JOSÉ JESÚS REYES NUÑEZ

ÖNÉLETRAJZ

 

 

1962. október 7-én, Havannában születtem. Apám neve Pedro José Reyes Araujo, anyám neve Celina Nuñez López.

Általános és középiskolai tanulmányaimat Havannában végeztem. 1980-ban érettségiztem, 1981-tól 1986-ig az "Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi Tanszékén folytattam tanulmányaimat.

1985-ben házasságot kötöttem Sarkadi Elvira Amáliával, magyar állampolgárral. 1986-ban Kubába utaztunk. 1988-ban született Reyes-Sarkadi Carmen nevű lányunk, majd 1992-ben fiunk, Reyes-Sarkadi Dániel.

1986-1992 között a Kartográfiai és Geodéziai Intézet Kutató Központjában tevékenykedtem Havannában.

1992 decemberében visszajöttünk Magyarországra és 1993 áprilisában megkaptam a végleges letelepedési engedélyt. 2001 márciusában megkaptam a magyar állampolgárságot.

1993 folyamán megbízott tanárként az ELTE Térképtudományi Tanszékén dolgoztam. 1994 és 1997 között tanársegédként folytattam tevékenységemet. 1997-től 2000-ig a Doktori Iskola tagja voltam, 2000 szeptemberétől újra tanársegéd minőségében tanítottam.

2002. november 21-én a „Térképészeti alapismeretek bemutatása a weben” című doktori értekezésemet védtem, „summa cum laudem” eredménnyel. A doktori avatás 2003. június 5-én volt. 2003-2007 között egyetemi adjunktusként, 2007. február 1-től egyetemi docensként folytatom oktatói tevékenységemet.

 

 

EDDIGI SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEM:

 

1986-1988:

 

-          Adatbáziskezelés: adatbáziskezelő rendszerek létrehozása (A kubai települések adatait kezelő rendszer, Havannai utcaneveket kezelő rendszer).

-          Kuba alaptérképeinek számítógépes feldolgozása (INTERCAR rendszer).

 

1988-1991:

 

-          Programterv a gyermekek számára készült térképészeti termékek átfogó fejlesztésére.

-          Gyermekek számára készült történelmi atlasz kéziratai: „A Felfedezés előtti időktől a Hódításig (XV-XVI. sz.)”.

(térképszerkesztés, eredeti térképek készítése AUTOCAD-ben)

 

1990-1992:

 

-          Digitális térképek készítése AUTOCAD-del, SIDICAD rendszer (térképi grafikonok készítése AUTOCAD-ben).

-          Tematikus adatbázisok és digitális térképek összekapcsolására szolgáló AUTOLISP-rendszerek programozása (AUTOCAD-ben).

-          1:250 000-es méretarányú tematikus térképsorozat digitális feldolgozása.

-          Űrfelvételek digitális értelmezése az A-6472-E/FEAG-200-30 rendszerben, az ILWIS földrajzi információs rendszer segítségével.

-          Nagy méretarányú mezőgazdasági térképek digitális feldolgozása.

 

Az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéken folytató oktatási tevékenységem (1993-től):

 

 

Korábban oktatott tantárgyak:

 

A „Számítógéppel segített térképkészítés” című tantárgycsoporton belül:

 

-          AUTOCAD mérnöktervezői rendszer (gyakorlat, 2004-2011 Térinformatika 6 néven fut, 2012-től Számítógépes Kartográfia 1). IV. éves térképész hallgatóknak, ELTE, Térképtudományi Tanszék. 1993-2009

-          Térinformatika 1. (elmélet, gyakorlat). III. éves térképész hallgatóknak, ELTE, Térképtudományi Tanszék. 1993-2002.

