Jesús Reyes:
Térképészeti alapismeretek bemutatása a weben

tézisek

Jelen disszertáció egy 1997-ben megkezdett kutatáson alapszik. Először olyan multimédiás előadás készítésének fázisait írom le, amely egyszerű módon mutatja be a térképészet különböző területeit. Ezt az előadást 1997-ben tartottam először általános iskolai tanulóknak, és készítésében több mint negyven multimédiás anyagot használtam. Az előadás címe: "A Földtől a számítógépes térképekig", és a Térképtudományi Tanszék honlapján érhető el (http://lazarus.elte.hu/hun/dolgozo/jesus/970117/ea.htm)

Ennek az előadásnak a készítése során először foglalkoztam azzal, milyen térképészeti alapismereteket oktatnak a magyar általános iskolákban. Az erről szerzett ismereteket, valamint a digitális térképészet gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokat kiinduló pontként használhattam az új honlap tervezésekor és létrehozásakor.

A KUTATÁS CÉLJAI ÉS MÓDSZEREI

A jelen munkát közvetlenül megelőző kutatásnak, "A Földtől a számítógépes térképekig" című multimédiás bemutatónak az volt a célja, hogy a magyar általános iskolákban nem tanított térképészeti alapismeretekről átfogó és egyszerűsített képet nyújtsak a gyerekeknek. Vagyis az általános iskolákban oktatott térképészeti alapismereteket új ismeretekkel egészítsem ki a lehető legegyszerűbb nyelven és gazdag grafikával.

Az értekezés fő témáját képező kutatásnak két alapvető célja volt:
1. A magyar közoktatásban (általános iskolákban) tanítandó térképészeti alapismeretek tanulmányozása és kiegészítése.
2. Az alapismeretek ismertetése új technológiák segítségével, a digitális kartográfia, a digitális multimédia és a web kínálta előnyök felhasználásával. E döntés létrehozására nagy hatással volt az a tény, hogy a kutatás kezdeti időszakában (1997-ben) a magyar közoktatásban megkezdődött a "Sulinet" (később "Írisz-Sulinet") program. A honlap készítésével, a kutatás gyakorlati eredményének minél szélesebb körű ismertetésével ("Írisz-Sulinet" program, konferenciák, a Földrajztanárok Egyletével való kapcsolattartás, iskolai látogatások stb.) olyan oktatási segédanyagot szerettem volna kínálni az általános iskolai és gimnáziumi tanároknak, amely a térképészeti alapismeretek szemléltetésével párhuzamosan megmutatja a digitális technológiákban rejlő lehetőségeket is. Ilyen módon felfedezhetik maguknak e terület didaktikai és pedagógiai hasznosságát a tantárgyak szemléletesebb előadásában.

A kutatást három fázisra lehet osztani:

ELSŐ FÁZIS: ELMÉLETI KUTATÁSOK

A magyar közoktatási rendszerben alkalmazott tanterveket, tankönyveket és munkafüzeteket tanulmányoztam az oktatandó térképészeti alapismeretek meghatározása érdekében. Ennek alapján kiderült, hogy a magyar közoktatásban a térképészeti alapismeretek zömét az általános iskolai 3. és 5. osztály között tanítják: ezt foglalja össze az 1. táblázat. A középfokú oktatási intézményekben (gimnáziumokban és középiskolákban) mindenekelőtt az általános iskolákban megtanultakat alkalmazzák a gyakorlatban, más tantárgyak (elsősorban a földrajz és a történelem) szemléletesebb és jobban érthető bemutatására.
Ezzel egyidejűleg a térképekkel kapcsolatos alapismeretek oktatásában fellelhető nemzetközi tapasztalatok felkutatását, illetve a tananyagoknak a weben való közlésének a tanulmányozását folytattam.

