„Új tudomány sarjad, születik, feltámad a régi,
S oly ragyogó a jelen, hogy bátran versenyez azzal,
Mert a tudás fényt áraszt, s alkot az emberi szellem.
”
(Janus Pannonius: Dicsőítő ének)


HUNGEO 2006

magyar földtudományi szakemberek
VIII. Világtalálkozója

2006. augusztus 20-25.
Pécs


ENERGIAHORDOZÓK NYOMÁBAN
– PANNON TÁJAKON


1. körlevél
2006. január
http://www.foldtan.hu
http://lazarus.elte.hu/hun/hungeo


A magyar földtudományi szakemberek újabb világtalálkozójára hívjuk Önöket, amely 2006. augusztus 20–25. között kerül megrendezésre Pécs, Zágráb és Varasd térségében.

A találkozók célja:
  1. Lehetőséget biztosítani arra, hogy a Magyarországon, a szomszédos államokban és szétszórtan a nagyvilágban élő magyar földtudományi szakemberek egymás munkáját megismerhessék és támogathassák.
  2. Előmozdítani az egyes szakterületek és régiók közötti együttműködést.
  3. Közreműködni az egységes magyar földtudományi terminológia és korszerű oktatási anyagok kidolgozásában.
  4. Támogatni szakmai ifjúsági programok szervezését, valamint azokhoz kapcsolódó kiadványok megjelentetését.

Az eddigi Világtalálkozók:
  1. HUNGEO'96 – 1996. augusztus 15–23. Magyarország (Budapest – Balatonalmádi – Vörösberény
  2. GEO'97 – 1997. augusztus 21–25., Erdély – Románia (Csíkszereda – Csíksomlyó)
  3. GEO'98 – 1998. március 18–21., Magyarország (Budapest)
  4. GEO'99 – 1999. augusztus 18–23., Kelet-Szlovákia és Ukrajna (Kárpátalja)
  5. HUNGEO 2000 – 2000. augusztus 15–19., Magyarország (Piliscsaba)
  6. GEO 2002 – 2002. augusztus 21–25. Magyarország – Ausztria (Sopron – Őrvidék/Burgenland – Bécs/Wien)
  7. GEO 2004 – 2004. augusztus 28. – szeptember 2., Magyarország – Szerbia és Montenegró (Szeged – Szabadka/Subotica – Újvidék/Novi Sad – Belgrád/Beograd)


Rendező: Magyarhoni Földtani Társulat (MhFT)

Társrendezők:
Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT)
Magyar Földrajzi Társaság (MFT)
Magyar Geofizikusok Egyesülete (MGE)
Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat (MKBT)
Magyar Meteorológiai Társaság (MMT)
Magyar Tudományos Akadémia (MTA)
Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSz)
Pécsi Tudományegyetem (PTE)
Horvát Földtani Intézet
Horvát Földrajzi Társaság
Horvát Geomorfológiai Társulat
Zágrábi Egyetem


Fővédnök:  
Dr. Sólyom László a Magyar Köztársaság elnöke
   
Védnökök:  
Dr. Bozóki András a nemzeti kulturális örökség minisztere
Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter


A rendezvény Szervező Bizottsága:
Elnök:        Kocsis Károly (MFT)
Tagok:
Bognár András (Horvát Geomorfológiai Társaság)
Domagoj, Jamičić (Horvát Földtani Intézet)        

Dövényi Zoltán (PTE)        
Hegybíró Zsuzsanna (MGE)        
Hevesi Attila (MFT)        
Horvat, Marija (Horvát Földtani Intézet)        
Izsák Éva (MFT)        
Komlóssy György (MhFT)        
Konkolyné Bihari Zita (OMSZ)        
Konrád Gyula (PTE)        
Korpás László (MKBT)        
Kovács-Pálffy Péter (MhFT)        
Palinkaś, Ladislav (Zágrábi Egyetem)        
Verebiné Fehér Katalin (MFTTT)        
Zimmermann Katalin (MhFT)        


Határidők:
Jelentkezési lap visszaküldése:
        2006. február 28.
Előadás kivonatok megküldése:
        2006. február 28.
Részvételi díjak megfizetése:


Magyar Földtudományi Szakemberek
VIII. Világtalálkozója

ENERGIAHORDOZÓK NYOMÁBAN – PANNON TÁJAKON

A rendezvény helyszíne: PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM, TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR, Földrajzi Intézet, Pécs, Ifjúság útja 6.

A rendezvény szakmai terepbejárásokból, plenáris és szekcióülésekből, valamint poszterbemutatóból áll.

Szekciók:

“A”        Geofizika
“B”        Földrajz
“C”        Földtan
“D”        Meteorológia
“E”        Térképészet, térinformatika
“F”        Oktatás, módszertan
„G”         Környezettudomány


Program:

Augusztus 20. (vasárnap)
Regisztráció: 14.00 – 19.00 óráig
Helye:        HOTEL LATERUM, Pécs Hajnóczy út 37–39.
Szállás: Pécsett



Augusztus 21. (hétfő)
Regisztráció: 9.00 órától
Helye:Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar
Földrajzi Intézet, Pécs Ifjúság útja 6.