-          A CorelDraw általános grafikai program alkalmazása a térképkészítésben (gyakorlat). II. éves térképész hallgatóknak, ELTE, Térképtudományi Tanszék. 1994-2008

-          A FreeHand általanos grafikai program alkalmazása a térképkészítésben (gyakorlat). ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2003-2009

-          Térinformatika 5 (ArcGIS, gyakorlat). ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2005-2009

 

Más tantárgyak:

 

-          Térképszerkesztés-tervezés 4 (tematikus, elmélet és gyakorlat) ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2004-2009

-          Térképszerkesztés-tervezés 5 (tematikus, gyakorlat) ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2005-2009

-          Webes geoinformatika 1 (MSc, gyakorlat)  ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2010-2011

-          Számítógépes kartográfia 2 (MSc, gyakorlat) ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2009-2014

-          Számítógépes kartográfia 1 (MSc, gyakorlat) ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2012-2014

-          Tematikus kartográfia 3 (MSc, elmélet) ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2010-2014

-          Webtérképek (speciális kollégium). V. éves térképész hallgatóknak, ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2005-2014

 

 

Jelenlegi tantárgyaim:

 

A földtudományi BSc és térképész MSc szakon:

 

-          Digitális kartográfia alapismeretek (BSc, gyakorlat) ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2009-től…

-          Amerikai őskultúrák térképészeti emlékei (speciális kollégium). BSc hallgatóknak, ELTE, Térképtudományi és GeoinformatikaiTanszék. 2002-től…

-          Webtérképészet  (speciális kollégium). MSc hallgatóknak,  ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2014-től…

-          CAD alapú térképészet (MSc) ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. Gyakorlat: 2014-2016, speciális kollégium: 2017-től…

-          Geoinformatika alapú kartográfia (MSc, gyakorlat) ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2014-től…

-          Alternatív módszerek a geovizualizációban (MSc) ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. Speciális kollégium: 2014-2016, gyakorlat: 2017-től…

 

A földrajztanár és geográfus MSc szakon:

 

-          Tematikus térképezés (Számítógépes térképkészítés) (gyakorlat). ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2005-től…

 

Tantárgyak a doktori képzésben:

 

-          Térképészeti animációk a Weben 1. és 2. (elmélet). Doktori Iskola. ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2003-től…

 

Tantárgyak az angol nyelvű MSc-ben:

 

-          Geovisualization-based solutions in cartography (elmélet és gyakorlat). ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2016-tól…

-          Web cartography (speciális kollégium, gyakorlat). ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2016-tól…

 

 

Egyebek:

 

- „A Földtől a számítógépes térképekig” című előadás (1. változat).
(Általános iskolai tanulóknak)
Első előadások:
1996. január 6.- Petőfi Sándor Általános Iskola, Vác.
1997. január17., április- ELTE, Térképtudományi Tanszék.
2. változat bemutatása:  Leövey napok (Leövey Klára Gimnázium, Budapest, 2005)

 

 

TDK dolgozat témavezető:

 

- Juhász Linda: Példák az észak-amerikai népek térképészeti hagyományaira (a XXVII. Országos Tudományos Diákkori Konferencia FiFöMa szekció "Tudománytörténet-természeti értékeink" tagozatán bemutatva, 2005)

- Takács Zoltán: A Lewis és Clark expedíció a térképein keresztül (kiemelt dicséret a XXVII. Országos Tudományos Diákkori Konferencia FiFöMa szekció "Tudománytörténet-természeti értékeink" tagozatán, 2005)

- Kiss Judit: Felmérés a térképjelek használatáról 4. és 5. osztályos tanulók körében (XXXII. OTDK konferencián bemutatott dolgozat. Fizika, Földtudományok és Matematika szekció, 2015)

 

 

BSc szakdolgozat-témavezető:

 

-          Bleicher Andrea: Nyugat-Európa kulturális világörökségei webtérképeken (2009)

-          Péntek Roland Balázs: A Római Birodalom bemutatása webtérképen (2009)

-          Kőnig Ferenc: Az Európai Unió söriparának térinformatikai rendszere (2009)