MÁSODIK FÁZIS: ALAPISMERETEK OSZTÁLYOZÁSA A WEBEN VALÓ BEMUTATÁSUK SZEMPONTJÁBÓL

1. A honlapon bemutatandó térképészeti alapismeretek felosztása főtémákra.
Az alapismereteket tematikák szerint osztályoztam. Ilyen módon tíz főtémában foglaltam össze az anyagot:
- Térkép és valóság
- Tájékozódás térképpel és térkép nélkül
- Térképtörténet
- Milyen térképek vannak?
- Domborzatábrázolás
- Vizek ábrázolása a térképeken
- Egyéb színek a térképeken
- Jelek a térképeken
- Szélesség és hosszúság
- Néhány szó a földrajzi nevekről
2. Ezeknek a főtémáknak a részletezése, további felbontása.
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanulók általában nem szeretik elolvasni a hosszú weboldalakat. Ennek megoldására azt javasolják, hogy minél rövidebb (és grafikában gazdag) oldalakat készítsenek. Ezzel a javaslattal én is egyetértek, ennek megfelelően a tíz főtémát bontottam tovább kisebb egységekre. Minden egység egy önálló oldalt képez a weben. Végeredményként a legrövidebb főtéma három, a leghosszabb kilenc témából áll. Összesen ötvenkét egység (weboldal) található a honlap e fejezetében.
3. A főtémák kiegészítése újabb szakmai ismeretekkel.

HARMADIK FÁZIS: A HONLAP TERVEZÉSE ÉS MEGVALÓSÍTÁSA

1. Szerkezet
A honlap összesen nyolc részből, illetve fejezetből áll:
- Előzmények.
"A Földtől a számítógépes térképekig" cimű bemutatót illetve honlapot tartalmazza.
- Amit tanultok, és annál többet …
Ez a rész tartalmazza a térképészeti alapismereteket. Mindegyik téma bemutatásának a végén találhatók azok az interaktív, ismeretfelmérő gyakorlatok, amelyeket a "Hot Potatoes" programmal készítettem.
- Mit hol találsz? (hivatkozások)
Ebben a részben összegyűjtöttem azoknak a honlapoknak a címeit, amelyek a weben valamilyen módon a "térképek és gyermekek" témához kapcsolódnak. Ezeket három különböző csoportban találjuk:
- Térképészet: Olyan honlapok címeit tartalmazza ez a rész, amelyeket a térképészek az alapismeretek bemutatására készítettek különböző országokban.
- Nem közvetlenül a térképekről …: Itt olyan honlapokat gyűjtöttem össze, amelyek elsősorban nem a térképészetről szólnak, de a térképek nagyon fontos szerepet játszanak az adott témák szemléletesebb bemutatásában, vagyis a térképészethez közel álló természettudományokat ismertető anyagokat találhatunk ezeken a honlapokon.
- Az oktatásról …: a kartográfiai, vagy általánosságban a térképekről szóló ismereteknek az alapfokú oktatásban való tanításával kapcsolatos kutatásokat, tapasztalatokat stb. találjuk meg ebben a részben.
- Próbáld ki!
Ebben a részben olyan multimédiás demók, "freeware" (szabadon használható) programok, videórészletek tekinthetők meg, illetve saját (nem üzleti) használatra másolhatók, amelyeket tanulók és tanárok egyaránt tudnak hasznosítani.
- Térképhíradó.
Itt fogjuk közölni a hazai és nemzetközi térképészettel kapcsolatos legfrissebb eseményeket: térképrajz-versenyek és konferenciák tartása, térképészeti kiállítások rendezése stb.
- Tanároknak és diákoknak.
Ez a fejezet tartalmazni fog tanácsokat és intelmeket a honlap használatával kapcsolatban, valamint lehetséges lesz a kapcsolattartás e-mailen keresztül a szerző és a felhasználók között. Egy állandó "Online" felmérés lesz kitölthető, amelyben a honlap tartalmáról és megjelenítéséről fogom megkérdezni a felhasználókat.
- Játszva tanulj!
Ebben a fejezetben a tanuló olyan játékokkal ismerkedhet, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a térképészethez.
- Érdekességek.
Jelenleg három részből áll: Régi térképek, fantáziatérképek és "Ezek térképek-e?".

