyerte el a zsűri értékelését.

Harmadik díjat nyert

Bulgária és a bolgár tengerpart autóatlasza, a Hibernia Nova és a Z-Press Kiadó pályaműve.
Hiánypótló kiadvány a magyar turisták által újra felfedezett országról. Az atlasz első része 1 : 400 000 méretarányban az egész ország területét, a második rész pedig 1 : 125 000 méretarányban a sűrűbben látogatott tengerparti vidéket ábrázolja. Majd a 15 legkedveltebb város térképei következnek. A latin betűs átírású névrajz mellett az eredeti cirill betűs bolgár névanyag is szerepel a térképlapokon. A legfontosabb látnivalókat bemutató, képekkel illusztrált szöveges leíró rész és latin betűs névmutató zárja az atlaszt.

Ugyancsak harmadik díjat nyert

Zirc és környékének turistatérképe, a Tájoló 98 Térképészeti Iroda pályaműve.
Szellős, jól áttekinthető és olvasható, Zircet és a környező településeket várostérkép-kivágatokon is bemutató komplex feldolgozású térkép. Hátoldalán az ízlésesen megformált hirdetések mellett település- és látnivaló-ismertetések kaptak helyet, képekkel gazdagon illusztrálva.

Dícséretben részesült

Észak-Somogy ökoturisztikai térképe, a Messzelátó Természetvédelmi Egyesület pályaműve. 
Érdekes kartográfiai-grafikai megoldást alkalmazott a térkép szerkesztője. A nyomat egyik oldalán egy hagyományos színvilágú, a meleg színek felé hajló, turistatérkép jellegű ábrázolással találkozunk, az állat- és növényvilág érdekesebb, különlegesebb fajainak előfordulására utaló grafikákkal, de túraútvonalak bemutatása nélkül. Míg a nyomat másik oldalán találjuk a jelzett turistautakat, amelyekhez kapcsolódó fotók mutatják be az elérhető látnivalókat, mintegy kedvcsinálóként a túratervezéshez. Mindkét oldal felső szegélyén állatfotók, látnivalók és intézmények képei sorakoznak.

Ugyancsak dícséretben részesült

Hargita megye térképe, a Micro Mapper Térképészeti Kft. pályaműve, amely 1 : 200 000 méretarányban mutatja be a területet.
Keresőhálóval ellátott, nevezetességek, látnivalók fényképeivel körülölelt szigettérkép jellegű feldolgozás. Két- (román és magyar) nyelvű térkép, a mely a településneveken túl a domborzati, táj- és vízneveket is mindkét nyelven tartalmazza. A jelmagyarázat és a hátoldalon helyet kapott szöveges ismertető román, magyar és angol nyelvű. A díj odaítélésekor a zsűri tekintettel volt arra is, hogy a kiadó a térképen hívja fel a figyelmet arra, hogy ahhoz a világhálón elérhető információs adatbázis kapcsolódik.

Ugyancsak dícséretben részesült

Olaszország és Észak-Olaszország térképe, a Nyír-Karta Bt. -Topográf Térképészeti Kft. pályaműve.
Érdekes kivágatmegoldást választott a térképszerkesztő, amikor É felé a német határig, ÉK-en egészen Budapestig terjeszti ki a főtérképen 1 : 1 200 000 méretarányban bemutatatott területet, talán a hazai autósturistáknak kedvezve. A látogatottabb észak-olaszországi területeket 1 : 200 000 méretarányban ábrázolja. Névmutatófüzet teszi még használhatóbbá a kiadványt. A zsűri egy hibára is felhívja a kiadó figyelmét: a keményborító hátoldalán a főtérkép kivágatának jelölése pontatlan, mert a jelmagyarázat nem a jobb, hanem a bal odali térképsarokba került, így takarva ki az afrikai területeket!


4. A térképsorozatok csoportjában

A zsűri első díjat nem adott ki

Második díjat nyert

Cartographia pályaműve, az új turistatérkép-sorozat (A Börzsöny…, A Dunakanyar…, valamint A Pilis és a Visegrádi-hegység turistatérképei).
Az új sorozat 1 : 40 000 méretarányával, gazdag, de jól áttekinthető térképtartalmával, egységes arculatával öregbíti a cég korábban kivívott hírnevét. A hagyományokat követően az előoldalon maga a turistatérkép és a jelmagyarázat, a hátoldalon pedig a jelentősebb települések címeres, fényképpel illusztrált szöveges ismertetői, esetenként településtérképekkel is kiegészülve, fontos más információk és a területtel kapcsolatos (nyilván a kiadást támogató) cégek reklámanyagai kaptak helyet.

Harmadik díjat nyert

A kirándulók térképe hasonmás turistatérkép-sorozat, a HM Térképészeti Kht. pályaműve.
A nagy hagyományokkal büszkélkedő Magyar Királyi Állami Térképészeti Intézet igen szép turistatérkép-sorozatának hasonmás kiadását vállalta fel a pályázó utód. Az igényes és gondos feldolgozás eredményeképpen ismét kézbe veheti a turista az elkészült kilenc térképet, akár a terepen is összevetve a mai állapotokkal, kutathatja fel a több mint fél évszázados változásokat. A sorozat elkészült tagjai a korabeli címekkel: Budai-hegyek, Bükk-hegység, Gerecse és Gete, Karancs és Medves, Mátra-hegység, Mecsek-hegység, Pilis-hegység, Soproni-hegység, Vértes-hegység.