Plenáris előadóülés a Pécsi Tudományegyetemen

10.00 óra - Megnyitó, üdvözlések

        Plenáris ülés I.
        Ebédszünet
        Plenáris ülés II.
        Plenáris előadások vitája
        Pécsi városnézés
        Fogadás

Szállás: Pécsett

A plenáris ülés felkért előadói
Bárdossy György Az MTA rendes tagja Földtan
Bognár András Zágrábi Egyetem Földrajzi Intézet, egyetemi tanár Földrajz
Brezsnyánszky Károly Magyar Állami Földtani Intézet, igazgató Földtan
Geresdi István Pécsi Tudományegyetem Környezet- földrajzi és Meteorológiai Tanszék, egyetemi docens Meteorológia
Hegedűs Endre Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, főosztályvezető Geofizika
Horváth Ákos Országos Meteorológiai Szolgálat Viharjelző Obszervatórium Meteorológia
Klinghammer István ELTE Térképtudományi Tanszék, egyetemi tanár Térképészet
Meskó Attila Az MTA rendes tagja, Magyar Tudományos Akadémia, főtitkár Geofizika
Palinkaś, Ladislav Zágrábi Egyetem Ásványkőzettani Intézet, egyetemi tanár Földtan
Rybach László Zürichi Egyetem Geofizikai Intézet, egyetemi tanár Geofizika
Schweitzer Ferenc MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, igazgató Földrajz
Tóth József Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézet, rektor emeritus Földrajz

Augusztus 22. (kedd)
        
Szekcióülések, poszterbemutató
Helye:        Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar

Földrajzi Intézet, Pécs Ifjúság útja 6.

        Szekcióülések – bejelentett előadásokkal
        Poszter-bemutató
        Vita
        Szekciók munkájának összefoglaló értékelése
        A HUNGEO Tudományos és Oktatási Program
        vezetőségi ülése
        Szállás: Pécsett


Augusztus 23. (szerda)
        Szakmai terepbejárás Baranyában (Mecsek, Villányi-hegység)
        Indulás reggel 7.00 órakor
        Útvonal:
Mecsek hegység: Márévári-völgybeli alsó-kréta ofiolit-atoll, majd Bátaapáti-Üveghuta kis és közepes radioaktivitású hulladékok elhelyezésének kutatási programja. Vezetők: Császár Géza és Balla Zoltán
Nagyharsányi bauxitlelőhely, földtani érdekességek a Villányi-hegységben. Vezetők: Komlóssy György és Konrád Gyula
        Szállás: Pécsett

Augusztus 24–25. (csütörtök-péntek)
Szakmai terepbejárás Horvátországban (Szlavónia, Zágráb vidéke)

                Indulás reggel 7.00 órakor
Útvonal:
Pécs – Harkány – Alsómiholjác/Donji Miholjac – Nekcse/Našice – Papuk-hg. – Zágráb
Zágráb – Kalnik – Ivanščica – Varasd/Varaždin – Muraköz – Nagykanizsa – Pécs útvonalon.
Szállás: Zágrábban


Előadás-bejelentés és az előadás-kivonata
A rendezvény fő címében meghatározott és az egyes szekciókhoz kapcsolódó szóbeli és poszterelőadást lehet bejelenteni. Az előadás/poszter kivonatát a jelentkezési lappal együtt 2006. február 28-ig kell megküldeni.
A magyar nyelvű előadás kivonata tartalmazza az előadás címét, a szerző/k nevét – több szerző esetén megjelölve, szóbeli előadásnál ki fogja bemutatni, poszter esetén, ki az első szerző – és a szerző/k munkahelyét, elérhetőségét (postai, vagy e-mail címét) is. A kivonat terjedelme nem haladhatja meg az egy A4 oldalt, ábrát azonban tartalmazhat.
A kivonatot kérjük postán és elektronikus úton (mindkét megadott címre) is elküldeni. A szöveg számítógépes nyomtatással (12 pontos karakterekkel) legyen elkészítve. A jelentkezési lapon kérjük megjelölni, hogy szóbeli, vagy poszterelőadást jelent be, és azt melyik szekcióban kívánja előadni.

Beküldési cím:
Magyarhoni Földtani Társulat HUNGEO 2006
Budapest Pf. 61., H-1255. E-mail cím: mail.mft@mtesz.hu, kpp@mafi.hu

A beküldött előadásokból zsűri állítja össze a programot.
Az előadások elfogadásáról, vagy a poszterelőadás bemutatási lehetőségének felajánlásáról a szerzők 2006. május 10-ig értesítést kapnak. A HUNGEO 2006 témájához nem kapcsolódó, vagy késve érkezett kivonatokat, a zsűri a program összeállításánál nem veszi figyelembe.


HUNGEO Ifjúsági Díj
A HUNGEO 2006 Szervező Bizottsága a konferencián, 35 évesnél fiatalabb szakember által bemutatott legjobb posztert Ifjúsági Díjjal ismeri el.
A díj összege: nettó 20.000 Ft.


