2012

HUNGEO 2012

magyar földtudományi szakemberek XI. találkozója

2012. augusztus 20-25.
Eger

KORSZERŰ FÖLDTUDOMÁNYI OKTATÁS – VERSENYKÉPES GAZDASÁG

1. körlevél
2012. február
http://www.foldtan.hu


A magyar földtudományi szakemberek újabb világtalálkozójára hívjuk Önöket, amelyre 2012. augusztus 20-25. között Egerben kerül sor.

A TALÁLKOZÓK CÉLJA:

  1. Lehetőséget biztosítani arra, hogy a Magyarországon, a szomszédos államokban és a nagyvilágban szétszórtan élő magyar földtudományi szakemberek egymás munkáját megismerhessék és támogathassák.
  2. Előmozdítani az egyes szakterületek és régiók közötti együttműködést.
  3. Közreműködni az egységes magyar földtudományi terminológia és korszerű oktatási anyagok kidolgozásában.
  4. Támogatni szakmai ifjúsági programok szervezését, valamint azokhoz kapcsolódó kiadványok megjelentetését.

A 2012. ÉVI TALÁLKOZÓ TOVÁBBI CÉLJAI

AZ EDDIGI VILÁGTALÁLKOZÓK:

I. HUNGEO’96 – 1996. augusztus 15–23. Budapest – Balatonalmádi – Vörösberény, Magyarország – Szlovákia (Dunaszerdahely – Selmecbánya)
II. GEO’97 – 1997. augusztus 21–25. Románia/Erdély (Csíkszereda – Csíksomlyó)
III. GEO’98 – 1998. március 18–21. Budapest – Magyarország, 150 éves a Magyarhoni Földtani Társulat
IV. GEO’99 – 1999. augusztus 18–23. Nyíregyháza, Magyarország – Kelet-Szlovákia (Jászó –Rozsnyó – Hradok – Alsósajó – Jolsva – Csetnek – Tiszolc – Kassa – Eperjes – Vörösvágás – Ránkfüred) – Ukrajna/Kárpátalja (Beregszász – Ungvár – Munkács)
V. HUNGEO 2000 – 2000. augusztus 15–19. Piliscsaba, Magyarország (Tata-Vértesszőlős – Tatabánya; Ipolytarnóc – Hollókő – Gödöllő)
VI. GEO 2002 – 2002. augusztus 21–25. Sopron, Magyarország – Ausztria (Sopron –Fertő-Hanság Nemzeti Park – Őrvidék/Burgenland – Bécs)
VII. GEO 2004 – 2004. augusztus 28. – szeptember 2. Szeged – Magyarország – Szerbia és Montenegró (Körös-Maros Nemzeti Park – Szabadka – Újvidék –Belgrád – Fruska Gora)
VIII. HUNGEO 2006 – 2006. augusztus 20–25. Pécs – Magyarország – Horvátország (Nekcse – Zágráb – Varasd)
IX. HUNGEO 2008 – 2008. augusztus 20–24.Budapest, A FÖLD ÉVE ALKALMÁBÓL Magyarország – Szlovákia (Dobogókő – Esztergom – Párkány –Léva – Garamszentbenedek – Körmöcbánya – Selmecbánya – Ipolyság )
X. HUNGEO 2010 – 2010. augusztus 14-19. Szombathely, Magyarország – Ausztria – Szlovénia (Őrségi Nemzeti Park – Szentgotthárd – Cák – Németújvár – Klagenfurt – Bled – Bohinj – Rakov Skočjan – Lendva – Rédics)

RENDEZŐ: MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT (MhFT)
TÁRSRENDEZŐK:

Eszterházy Károly Főiskola (EKFT)
Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT)
Magyar Földrajzi Társaság (MFT)
Magyar Geofizikusok Egyesülete (MGE)
Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat (MKBT)
Magyar Meteorológiai Társaság (MMT)
Magyar Tudományos Akadémia (MTA)

FELKÉRT VÉDNÖKÖK:

Dr. Schmitt Pál, köztársasági elnök
Pálinkás József, akadémikus, az MTA elnöke
Dr. Habis László, Eger megyei jogú város polgármestere
Dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora

TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG FELKÉRT TAGJAI:

Dr. Bartholy Judit, meteorológus Eötvös Loránd Tudományegyetem
Dr. Benedek József, geográfus Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár
Dr. Gálos Miklós, okl.mérnök Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Dr. Kerényi Attila, geográfus Debreceni Egyetem
Dr. Klinghammer István, térképész Eötvös Loránd Tudományegyetem
Dr. Kocsis Károly, geográfus Magyar Tudományos Akadémia
Dr. Konrád Gyula, geológus Pécsi Tudományegyetem
Dr. Liptai Kálmán, matematikus Eszterházy Károly Főiskola
Dr. M. Tóth Tivadar, matematikus geológus Szegedi Tudományegyetem
Dr. Ormos Tamás, geofizikus Miskolci Egyetem
Dr. Rybach László, geofizikus ETH, Zürich
Dr. Sasvári Tibor, bányamérnök-geológus Gemer-Can, Gemma-LP (szlovák-kanadai cégek)
Dr. Veress Márton geográfus Nyugat-Magyarországi Egyetem

A RENDEZVÉNY SZERVEZŐ BIZOTTSÁGA:

Elnök Dr. Mika János (MMT)
Titkár: Dr Kovács-Pálffy Péter (MhFT)
Tagok: Dr. Alabér László (MFTTT)
Dr. Csüllög Gábor (MFT)
Dr. Dávid Árpád (EKTF)
Dr. Dávid Lóránt (MFT)
Dr. Hartai Éva (MFT)
Dr. Komlóssy György (MFT)
Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona (EKFT)
Dr. Pályi András (MGE)
Zimmermann Katalin (MFT)

HATÁRIDŐK:
A jelentkezési lap és az előadás-kivonat(ok) beküldése: 2012. április 15.
Értesítés az előadások és a poszterek elfogadásáról: 2012. május 15.
A teljes publikáció beérkezése: 2012. június 15.
A részvételi díj befizetése:


MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XI. TALÁLKOZÓJA

KORSZERŰ FÖLDTUDOMÁNYI OKTATÁS – VERSENYKÉPES GAZDASÁG

A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE: Eszterházy Károly Főiskola
3300 Eger, Eszterházy tér 1. és Leányka u. 6. „C” ép.
http://www.ektf.hu

A rendezvény plenáris és szekcióülésekből, poszter-, cégbemutatóból és szakmai terepbejárásokból áll.

ÁTTEKINTŐ PROGRAM:

2012. augusztus 20. (hétfő) regisztráció a főiskolán
augusztus 21. (kedd) szakmai kirándulás Eger környékén
augusztus 22. (szerda) plenáris ülés – fogadás
augusztus 23. (csütörtök) szekció ülések
augusztus 24-25. (péntek-szombat) szakmai kirándulás Kelet-Szlovákiában.

Szekciók:

„A” Geofizika
„B” Geográfia
„C” Geológia
„D” Meteorológia
„E” Kartográfia, földmérés, térinformatika
„F” Oktatás, módszertan
„G” Környezetvédelem

RÉSZLETES PROGRAM:

Augusztus 20. (hétfő)
Regisztráció: 16:00 – 20:00 óráig
Helye: Eszterházy Károly Főiskola
3300 Eger, Leányka u. 6. „C” épület
Szállás: Egerben

Augusztus 21. (kedd)
8.00 „A” kirándulás Eger környékén
A belföldi szakmai kirándulás útvonala.
Eger – Andornaktálya – Mezőkövesd – Szomolya – Noszvaj – Eger – Egerbakta – Sirok – Verpelét – Egerszalók – Demjén - Eger
Szállás: Egerben

Augusztus 22. (szerda)
Regisztráció: 8:00 órától
Helye: Eszterházy Károly Főiskola
3300 Eger, Eszterházy tér 1.
Plenáris előadóülés
Helye: Eszterházy Károly Főiskola
3300 Eger, Eszterházy tér 1.
10.00 óra Megnyitó, üdvözlések
Plenáris ülés I.
Ebédszünet
Plenáris ülés II.
A plenáris előadások vitája
17.30 – 19 30-ig városnézés idegenvezetővel
20.00 Fogadás a Főiskola Dísztermében
3300 Eger, Eszterházy tér 1.
Szállás: Egerben

A plenáris előadásra eddig felkért szakemberek: Benedek József (BBTE, Kolozsvár), Gaál Gábor (Budapest), Hartai Éva (ME, Miskolc), Makra László (SZTE, Szeged), Pajtókné Tari Ilona (EKF, Eger), Tóth L. Ferenc (BCE, Budapest, Atomenergia Ügynökség, Bécs)

