Studia Cartologica 12

Zentai László:
Ahogy elkezdődött…
Lajosforrás, az első magyar digitális térkép
(megjelent a Studia cartologica 12. számában 2002-ben)

Sokak számára már a cím is indulatokat kelthet, hiszen az hogy mit is értünk pontosan digitális térképen az első sorban attól függ, hogy az illető pontosan mely szakterület művelője. Egy térinformatikai szakember számára egészen mást jelenthet a digitális térkép fogalma, mint egy térképkészítő, -kiadó számára. A Lajosforrás tájfutó térkép tehát abban a tekintetben volt mindenképpen az első magyar digitális térkép, hogy ez volt az első hagyományos ofszetnyomással sokszorosított színes térkép, melynek a nyomdakész filmjeinek elkészítése már teljes egészében a digitális technológia igénybevételével (lézerlevilágító) készült.
Talán nem haszontalan, ha idestova 10 év távlatából elmesélem a térkép készítésének történetét.
1989 augusztusában kezdődött. Ekkor zajlott az ICA konferencia Budapesten, de élve a kedvező lehetőséggel Szabó Gyulával (aki akkoriban a Magyar Tájfutó Szövetség Térképbizottságának elnöke, a Nemzetközi Tájfutó Szövetség [IOF] Térképbizottságának tagja volt, mostanság pedig az MH TÉHI parancsnoka) elindultunk Svédországba. Skövde városa adott otthont a XIII. tájfutó világbajnokságnak, de előtte volt egy kétnapos konferencia Mullsjö városában a tájfutó térképekről. Az éjszakai órákban indultunk Budapestről, majd Berlinben átszállva, 2 éjszakát hálókocsin töltve, zuhogó esőben szálltunk le a vonatról a dél-svédországi Mullsjö vasútállomásán valamikor kora délután. Mivel szálláshelyünk kb. 2 kilométerre lehetett, vártuk, hogy elálljon az eső és nekiindulhassunk gyalog. Velünk együtt várakozott a kisváros állomásán egy gyanúsan tájfutó kinézetű fiatalember is, aki taxit hívott és minket is elvitt. Az úr a svájci Hans Steinegger volt, a konferencia egyik előadója. Ekkor az általa készített térképrajzoló szoftver, az OCAD már az 1.2 verziónál tartott. Természetesen akkoriban még csak néhány svájci tájfutó, térképész ismerte a programot (a térképbizottság vezetője is svájci volt, Thomas Brogli, ő hívta meg Hans Steineggert).
Az OCAD-en kívül egy másik szoftver, az Adobe Illustrator (MacIntosh változat) általános célú grafikus szoftver térképészeti felhasználási lehetőségét is bemutatta a dán Flemming Nörgard, aki, miután néhány évvel később Thomas Brogli bekerült az IOF Elnökségébe, átvette a Térképbizottság vezetését. Mindkét előadást lelkesen jegyzeteltem, olyan ismeretlen szavakat jegyezve le, mint Bézier-görbe, Postscript, levilágító. Akkoriban ezek a szavak még angolul is nagyon ismeretlenül hangzottak, magyar nevüket még csak az az egy-két szakember ismerte, aki kitalálta a fordításukat.
Ekkor 1989-ben a Térképtudományi Tanszéken 2 db személyi számítógép volt, mindkettő IBM XT, monokróm monitorral, az egyikükben még winchester sem volt. A Windows talán a 2.0-s változatnál tartott, de hazánkban még teljesen ismeretlen volt. Apple-MacIntosh számítógépeket a COCOM lista előírásai alapján tilos volt Magyarországra exportálni. Otthon már 1987 óta volt egy Commodore-64-es számítógépem, az első PC-met csak 1991 áprilisában vásároltam.
Hazaérve Svédországból nekiveselkedtem a szakirodalomnak. Az International Yearbook of Cartography 1988. évi kiadásában az utrechti Olev Koop cikke, illetve a svédországi jegyzeteim alapján beültem az OMIKK olvasótermébe és megpróbáltam beleásni magam az angol nyelvű szakirodalomba. Nem volt egyszerű feladat, mert a speciális szaklapok egy része akkoriban még ide sem járt (Seybold Newsletter), illetve a számítástechnikai, számítógépes grafikai szakszavak megértésében nem fordulhattam segítségért senkihez. Sokáig tartott mire megtudtam, hogy az image szó nem csak tükörképet jelent, hanem a beszkennelt, illetve a raszteres állományt is így nevezik, vagy mire rájöttem, hogy az angol nyelvű szakirodalomban található imagesetter, phototypesetter, laserplotter kifejezés ugyanúgy a levilágítót takarja (bár akkoriban még a magyar névvel sehol sem találkoztam).
Írtam egy levelet is az utrechtieknek, amire ugyan válasz nem érkezett, de néhány hónappal később kaptam egy gyanús csomagot Hollandiából, az Adobe cég európai képviseletétől.
A doboz egy igazi számítógépes szoftvert, az Adobe Illustrator 1.0-s változatát tartalmazta, mellékelve a futtatásához szükséges Windows 2.0 ún. run-time változatát is.
1989 őszén majd 400000 Ft-os áron egy komoly PC-t vásárolt tanszékünk (386-os processzor, 4 Mb RAM, színes monitor), de ezen sem sikerül az Illustrator szoftvert életre keltenem. Mai tudásommal már könnyen megbirkóznék az EMS és XMS memóriák konfigurálásával, de a szoftvert csak valamikor 1-2 évvel később sikerült használatba vennem, igaz sok örömöm akkor sem volt benne. Valószínűleg nem is sikerülhetett túl jól, mert az Adobe sokáig csak MacIntosh verziókat készített az Illustratorból. Ugyanabban az időben a számítógépen kívül vásároltunk egy 50x70 cm-es méretű, magyar gyártmányú (Fok-Gyem) digitalizáló táblát is.