A Szervező Bizottság címe, elérhetősége
Magyarhoni Földtani Társulat (Hungarian Geological Society)
* H-1255 Budapest, pf. 61.
H-1027 Budapest, Fő utca 68.
Tel/fax: 36-1-2019129 (Zimmermann Katalin)
E-mail: mail.mft@mtesz.hu


A RENDEZVÉNY RÉSZVÉTELI DÍJAI
A KONFERENCIA RÉSZVÉTELI DÍJA (augusztus 21–22.)

A Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Ukrajnában élő szakembereknek: 15.000,- Ft, ez az összeg tartalmazza az adókat is
Magyarországi és egyéb országbeli résztvevőknek: 23.000,- Ft + 20% ÁFA

RÉSZVÉTELI DÍJ AZ ALÁBBI KÖLTSÉGEKET FEDEZI:
a konferencia szervezési, postai költségeit, az előadások kivonatait tartalmazó kötet és a meghívók előállítási költségeit, az ellátási költségeket (augusztus 21-én ebéd és fogadás, 22-én ebéd, büfé 2x2 alkalommal) és az ezekhez tartozó közterheket.

Szakmai kirándulás Baranyában (augusztus 23.)
A Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Ukrajnában élő szakembereknek: 8.000,- Ft, ez az összeg tartalmazza az adókat is
Magyarországi és egyéb országbeli résztvevőknek: 9000,- Ft + 20 % ÁFA
A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZZA a kirándulásvezető kiadvány, a bérelt autóbusz költségét, hideg ebédet és meleg vacsorát.

Szakmai kirándulás Horvátországban (augusztus 24–25.)
A Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Ukrajnában élő szakembereknek: 16.000,- Ft, ez az összeg tartalmazza az adókat is
Magyarországi és egyéb országbeli résztvevőknek: 22000,- Ft + 20 % ÁFA A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZZA: A kirándulásvezető kiadvány, a bérelt autóbusz költségét, 24-én ebédet, vacsorát, szállást Zágrábban. 25-én reggelit és ebédet.


SZÁLLÁS:
HOTEL LATERUM Pécs, Hajnóczy u. 37-39. Honlap: www.laterum.hu

Lehetőségek: Árak:
1 ágyas elhelyezés 5.500,- Ft/fő/éj
2 ágyas elhelyezés 4.500,- Ft/fő/éj
3 ágyas elhelyezés 3.500,- Ft/fő/éj
2x2 ágyas elhelyezés (2 szobához egy fürdőszoba) 3.000,- Ft/fő/éj

A szobák mindegyikében zuhanyozó, WC, hűtőgép és TV van.
Az árak a reggelit és az ÁFA-t is tartalmazzák. Idegenforgalmi adó: 200,- Ft/fő/éj.
A szállásokat a csatolt jelentkezési lapon kell megrendelni, de költségeit csak a szállodába érkezéskor kell egyénileg kiegyenlíteni.
A megrendelt szállást a rendezvény előtt két héttel lehet lemondani, azt követően az első éjszakát ki kell fizetni. Ezt abban az esetben is kiszámlázzuk, ha a vendég a rendezvényen egyáltalán nem vesz részt.

A rendezvény ideje alatt igénybe vehető szolgáltatások összesítése

Időpont Szállás Reggeli Ebéd Vacsora
aug. 20. vasárnap Pécs – – –
aug. 21. hétfő Pécs Azoknak, akik a Holtel Laterumban szállnak meg. Egyetemi menzán Fogadás
aug. 22. kedd Pécs Azoknak, akik a Holtel Laterumban szállnak meg. Egyetemi menzán –
aug. 23. szerda Pécs Azoknak, akik a Holtel Laterumban szállnak meg. Hideg csomag Csárda vacsora
aug. 24. csütörtök Zágráb Azoknak, akik a Holtel Laterumban szállnak meg. Hideg csomag Meleg étel a szálláshelyen
aug. 25. péntek – Szálláshelyen Zágrábban Hideg csomag –

Támogatási lehetőségek:
Anyagi támogatást tudunk adni a Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Ukrajnában élő szakembereknek. A támogatás mértéke a konferencia részvételi díjának és az igényelt szállás költségének maximum 50 %-a lehet. Szállásköltséghez támogatást csak 3-4 ágyas elhelyezés igénylése esetében adunk. A terepbejárásokhoz támogatást csak 35 évnél fiatalabb szakemberek kérhetnek.
Előnyben részesülnek azok a 35 év alatti fiatalok, akik előadást is tartanak. A támogatásban részesíthetők száma korlátozott, a támogatásról a Szervező Bizottság dönt.

Fizetési feltételek:


A rendezvény körlevele megtalálható a világhálón is,
a http://www.foldtan.hu ill, a http://lazarus.elte.hu/hun/hungeo címen

Magyarhoni Földtani Társulat        Beküldési határidő: 2006. február 28.
H-1027 Budapest, Fő u. 68.        H-1255 Budapest, Pf. 61.
Tel/fax: 36-1-201-9129        E-mail: mail.mft@mtesz.hu

Jelentkezési lapok az RTF állomány végén