Augusztus 23. (csütörtök)
Szekcióülések, poszter-bemutató
Helye: Eszterházy Károly Főiskola
3300 Eger, Leányka u. 6. „C” épület
9.00 órától Szekcióülések
Poszter-bemutató
Cégbemutató
Vita
A szekciók munkájának összefoglaló értékelése
A HUNGEO Tudományos és Oktatási Program vezetőségi ülése
Szállás: Egerben

Augusztus 24–25. (szerda-csütörtök)
Szakmai terepbejárás:
„B”kirándulás Kelet-Szlovákia
1. nap
Eger – Miskolc – Kassa (Kosice) – Eperjes (Presov) – Poprád (Poprad) szállás
2. nap
Poprád (Poprad) – Ótátrafüred (Starý Smokovec) – Rozsnyó (Rožňava) – Eger

ELŐADÁS-BEJELENTÉS ÉS AZ ELŐADÁS-KIVONATA

A rendezvény fő címéhez és az egyes szekciókhoz kapcsolódóan szóbeli és poszter előadást lehet bejelenteni. Ezek legfeljebb egy (A4-es) oldalas kivonatát a jelentkezéssel együtt, 2012. április 15-ig tudjuk fogadni és a programba besorolni.
Minden szekcióba szívesen fogadjuk a 2010-ben, vagy később elfogadott szakdolgozatok (diplomamunkák) ismertetését. E munkák 30 évesnél fiatalabb szerzőjének a konferencia részvételi díjából 50% kedvezményt adunk, feltéve, hogy a kötetbe szánt tanulmány is beérkezett.
A magyar nyelven várt előadások és poszterek kivonata tartalmazza a címet és a szerző nevét. Több szerző esetén aláhúzással kérjük megjelölni, hogy a szóbeli előadást ki fogja tartani, illetve ki gondoskodik a poszter bemutatásáról. Ugyancsak kérjük feltüntetni a szerző(k) munkahelyét és elérhetőségét (postai, és e-mail címét) is. A kivonat terjedelme 12 pontos karakterekkel, 1-es sorközzel nem haladhatja meg az egy A4 oldalt, de ábrát tartalmazhat.
A kivonatokat elektronikus úton kérjük elküldeni, mindkét alább megadott címre.
A jelentkezési lapon kérjük megjelölni, hogy szóbeli-, vagy poszter-előadást jelent be, és azt melyik szekcióban kívánja előadni.

FONTOS ÚJ LEHETŐSÉG!
Az előadások és poszterek teljes tartalmát megjelentetjük B5-es formátumú kötetben. Ennek formai előírásait a jelen körlevél melléklete (elektronikusan külön file) tartalmazza. A teljes tanulmány beküldési határideje 2012. június 15.

Beküldési címek:
Magyarhoni Földtani Társulat HUNGEO 2012
Budapest Pf. 61., H-1255.
E-mail cím: hungeo@t-online.hu (Zimmermann Katalin), kovacs@mafi.hu (Kovács-Pálffy Péter)
A beküldött előadásokból zsűri állítja össze a programot.
Az előadások elfogadásáról, vagy a poszter-előadás bemutatási lehetőségének felajánlásáról a szerzők 2012. május 15-ig értesítést kapnak. A HUNGEO 2012 témájához nem kapcsolódó, vagy késve érkező kivonatokat, a zsűri a program összeállításánál nem veszi figyelembe.

HAJDÚ-MOHAROS JÓZSEF - HUNGEO IFJÚSÁGI DÍJ
A HUNGEO 2012 Szervező Bizottsága a konferencián,
1. a 35 évesnél fiatalabb szakember által bemutatott legjobb posztert
2. a 30 év alatti előadó által bemutatott legjobb szakdolgozatot
Hajdú-Moharos József - HUNGEO Ifjúsági Díjjal ismeri el.
A díj összege: nettó 20 – 20 ezer Ft.

A KONFERENCIA RÉSZVÉTELI DÍJA augusztus 22-23. (kedd-szerda)
22.000,- Ft + 27 % ÁFA

A RÉSZVÉTELI DÍJ AZ ALÁBBI KÖLTSÉGEKET FEDEZI:
A konferencia szervezési, postai költségeit, az előadások kivonatait tartalmazó kötet és a meghívók előállítási költségeit, az ellátási költségeket (augusztus 22-23-án ebédet, kávét üdítőt délelőtt/délután. 22-én a fogadást) és az ezekhez tartozó közterheket.