Amikor az objektív feltételek adottak lettek (számítógép, digitalizáló tábla) megrendeltem az OCAD programot Hans Steineggertől (saját használatra, nem a Tanszék számára). Kis gondot okozott az a kérésem, hogy jó lenne, ha a szoftver támogatná a tanszéki digitalizáló táblát is, de a technikai részleteket kinyomozva (stopbit, paritás bit) már megbirkózott Hans Steinegger a tábla illesztésével is. Ekkora már a szoftver 2.0-s változata volt használatos.

Akkoriban éppen a Lajosforrás tájfutó térképet helyszíneltük Erdélyi Tibor szervezésében, mivel nem volt igazán sürgős a munka, így átvállalhattam a rajzolást már a számítógépes program segítségével. Valamikor 1990 tavaszán álltunk neki a helyesbítésnek és én folyamatosan digitalizáltam is a terepmunkát. Természetesen az OCAD 2.0 sok olyan funkciót nem ismert, ami ma már minden napos:
nem volt benne szövegírási lehetőség (a tájfutó térképeken nincs is szöveg a térképi tartalmon belül) de a tanszéki fényszedőgép segítségével a szükséges feliratokat el tudtam készíteni és ezek a nyomdakész filmre utólag kerültek fel,
az aszimmetrikus vonalas jelek egy része nem volt elérhető (letörés), más részük esetében hiányzott a tükrözés funkció (kerítés), így a rajzolásuk elég körülményes volt: pl. egyenként kellett megrajzolni a letörés "fogait",
természetesen a program még csak sokszögvonalakat kezelt, nem támogatta a Bézier-görbéket - ahhoz, hogy a szintvonalak, vízfolyások ne látszódjanak szögleteseknek, sok plusz töréspontot kellett beszúrni.

