J E G Y Z Ő K Ö N Y V

A LÁZÁR Deák Térképészeti Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár

által

„SZÉP MAGYAR TÉRKÉP 2002” 

címmel kiírt pályázatának

2003. február 24-i bíráló bizottságának munkájáról

 


A bíráló bizottság 2003. február 24-i ülésén jelenlévő tagjai:

Dr. MONOK István elnök, képviseletében SOMOGYI Pálné

DR. BAK Borbála

FÖLDI Ervin

GERCSÁK Gábor

Dr. GYÖRFFY János

Dr. JANKÓ Annamária

Dr. KARSAY Ferenc

Dr. MÉLYKÚTI Gábor

NOÉH Ferenc

POKOLY Béla

 


Meggyőzően eredményesnek értékelhető a térképkiadók, a térképszerkesztő szakemberek és a térképet, a szépet szerető közönség azon térképdemonstrációja, ami a "Szép magyar térkép 2002" pályázatból, kiállításból és elismerésből áll. A pályázatra 160 térképet és CD lemezt neveztek, és ezek közül 14 díjat és 10 dicséretet nyert különböző kategóriákban.

Összefoglalóan azt lehet megállapítani, hogy mind a térkép-előállítók igényessége, mind a térképet használók, gyűjtők, értékelők elvárása is növekedett, s ezeknek a kívánalmaknak csaknem valamennyi nevezett térkép megfelelt. A jó teljesítmények: tartalmi vonatkozásban a közölt rajzi és szöveges információ növekedésében, esztétikai-rajzi vonatkozásban pedig a színhatás és a tematika összhangjának megteremtésében jelentkeztek, kevésbé a geometriai adekvátságban (pl. vízisport-térkép mélységadatok nélkül, világtérkép vetületadatok feltüntetése nélkül) és a bemutatott térképi témakomponensek kapcsolatának célszerű feltárásában. Egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a beküldött művek között a digitálisan megjelenített adatok, ahol jóval több mód nyílott a kísérőszöveg, a szám-adatsorok és a képi megjelenítés együttes bemutatására. Ugyancsak örvendetesen nagy számú térképsorozattal találkozhatunk a múlt év térképkínálatában, ami nem csak a térképgyűjtők érdeklődését növelheti, hanem egészen kis településekben is felkeltheti a helyiek térkép iránti vonzalmát, megbecsülését és hasznosítási törekvését. Legnagyobb kínálat ugyanis az idegenforgalmi térképekben mutatkozott, a nagyobb városok mellett egészen kis falvak, azok tanyavilága (egyedi számozással), kistérségek és nemzeti parkok is megjelentek a benevezett térképeken. Ezekhez járultak még a különböző idegenforgalmi tematikus összeállítások: bor-térképek, vízisport-térképek, autótérképek, stb. is, melyek az előállítók hasznos tevékenységét mutatták.

A zsűri által kijelölt kategóriák a következők voltak:

1.     az idegenforgalmi térképek és atlaszok,

2.     az iskolai térképek és atlaszok,

3.      a térképsorozatok,

4.     a tudományos térképek,

5.     a digitális térképek, valamint

6.     a fentiekbe be nem sorolható térképek

Az elnyert díjak és dicséretek a következők:

l. Az idegenforgalmi térképek és atlaszok csoportjában

Első díjat nyert

a Körös-Maros Nemzeti Park, a Paulus Térképszerkesztő Iroda térképe, mely tartalmával, kiállításával és adataival emelkedett ki.

Második díjat nyert

a Bükk idegenforgalmi térképe, nevezte Faragó Imre - Z-Press - Szarvas András. Felelős szerkesztő Indra Jagat. A térkép tartalmi gazdagsága mellett a színezés igényessége, a domborzatrajz részletessége és annak árnyalásos kiemelése vonta magára a figyelmet.

Harmadik díjat nyert

egyrészt a Firbás Térképkiadványszerkesztő és Térképgrafikai Stúdió Hódmezővásárhely idegenforgalmi térképe, melynek kiadó szerkesztője Firbás Zoltán. A várost és környékét nagy részletességgel bemutató térkép igen széles térképhasználó kör igényeit elégíti ki;

másrészt a Cartographia Kft. Velencei tó térképe, elsősorban sokoldalú tartalmával és idegenforgalmi adatsoraival.

Dicséretben részesült

egyrészt a Keleti Bakony című turistatérkép, melyet a Tájoló'98 Térképészeti Iroda Bt. nevezett be, az ábrázolt terület újszerű ábrázolásával és kivágatával;

másrészt a Frigoria Könyvkiadó Kkt. Kerékpártúrák Magyarországon című atlasza, amely a kerékpárutakat igen szemléletesen és az érintett turisztikai helyeket nagy részletességgel mutatja be;

harmadrészt újszerűségével tűnt ki az Üdvözöljük a Dél-Dunántúlon című légifénykép-panorámatérkép, amelyet a készítő PannonRemark Kft. és Csizmadia Grafikai Stúdió Bt., továbbá a kiadó Magyar Turizmus Rt. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága nevezte.

2. Az iskolai térképek és atlaszok csoportjában

Első díjat nyert

a Rákóczi szabadságharc című, a Cartographia Kft. által készített falitérkép, amely a témát és az azzal kapcsolatos térbeli ismereteket - melléktérképeken is - igen szemléletesen mutatja be a diákság számára.

