ICA bizottsági ülés Budapesten

Zentai László,
az ELTE Térképtudományi Tanszék docense

(Megjelent a Geodézia és Kartográfia szakfolyóirat 2000/4. számában)


A Nemzetközi Térképészeti Társaság (ICA) Oktatási és képzési bizottsága (Commission on Education and Training - CET) 2000 február elején ülést tartott Budapesten, az ELTE Térképtudományi Tanszék szervezésében. Az 1999-es, tisztújító ottawai ICA kongresszus után új bizottsági struktúra alakult. A változás a bizottságok egy részét nem érintette jelentősen, így a CET-et sem. A korábbi bizottságvezetőt, Ferjan Ormelinget azonban az ICA főtitkárává választották, utódja az orosz Vlagyimir Tyikunov lett. Szintén változás történt a CET hazai képviseletében is. Dr. Klinghammer István hosszú éveken keresztül sikerrel képviselte Magyarországot a bizottság munkájában, de mivel 2000 januárjától ő az ELTE rektora, így tovább már nem vállalta a tagságot. Utódja dr. Zentai László, az ELTE Térképtudományi Tanszék docense lett. A CET 1993-ban (két másik bizottsággal együtt) már ülésezett hazánkban, Ferjan Ormeling pedig azóta is többször járt hazánkban, legutóbb 1999 januárjában a sajtótérképekkel foglalkozó workshopon.
Ottawa után ez volt a bizottság első ülése és mivel Vlagyimir Tyikunovot távollétében választották a bizottság elnökévé, így a tagországok által delegált bizottsági tagoknak ez volt az első alkalom a személyes találkozásra. Kevesen éltek a lehetőséggel, aminek többféle oka is lehet:
- Az ICA tagországok egy részében még folyik a bizottsági tagok kiválasztása
- A negatív visszajelzések oka több esetben az egyetemen oktató tagok elfoglaltsága (egyes országok egyetemi vizsgarendszere viszonylag szűk időtartamra korlátozza a hallgatók vizsgázási lehetőségeit).
- A tengerentúliak túlzott félelme az Y2K probléma következményeitől.

Az új bizottság legfontosabb tevékenysége az ICA égisze alatt kifejlesztett internet alapú térképészeti oktatási program, melyek legfontosabb részletei a következők:
- Az oktatás modulokat külön ki kell dolgozni a tanárok, az egyetemisták, az érdeklődő középiskolások és az oktatási szakemberek számára.
- Megfelelő összeköttetést kell találni a távoktatás felé.
- Ki kell dolgozni a modulok tartalmát az oktatás eltérő szintjeire.
- Be kell vonni a modulok elkészítésébe az ICA érintett bizottságait is.
- Természetesen lehetővé kell tenni az egyes országok számára saját, ország specifikus fejezetek beillesztését (pl. a topográfiai térképrendszer).
- Lehetővé kell tenni, hogy a program moduljait lefordíthassák különféle nyelvekre.
- A modulok elkészítéséhez fel kell használni az ICA korábbi hasonló jellegű kiadványát, a "Basic Cartography"-t.
- Lehetővé kell tenni a tanárok és diákok folyamatos kapcsolatát az interneten keresztül.

A februári találkozó Ferjan Ormeling és Vlagyimir Tyikunov mellett részt vett Alexander Wolodtschenko (Drezda) is, aki az "Elméleti kartográfia" (Theoretical Cartography-TC) bizottságot vezeti. Három további külföldi CET tag érkezett még az ülésre (Németországból és Izraelből), egy jugoszláv és egy cseh résztvevő a magyar vasutas sztrájk miatt nem kockáztatta meg az utazást. A küldöldi résztvevők mellett jelen volt Papp-Váry Árpád és Pokoly Béla, a nemzeti ICA bizottság elnöke és titkára. Több, más ICA bizottságokba delegált hazai kartográfus is ismerkedett az ülések légkörével. A Térképtudományi Tanszék oktatói és doktoranduszai tették teljessé az ülésen résztvevők körét.

A szombat délelőtti megnyitó után (Klinghammer István, Ferjan Ormeling, Vlagyimir Tyikunov) az alábbi előadások hangzottak el:
- Ferjan Ormeling: A webes térképészeti oktatócsomag tartalma
Az ICA főtitkára - aki évtizedekig vezette ezt a bizottságot - elmondta, hogy a korábbi megbeszélések alapján milyen modulok elkészítését javasolja.
- Zentai László: Internet: múlt, jelen, jövő (nemzetközi és hazai áttekintés)
Az előadás magát a közvetítő közeget mutatta be előadásában. Sok statisztikai adat, grafikon mutatta be az Internet időbeli és térbeli elterjedését mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban.
- Wolfgang Meißner: A német CET oktatási anyaga
A szerző egy folyamatosan bővülő több száz oldalas anyagot mutatott be.

A délutáni programban Guszlev Antal, negyedéves térképész hallgató mutatta be egy mintamodul tervezetét, melynek témája a vetülettan volt. Előadásában megemlítette, hogy az interneten szabadon hozzáférhető képzési anyagok közül sok foglalkozik a vetülettannal. Ennek oka valószínűleg a vetülettan kultúra függetlensége, hiszen ezen a területen alig vannak nemzeti sajátosságok. Természetesen mindenhol célszerű kiegészíteni az anyagot az adott ország saját állami térképrendszere vetületének ismertetésével, de a modul tartalmát ez nem befolyásolja jelentősen. Az Internet grafikai támogatása ezen a területen nagyon fontos, hiszen így lehet igazán jól szemléltetni ezt a szakterületet.
A mintamodul vitájával fejeződött be az első napi program.

A vasárnapi program fő célja a más bizottságokkal való folyamatos konzultáció fontosságát hangsúlyozta. Alexander Wolodtschenko előadásában az Elméleti kartográfia bizottságnak a programunkhoz való kapcsolódási pontjait mutatta be.
Jutott még idő két további előadásra. Zentai László két hazai atlaszt mutatott be a külföldi résztvevőknek: az 1997-ben megjelent angol nyelvű "Elkerülhető halálokok atlaszát" (Geodézia és Kartográfia 1998/1.) . A másik atlasz, a "Magyarország közigazgatási atlasza 1914" még annyira friss a tanácskozás időpontjában, hogy az előadó (aki egyben az atlasz szerkesztője is) az első bekötött példányt itt adta át az ICA főtitkárának.
Vlagyimir Tyikunov egy készülő digitális atlaszt mutatott be. A holland-orosz közös kutatás eredményeit bemutató "Oroszország: a fenntartható gazdasági növekedés atlasza" még nem készült el, de a bemutatott térképek nagy érdeklődést keltettek.

A bizottság következő ülésére 2000 augusztusában, Oroszországban, a Kola-félszigeten fekvő Apatyitiben kerül sor a 6. Interkarto konferencia keretében.