Magyar Térképbarátok Társulata előadásai

1990. február 21-én (szerdán) 17.30 órakor
a TIT Stúdió földszinti társalgója
(Budapest, XI. Bocskai út 37.)

SÍKHEGYI FERENC

… és a föld megindula, és a
kősziklák megrepedezéne … /Máté 27.51/
földrengésekről, kéregmozgásokról, térképekről
című előadása vetített képekkel

A földrengések embert és javait pusztító elemi ereje minden korban félelmet, misztikumot, de a megismerés törekvéseit is magával hozta. A természettudományos kutatásoknak, ezen belül is elsősorban a földrajznak, felfedező utaknak kedvenc témája volt a vulkanizmus, a földrengések és tengerárak leírása. Ez a törekvés jól nyomon követhető a kartográfiában, először az útleírások mellékleteiként, utóbbi a szaktudományokhoz kapcsolódó tematikus térképeken. A mind veszedelmesebbé váló károk miatt napjainkban az egyik legnagyobb erőfeszítést az emberiség talán a földrengések kifürkészésére áldozta, ezért a korszerű földrengéstérképek az új, a hagyományos kartográfiai ábrázolást meghaladó módszerek költséges, ugyanakkor nagyon látványos kísérletei is egyben.

Vissza az előadásokhoz