A nyolc fejezet mellett még néhány olyan menüpontot szeretnék bevezetni, amelyek rendszerint minden honlapon megtalálhatók, és a honlapon belüli könnyebb és gyorsabb tájékozódást segítik elő:
- "Újdonságok" fejezet, amelyben a weben való megjelenési időpont szerint lesznek elérhetők a legfrissebb események, hírek, témák stb.
- "Egy kis segítség" című súgó (help), amely ennek a honlapnak a használatakor nyújt segítséget az új felhasználóknak. Ez a súgó a főmenü részeként jelenik meg.

A közeljövőben ez a két pont még kiegészül két újabb lehetőséggel: egy keresővel (search) és egy honlaptérképpel (site map).

2. Technikai kivitelezés

A HTML nyelv kínálta eszközök között a honlap szerkesztésében meghatározó a táblázat típusú elrendezés, amellyel sikerült azonos kinézetet biztosítani az egész honlapban.
A honlap készítésében igyekeztem különböző grafikai megoldásokat ötvözni a didaktikusabb bemutatás érdekében. Leggyakrabban raszter típusú ábrákkal illusztráltam a mondanivalókat: ezek GIF vagy JPG formátumúak voltak. Az "Amit tanultok, és annál többet …" fejezet oldalai közti egyszerűbb és gyorsabb tájékozódást egy "image map" segítségével oldottam meg. Az ugyanebben a fejezetben használt animációk GIF formátumban készültek. Minden egyes főtéma végén található interaktív feladatok Java Script nyelven íródtak.

A honlap főmenüje a következő címen elérhető:
http://lazarus.elte.hu/hun/dolgozo/jesus/gyerterk/princ/terktable.htm

TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK

1. A magyar közoktatásban tanítandó térképészeti alapismeretek tanulmányozása. Ennek eredménye az alapismeretek osztályonkénti és témánkénti rendszerezése (teljes terjedelemben az értekezés 1. mellékletében tekinthető meg, illetve ezekben a tézisekben összefoglalóan az 1. táblázatban).
2. A közoktatásban alkalmazott, elsősorban földrajzi jellegű tankönyvek térképészeti szemszögből való elemzése.
3. A digitális kartográfia jövőbeli fejlesztésében alkalmazható legújabb webtechnológiák felkutatása: a nemzetközi tapasztalatok ismertetése a honlapon keresztül.
4. A számítógépes kartográfia eredményeinek gyakorlati alkalmazása egy oktató jellegű honlap elkészítésében, különös tekintettel a webtérképek használatára.
5. A térképészeti alapismeretek bemutatása és kiegészítése a weben egy magyar nyelvű honlap készítésével.

TEMATIKA

3. OSZTÁLY

4. OSZTÁLY

5. OSZTÁLY

1. Tájakkal való ismerkedés

Részletesebb ismertetés: domborzat (dombhát, völgy, medence), vízrajz (patak, folyó, tó) [I]

 

 

2. Tájékozódás

Fő- és mellékvilágtájak. Iránytű.

[I]

Tájékozódás a természetben. Iránytű.

[I]

Iránytű nélküli tájéko-zódás. Térképtájolás. Iránymeghatározás tájolóval. [II, IV]

3. A térkép

Egyszerű definíció, alapvető színek jelentése a térképen. Magasság.

[I]

Egyszerű hosszmérések. Térképvázlat készítése. Méretarány, aránymérték. Magassági számok. Domborzati és megyetérkép.

[I]

Térképdefiníció. Méretarány, arány-mérték. Térképek fájtai. Domborzat és vízrajz ábrázolása. Rétegszínezés,szint-vonalak. Térképjelek. [II]

4. A földrajzi nevek helyesírása

Tulajdonnév és melléknévképzés.

[III]

 

Köznevek, tulajdonnevek. Rokon értelmű nevek. Tulajdonnevek helyes-írása. [III]

5. Térképtörténet

 

 

Pálcika-térkép. Papírusz-térkép. Eratoszthenész, Ptolemaiosz. Római úttérkép. OT-térkép. Mercator. Lázár és Zsámboki [II]

6. Földgömb és fokhálózat

 

A Föld alakja. Földgömb. Egyenlítő, É-i és D-i sark.