1990 őszén három hónapos ösztöndíjjal Finnországba utaztam, a helsinki Műszaki Egyetem Térképtudományi Tanszékére. Ott szerencsére a számítógép mellett egy kisebb digitalizáló táblát is kaptam saját használatra, így itt is tudtam az OCAD-del dolgozni. Összejöttem finn tájfutókkal is, akik meglepődve nézték, hogy én számítógéppel rajzolok tájfutó térképet. Ottlétem alatt bedigitalizáltam egy 1990 januárjában helyesbített spanyol térképet (Pinar Grande), annak reményében, hogy lesz második kiadása is, illetve egy Helsinkiben lévő térképet (Pirkkola-Paloheinä), melyet csak rajzoltam, a terepen nem dolgoztam. Szintén itt fejeztem be az 1990 júliusában helyszínelt Bosc de Pal andorrai terep digitalizálását is. Egyébként a Lajosforrás OCAD állományát otthagytam Magyarországon is Vekerdy Zoltánnál, aki a tanszéken helyettesített, megtartotta a Számítógépes alapismeretek órát.

Mivel az MTFSZ nem siettette a térkép kinyomtatását, így elég volt hazatérésem után foglalkozni a levilágítással. Ha jól emlékszem, az Allegro nevű számítógépes cégnél volt alkalmam egy Postscript nyomtató kipróbálására, ahol a könyvtárakban áttanulmányozott szakirodalom térképészeti célú alkalmazását próbáltam a gyakorlatban is tesztelni.
Nem volt egyszerű feladat a végtermék elkészítése, hiszen ekkoriban még eléggé ismeretlen volt ez a szolgáltatás. Már nem emlékszem, hogy találtam rá a Balzac utcában a Novotrade Rt. egyik részlegére. Utólag azt kell mondanom, hogy duplán is szerencsém volt:

a Lajosforrás térkép A4-es méretű, álló téglalap alakú volt. Mivel az OCAD által készített Postscript állomány nem tartalmaz részletes lapdefiniálást (ehhez egy kiadványszerkesztő programba kellett beemelni a színre bontott Postscript állományokat), így a levilágító az alapértelmezést, az álló A4-est használta, azaz éppen azt, amire szükség volt. Szegény Síkhegyi Ferenc, aki a második térképet digitalizálta Magyarországon találkozott szembe ezzel a problémával és fekvő A3-as térképük első levilágításának eredménye egy A4-esre lecsonkolt film lett.
Az OCAD igazi színre bontást végez, azaz az öt szín öt állománya tényleg csak a szükséges információkat tartalmazza (ellentétben például a CorelDraw vagy a Freehand színre bontásával, ahol a végleges színre bontást igazából a levilágító végzi el). Gondot okozott, hogy a sárga állomány rendkívül nagy méretű lett, majdnem 5 Mb. Ennek oka az ún. félig nyílt terület felületi raszter speciális megoldása volt, amit a későbbi verziókban már megváltoztatott a szoftver szerzője (gyorsabb, kisebb, de kevésbé szép lett). Szerencsém volt, hogy a tömörítőprogram éppen akkorára csomagolta össze az állományt, hogy az ráfért egy 1.2 Mb-os flopira (az 1.44 Mb-os akkor még szinte ismeretlen volt Magyarországon), ekkoriban semmiféle cserélhető média nem volt még használatos.