5. Az egyéb kategóriában

Első díjat nyert

A Kartográfia História: Első magyar nyelvű iskolai atlaszok Debrecenből 1800-1801 című kiadvány, a Képzőművészeti Kiadó pályaműve.
A kartográfia- és művelődéstörténeti szempontból egyaránt jeles két magyar atlasz, a Budai Ézsaiás vezetésével a debreceni Református Kollégiumban készített és 1800-ban kiadott Oskolai új Átlás, valamint az annak forrásául számontartott Atlas antiquus 1801-ben ugyancsak Debrecenben készült (mai szóhasználattal élve) magyar kiadása a témája Plihál Katalin kortörténeti dokumentumokkal is gazdagon illusztrált tanulmányának, amely a két nevezetes atlasz térképlapjait is egyenként bemutatja.

Második díjat nyert

Pokorny Tódor: Magyarország hegyrajzi és vízrajzi térképe, 1899 című dombornaptár, a HM Térképészeti Kht. pályaműve.
Érdekes szakmai megoldást nyújt ez az ál-hasonmás kiadvány, amikor a szerző két eredeti munkáját ötvözi, több mint egyszáz esztendővel a megjelenés után. Az eredeti, hagyományosan papírra nyomtatott térképtartalmat készíti el naptárként, domborváltozatban. Stílustörésről azonban talán azért sem beszélhetünk, mert maga Pokorny is elkészítette Magyarország igen gondos kivitelezésű dombortérképét - amely az OSZK Térképtárában állandóan megtekinthető -, így az ő munkáinak egybedolgozásaként is felfoghatjuk a kiadványt.

Harmadik díjat nyert

Korabinszky János Mátyás: Atlas regni Hungariae című munkájának hasonmás kiadása, a Cartofil Bt. pályaműve.
Hogy a kiadót idézzük, a nevezetes atlasz "megjelenésének 200. évfordulóján, készítőjének emléke előtt tisztelegve" jelent meg a hasonmás kiadás. Gondos kivitelezésével méltán érdemelte ki a zsűri értékelését.


6. A digitális térképek csoportjában

Igazán két össze nem vethető, külön-külön sorozatként is felfogható, nagy tudományos értéket képviselő munkának első díjat ítélt a zsűri. A második díjat nem adta ki. Tehát:

Első díjat nyert

Magyarország 1 : 100 000 méretarányú földtani térképe, a Magyar Állami Földtani Intézet pályaműve.
A több mint egyszáz esztendős, nemzetközi szinten is elismert magyar földtani térképezés adta talán hazánk legszebb tematikus térképeit. A nevezés tárgyát képező korszerű - informatikai adatbázison nyugvó, legújabb - földtani térképműnek ezekkel a követelményekkel is szembe kellett néznie, amit sikeresen oldott meg a Magyar Állami Földtani Intézet alkotóközössége. A www.mafi.hu honlapról is elérhető a térképmű, de a hagyományos papírtérkép formában is megrendelhetők - a nagy felbontású színes plotteren előállított - nyomatok, amelyek minden szakmai és esztétikai igényt kielégítenek.

Ugyancsak első díjat nyert

Az Arcanum Adatbázis Kiadó részben Budapest Főváros Levéltárával együtt benyújtott Térképtörténeti vonatkozású pályamű-sorozata.
A sorozat négy tagból áll, s a zsűri egyaránt fontosnak ítélt meg minden egyes kiadványt, hiszen ezzel széles körben válnak hozzáférhetővé e térkép- és kulturtörténeti szempontból is kiemelkedő munkák, amelyek - mint pl. a Lipszky-térkép és -névtár esetében - még jelentős feldolgozási eredményeket és kapcsolódó tanulmányokat is tartalmaznak. A négy értékelt munka a következő:
A 2. katonai felmérés: Magyar Királyság és a Temesi Bánság
Az 1. katonai felmérés: Erdély és a Temesi Bánság
Lipszky János: A Magyar Királyság és társországai térképe és névtára (1804-1810)
,
valamint a Budapest Főváros Levéltárával közösen benyújtott
Budapest régi térképei I-II.

Harmadik díjat nyert

A Magyarország e-Atlasz, az InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda pályaműve.
A CD-n megjelent kiadvány Magyarország összes településének térképét tartalmazza, és ötvözi egy Magyarország atlasz és a várostérképek adta szolgáltatásokat. Egyebek mellett lehetőséget kínál (utca, házszám szintű) cím szerinti keresésre Magyarország bármely településén, a településeken belüli útvonalak távolságmeghatározására, saját útvonal (autó, hajó) térképen való követésére, de útikönyvként is szolgál, mivel minden településről turisztikai és kulturális célpontok adatait tartalmazó részletes ismertetőt nyújt még a mérsékelt hardver-szoftver eszközökkel rendelkező felhasználók számára is.