MAGYAR

HELYSÉGNÉV-AZONOSÍTÓ SZÓTÁR

(második bővített, javított kiadás)

A Lelkes György által szerkesztett munkában megtalálhatjuk
a volt Magyar Királyság Horvát-Szlavónország nélküli területének összes helységét,
Horvát-Szlavónország városait, vármegyei és járási székhelyeit, továbbá a magyarok által is lakott településeit (az 1913-as magyar helységnévtár alapján),
a történeti Magyarország területén 1913 óta alakult magyar névvel is rendelkező helységeket,
a mai Moldva csángó vonatkozású településeit és
a magyar történelemben és művelődéstörténetben fontosabb, magyar névváltozattal is rendelkező európai városokat.


A helységenkénti adatsorból megtudhatjuk a lakosság számát és nemzetiségi megoszlását az 1910. évi népszámlálás alapján.

A szótár a fontosabb források alapján közli a települések esetleges további magyar névváltozatait, a római kori és középkori latin, majd a német névváltozatait (ezeket a teljesség igénye nélkül), továbbá a helységek mai (idegen) nevét és hovatartozását.

A névváltozatok közül - történeti értéküket tekintve - kiemelkednek Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában c. sorozatának köteteiben szereplő várak és városok, továbbá az 1808-ban megjelent Lipszky-Repertoriumba és Fényes Elek 1851-es kiadású Magyarország geographiai szótárába felvett várak, városok és helységek nevei, amelyeket forrásjelzésekkel láttunk el.

Az 1000 oldalas kötet törzsanyaga (kb. 15 100 önálló és 17 800 utaló szócikk) a magyar ábécé betűrendjében sorolja fel a helységneveket. A függelékben találhatók összesen kb. 25 700 szócikk terjedelemben az idegen nyelvű (horvát, latin, lengyel, német, orosz, román, szerb, szlovák, szlovén, ill. ukrán) helységnevek névmutatói, amelyek a neveket a megfelelő idegen ábécé betűrendje szerint tartalmazzák. Szerepelnek a szótárban a Magyar Királyság jelentősebb középkori várai a legfontosabb adataikkal (névváltozatok, hovatartozás, a vár megléte, mai állapota, helye).

Néhány részlet a könyvből


Az 1913-ban érvényben volt közigazgatási beosztást az 1000 lakosnál népesebb helységekkel és jelentősebb középkori várakkal, továbbá a mai Moldva 200 csángó vonatkozású települését megtalálhatjuk a

64 oldalas színes térképmellékletben.

Néhány részlet a könyvben szereplő térképekről


Bolti ár: 4480, - Ft


A könyv elfogyott, további információk a kiadónál: www.talmamedia.com