Szintén 1991 nyarán volt egy érdekes bemutató kiállítás fent a Várban, a Vadász-teremben, ha jól emlékszem. A bemutatót a Baum nevű cég szervezte és fő témája a Apple-MacIntosh alapú térképkészítés volt.
Majdnem mindenki jelen volt, aki már ebben az időben is úgy érezte, hogy lépni kell a digitális kartográfia alkalmazása felé. Sok résztvevő volt a Cartographiától, zömük még ismeretlen volt számomra is, de azért közöttük ülve néztem végig a bemutatót. Ekkoriban töltötte Magyarországon az ún. "sabbatical year"-t Jon Kimmerling professzor, aki a Cartographiánál AutoCAD/AutoScript tanfolyamot tartott a dolgozóknak, de igazából majd csak az 1993-ban végzett teljes térképész évfolyam (5 hallgató) felvételével vált egyértelművé ennek az iránynak a térnyerése.
Itt mutatták be a Katicom cég Hévíz várostérképét, mely egyben az első magyar digitális várostérkép is volt. Egy érdekes epizód volt, amikor a kérdésekre került a sor és én megkérdeztem, hogy hogyan oldották meg a magyar karakterek alkalmazását. Mivel ekkoriban még nem volt dolgunk Apple-MacIntosh gépekkel a tanszékünkön, így nem tudhattam, hogy esetükben már ekkor az operációs rendszer szintjén megoldották a magyarítást. A kérdésemre viszont nem kaphattam választ, mert a hátsó sorokban felállt valaki és rászólt az előadóra (a Katicom alkalmazottjára), hogy erre a kérdésre ne válaszoljon. Később az illető (Hőgye Miklós, a Katicom vezetője) odajött hozzám és elnézést kért, mondván, azt hitte én is a Cartographiánál dolgozom.

Szintén ebben az időben volt egy megbeszélés a Kartográfiai Vállaltnál is, ahol ekkor még Domokos György volt az igazgató. Tulajdonképpen tanácsadónak hívtak Keresztesi Zoltánnal (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet) együtt a digitális kartográfia bevezetésével kapcsolatban. Többféle lehetőség is felmerült (Apple-Macintosh, CorelDraw, AutoCAD), de az én véleményem az volt, hogy teljesen mindegy melyik utat választják, csak induljanak el, mert megérett az idő a váltásra.

Magyarországon érdekes módon egybeesett a technológiai és a gazdasági rendszerváltás a térképészetben. Akkor nyílt lehetőség önálló térképész cégek alakítására, saját térképkiadásra, amikor ennek a technológiai hátterét is jelentősen megkönnyítette a digitális technológia. Korábban hiába is lettek volna adottak az adminisztratív lehetőségek, a hagyományos technológia olyan drága lett volna, amit csak az igazán nagy cégek lettek volna képesek alkalmazni.
1992-től kezdve már folyamatosan jelentek meg a tisztán számítógép segítségével készített térképek. Nem lenne teljes ez az írás, ha nem sorolnám fel azokat a kollégáimat, akik sokat tettek a számítógépes térképészet hazai meghonosításáért (zárójelben az akkori munkahely):
Puskás János (Kartográfiai Vállalat), Hegedüs Ábel (Médium, Agát), Kováts Zsolt (Dimap), Kővári József (egyéni vállalkozó).

IRODALOM:
Olev R. Koop: The Impact of Electronic Publishing Techniques on the Training of Practical Skills in Cartography at Utrecht University
International Yearbook of Cartography 1988., Vol. XXVIII, pp. 245-254.

Zentai László: Számítógépes térképészet
Elte-Eötvös Kiadó, Budapest 2000.

Összefoglalás

Tíz éve készült el Magyarországon az első olyan térkép, amelynek elkészítésénél a számítógépes térképészet igazi előnyei nyilvánvalóvá váltak: a teljes technológiai folyamat digitálissá vált, a nyomdakész filmek levilágító segítségével készültek el. Azaz a tényleges nyomdai sokszorosítást kivéve bebizonyosodott, hogy az asztali kiadványszerkesztés (desktop publishing) mintájára már asztali térképszerkesztésről (desktop mapping) is beszélhetünk, azaz megfelelő ismeretek birtokában akár egy ember is képes a teljes folyamat végigvitelére.
A szerző leírja, hogy a Lajosforrás tájfutó térkép hogyan lehetett az első magyar digitális térkép, milyen előzmények segítették ahhoz, hogy ez a térkép elkészülhessen.
Érdekes egybeesés, hogy Magyarországon a gazdasági és a technológiai rendszerváltás egybeesett a térképészetben. Akkor vált politikai, gazdasági értelemben is szabaddá a térképkészítés, térképkiadás, amikor erre a számítógépes kartográfiai a technológiai feltételeket is lehetővé tette.

A Lajosforrás térkép