„A” EGY NAPOS SZAKMAI KIRÁNDULÁS (Magyarország)
RÉSZVÉTELI DÍJA: (augusztus 21. hétfő)
9.000,- Ft + 27 % ÁFA
A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZZA a kirándulásvezető kiadvány, a bérelt autóbusz költségét, hidegcsomag ebédet és meleg vacsorát bor kóstolóval, welness fürdőzéssel.

„B” KÉT NAPOS SZAKMAI KIRÁNDULÁS (Kelet-Szlovákia)
RÉSZVÉTELI DÍJA: (augusztus 24-25. péntek-szombat)
20.000,- Ft + 27 % ÁFA
A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZZA a kirándulásvezető kiadvány, és a bérelt autóbusz költségét, 24-én hidegcsomag ebédet, vacsorát, szállást kétágyas fürdőszobás szobákban, 25-én reggelit, hideg csomag ebédet és késő délután meleg ételt.

SZÁLLÁS:
Az EKF Leányka úti Kollégiumában (Eger, Leányka u. 2.)
http://www.ektf.hu/szervezet/kollegiumok/leanyka.htm
Árak:
1 ágyas elhelyezés esetén: 4000,- Ft/éj
2 ágyas elhelyezés esetén 3000,- Ft/fő/éj
3 ágyas elhelyezés esetén 2000,- Ft/fő/éj

Minden kollégiumi szobához fürdőszoba tartozik.
A szállásokhoz kapcsolódóan a jelentkezési lapon lehet reggelit is rendelni, amelynek ára: 600,- Ft/alkalom. A kollégiumi szállásokat és a reggeliket a csatolt jelentkezési lapon lehet megrendelni, költségeit a kollégiumba érkezéskor kell egyénileg kiegyenlíteni.
A megrendelt kollégiumi szállást a rendezvény előtt két héttel lehet lemondani, azt követően az első éjszakát ki kell fizetni. Ezt abban az esetben is számlázzuk, ha a vendég a rendezvényen egyáltalán nem vesz részt.

Akinek ezek a lehetőségek nem felelnek meg, kérjük, hogy egyénileg gondoskodjon szállásáról. Néhány ajánlat:
1. Garten Panzió: http://www.gartenvendeghaz.hu/, 2. Hotel Esztella (a Főiskolánk hotelje)
http://www.hotelestella.hu/ , 3. Hotel Szt. István http://www.hotelszentistvan.hu/, 4. Villa Citadella, http://www.villacitadella.hu/ 5. Hotel Eger Park http://hotelegerpark.hu/

A RENDEZVÉNY IDEJE ALATT IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE

Időpont

Reggeli

Ebéd

Vacsora

Szállás

Augusztus 21. K..

nincs

hideg csomag

Demjénben + wellnes

Eger

Augusztus 22. Sze.

egyéni rendelés

az EKF menzáján

FOGADÁS

Eger

Augusztus 23. Cs.

egyéni rendelés

az EKF menzáján

nincs

Eger

Augusztus 24. P.

egyéni rendelés

hideg csomag

szlovák szálláson

Szlovákiában

Augusztus 25. Szo.

egyéni rendelés

hideg csomag

kora esti búcsúvacsora Magyo-on.

szükség esetén Egerben

TÁMOGATÁS:
A 30 év alatti, szakdolgozatot/diplomamunkát bemutató fiatalok a konferencia részvételi díjából 50 % kedvezményben részesülnek.
Támogatást csak a konferencia részvételi díjához tudunk adni, amely maximum 30% lehet, elsősorban 35 év alatti résztvevőknek, akik előadást is tartanak. A jelentkezési lapon lehet a támogatási igényt megjelölni, annak meglétéről, vagy elmaradásáról mindenkit értesítünk 2012. június 30-ig. Kirándulásokon való részvételhez támogatás nem kérhető.


FIZETÉSI FELTÉTELEK:


A szervező bizottság címe, elérhetősége:
Magyarhoni Földtani Társulat (Hungarian Geological Society)
H-1255 Budapest, Pf. 61.
H-1015 Budapest, Csalogány u. 12. I. 1.
Tel/fax: 36 – 1 – 2019129
A SZERVEZŐ Zimmermann Katalin ELÉRHETŐSÉGEI:
E-mail: hungeo@t-online.hu
Vezetékes telefon: 36-1-3622593
Mobil telefon: + 36 70 7717631
http://www.foldtan.hu/