Második díjat nyert

ugyancsak a Cartographia Kft.-ben készült Afrika falitérképe, amely a földrészt európai kapcsolataival és belső földrajzi adottságaival együtt még Magyarországgal is összehasonlíthatóan tárja a használó elé.

Dicséretben részesültek

egyrészt a Trianon történelmi falitérkép, mely a Stiefel Eurocart Kft. pályázata és Faragó Imre (ELTE Térképtudományi Tanszék) szerkesztése. Ez az I. világháború utáni négyéves időszak hadieseményeit, határváltozatait és területi változásait mutatja be dicséretesen áttekinthető dinamikai eszközökkel;

másrészt ugyancsak a Stiefel Eurocart Kft. pályázata és Faragó Imre szerkesztése, a Magyarország domborzata és vízrajza című munka, amelyen különleges részletességgel szemlélhetők a hazai tájegységek.

3. A térképsorozatok csoportjában

 Első díjat nyert

a Nyír-Karta Bt. - Topográf Térképészeti Kft. várostérkép-sorozata, amelynek tagjai Magyarország legnagyobb vidéki városait egységes modorban és tetszetős kiállításban szemlélteti.

 Második díjat nyert

a GiziMap ország- és térség-sorozata, melyben összevontan igen változatos formájú és elhelyezkedésű területek jelentek meg (Irak, Kazahsztán, Kína Ény, Szerbia és Montenegro, továbbá a Selyemút országai). A politikai és domborzati térképek kiemelkedő minőségük és a napjainkban aktuális vonatkozások miatt is országszerte elismerést váltottak ki.

 Harmadik díjat nyert

a Firbás Térképkiadványszerkesztő és Térképgrafikai Stúdió Miditérkép-sorozata, amely számos dél-alföldi település turista-zsebtérképét tartalmazza jól kezelhető, áttekinthető formában, gondos helytörténeti leírásokkal.

Dicséretben részesült

 a székelyudvarhelyi Geocart cég Székelykeresztúrt és Székelyvarságot bemutató 1:15 000 méretarányú térképei.

4. A tudományos térképek csoportjában

 Első díjat nyert

 a Nyír-Karta - Topográf által benevezett, Sasi Attila által szerkesztett és névrajzzal ellátott Csángóföld című nemzetiségi és vallásmegoszlási térkép, amely témaválasztása miatt és az összetett információk együttes megjelenítési megoldása révén kiemelkedő munkának bizonyult. A térkép mind tudományos, mind grafikai szempontból kiváló.

 Második díjat nyertek

a MÁFI által készített Bükk hegység földtani térképe, a Vértes-Gerecse földtani térképsorozata és Líbia geológiai térképe című kiadványok. Ezeken a bizottság nem a földtani tartalmat, hanem a térképi megjelenítést értékelte; utóbbit harmonikus színhatásválasztás és grafikai elkülönítő módszer jellemzi.

 Harmadik díjat nyert

 a Magyar Szent Korona Országai című térkép, mely a Nyír-Karta kiadásában a behatóbb vizsgálatok és tudományos feldolgozás számára nyújt kiemelkedő minőségű alaptérképet.

 

Dicséretben részesültek

 egyrészt a HM Térképészeti Kht. által készített 1:500 000 méretarányú Magyarország általános földrajzi térképe, amelynek geometriai helyessége, szintvonalas és színfokozatos domborzatábrázolása a forgalomban lévő térképek között a legnagyobb pontosságot nyújtja. Mivel egyik térképelem sem emelkedik ki rajta, alaptérkép számára előnyösen alkalmazható;

 másrészt a Magyarország régiói, megyéi … címet viselő közigazgatási térkép, amely a Nyír-Karta - Topográf benevezése alapján jutott a Bizottság elé és érdemelt ki dicséretet.

5. A digitális térképek csoportjában

 Első díjat nyert

 a Komunálinfo Információs Szolgáltató Rt. által kifejlesztett és benevezett Budapest Közműalaptérkép digitális változata. A több éve folyó munka eredménye egy interaktív, nagy részletességű és sokoldalú, helyrajzi információs rendszerhez csatlakozó, 1:500 méretarányú adatbázis; a rendszer által megjelenített térkép esztétikailag is megnyerő.

Dicséretben részesült

 az Informánia Digitalmedia Kft. Magyarország és Budapest digitális térképe. A többszempontú megjelenítéshez ugyancsak többszempontú adatbázis csatlakozik, amely igen széles felhasználói kört elégíthet ki, ha nem is teljes mélységben.

A bizottság kívánatosnak tartotta volna, ha a pályázók lehetőséget kaptak volna a személyes bemutatásra, vagy a bizottság tagjai a zsűrizés előtt néhány nappal kézhez kaphatták volna kipróbálásra a CD-ket.

6. A fentiekbe be nem sorolható térképek csoportjában

 Első díjat

 a zsűri nem adott ki.

 Második díjat nyert

 a Mappa … Comitatus Soproniensis című fakszimile térkép, amely fontos kultúrtörténeti mentést jelent Sopron helytörténészei és a környék kutatói számára. A nyomdatechnikai kivitel a legjobbak közé tartozik. Nevezte:

Dicséretben részesült

 A Vay Ádám Múzeum által benevezett "A Vajai Múzeum térképgyűjteménye I-II." című összefoglalás, amely a múzeum térképgyűjteményének darabjait adja közre kicsinyített formában, színes kivitelben. Mind a gyűjtőt, mind a feldolgozókat dicséret illet.

Budapest, 2003. február 26.

 

Dr. Monok István

a biráló bizottság elnöke