[I]

Földgömb. Földrajzi fokhálózat:

szélesség és hosszúság. Nevezetes szélességi körök és a Greenwichi kezdő hosszúság. Helyzetmeghatározás a gömbön. [II]

7. Matematikai alap-ismeretek

Bevezetés az egyszerű diagramok olvasására (építőkocka, oszlop). Matematikai feladatok „térképszerű” ábrák felhasználásával. [IV]

Tájékozódás térképvázlaton.

Egyszerű feladatok megoldása „térképszerű” ábrák felhasználásával. [IV]

Terület, síkidomok, sokszögek. Testek ábrázolása. Szögmérések. Távolságmérések a térképen. Térképtájolás. Grafikonok. [IV]

Forrásanyagok:
[I] "Környezetismeret, környezetvédelem" tankönyv (3. és 4. osztály)
[II] "Természetismeret 5. (Közvetlen környezetünk)" tankönyv
[III] "A magyar nyelv könyve" tankönyv (3. és 5. osztály)
[IV] "Matematika" tankönyvek

1. táblázat: Általános iskolákban tanított térképészeti alapismeretek (összefoglaló)

E TÉMÁBAN MEGJELENT PUBLIKÁCIÓK

(1) Martínez Oliva, Eduardo és Reyes Nunez, José Jesús: "La formación de una cultura cartográfica desde edades tempranas: una tarea priorizada de actualidad". "Geodesia y Cartografía" szakfolyóirat, 1/89. Havanna, Kuba. 1989.
(2) Reyes Nunez, José Jesús és Martínez Oliva, Eduardo: "Proyecto para un programa de desarrollo integral de la Cartografía Infantil". "III Jornada Técnica de Geodesia y Cartografía" kinyomtatott kiadványa. I.C.G.C. Havanna, Kuba. 1989.
(3) Reyes Nunez, José Jesús: "Digitális kartográfia: jelen és jövő". "Geodézia és Kartográfia" szakfolyóirat, 1996/12, 29-33. old. Budapest.
(4) Reyes Nunez, José Jesús: "Teaching Cartography across the Web…". ICA International Workshop on Mass Media Maps. Budapest. 1998. január 16-19. http://lazarus.elte.hu/hun/dolgozo/jesus/mmm/mmm.htm
(5) Reyes Nunez, José Jesús: "Cartographic Education of Children in Hungary: Experiences and ideas". Proceedings of the Joint Seminar on Maps for Special Users. Wroc³aw. Lengyelország. 1998.
(6) Reyes Nunez, José Jesús: "Térképészeti alapismeretek bemutatása a weben". Computer Panoráma informatikai folyóirat CD-melléklete. X. évfolyam, 7. szám. 1999.
(7) Reyes Nunez, José Jesús: "Using the Web for Cartographic Education in Hungary". Proceedings of the Joint Seminar on Discovering Basic Concepts. Montreal. Kanada. 1999.
(8) Reyes Nunez, José Jesús: "Hungarian Homepage about Maps for Children: The Last Chapter". "Teaching Maps for Children: Theories, experiences and perspectives beginning the 3rd Millennium" konferencia nyomtatott kiadványa. "Eötvös Loránd" Tudományegyetem. Budapest. 2000.
(9) Jacqueline Anderson, Henry Castner és José Jesús Reyes Nunez: "Cartography and Children" (Teaching Maps for Children: Theories, experiences and perspectives beginning the 3rd Millennium). ICA News / Nouvelles de l' ACI. 35 szám, 2000. december, 7-8. old. Perth, Ausztrália.
(10) Reyes Nunez, José Jesús: "Teaching Maps in Portuguese and Hungarian Elementary Schools: A study". "Mapping the 21st Century": Az ICA 20. nemzetközi térképészeti konferencia kiadványa (ICC 2001). 5. kötet, 2979. old. Kína, Beijing. 2001.