-          Szarvas Gábor: Mátyás király Magyarországa webtérképen (2010)

-          Szepesi Petra: A Királyok Völgye térképes bemutatása a weben (2010)

-          Bródi Dávid: Az ETA baszk szervezet eddigi tevékenységének webtérképe (2010)

-          Jagica Gabriella: Bezdán és környéke című térkép készítése (2011)

-          Madárász Zsófia: A földrajzi nevek helyesírási ismerete az általános iskolában (2012)

-          Horváth Tibor: Észak-Amerika benépesülése (2012)

-          Juhász Barbara: Calixtlahuaca régészeti lelőhely honlapja (2012)

-          Barancsuk Ádám: Idő szerint torzított kartogramok készítésének automatizálása (2013)

-          Neumark Milán: A brit gyarmatbirodalom felbomlásának térképi ábrázolása (2014, védés 2016-ban)

-          Tóth Erika: A madárvonulás ábrázolása térképen (2014)

-          Kiss Judit: Térképjelek és tájékozódás gyerekszemmel (2015)

-          Daróczi Bence: Hajdúnánás névgyűjteményének megjelenítése térképen (2016)

 

 

Öt éves képzés és MSc szakdolgozat-témavezető:

 

-          Erdei Beatrix-Horváth Zsolt: A Kárpát-Pannon térség városhálózata (1997).
Külső témavezető: Hajdú-Moharos József

-          Gallé Erika: Térképészeti alapismeretek bemutatása 6-10 éves gyermekeknek (2003).

-          Molnár Mónika: Webatlasz a nyugat-afrikai országokról (2006).

-          Hárshegyi Elek: Peking várostérképe (2006).

-          Turczi Vanda: Földtani turistatérkép megjelenítése a Weben (2006).

-          Valyon Nóra: Tematikus térképek alkalmazása az alap- és középfokú oktatásban (2006, védés 2016-ban).

-          Sabján Andrea: A Bős-Nagymarosi vízlépcső környezeti hatásai (2006).

Külső témavezető: Dr. Csató Éva

-          Kiss Adrienn: A 8. osztály tankönyveiben és munkafüzeteiben levő térképek vizsgálata a generalizálás néhány alapelve tükrében (2007).

-          Rohonczi Anita: Térképszerkesztés vakoknak és gyengénlátóknak: tapasztalatok, javaslatok (2007).

-          Valentinyi Erika: Általános iskolás gyerekek térképolvasási képességének vizsgálata (2007)

-          Takács Zoltán: A Lewis és Clark expedíció bemutatása webes felületen (2008)

-          Juhász Linda: Az inka birodalom ismeretterjesztő atlasza (2008)

-          Ruzsa Ágnes: Magyar iskolai földrajzi atlaszok tematikus térképeinek vizsgálata (2008)

-          Szalainé Bereczki Katalin: Békés város térképének internetes megjelenítése (2009)

-          Havas Dániel: A háromdimenziós térképek a modern kartográfiában (2009)

-          Bagoly Szabolcs: Japán és magyar iskolai és ismeretterjesztő atlaszok összehasonlítása

(2009)

-          Nyikosné Andrásfai Judit: GIS adatmodellek és GIS műveletek (2009)

-          D’Albini András: Idegenforgalmi webtérképek tulajdonságai egy gyakorlati példán keresztül (2009)

-          Érdi Benedek: Régészeti Lelőhely Nyilvántartó Rendszer (2010)

-          Kovács Tibor: Javaslatok a számítógépes játékokban használható térképek és térképszerű ábrázolások szerkesztésére (2010)

-          Zsoldi Katalin: 3D-s megjelenési módszerek a térképészetben (2010)

-          Jáky Péter: Korszerű településmodellek bemutatása és elemzése (2011)

-          Strommer Domonkos: A Balaton-felvidék turisztikai geoinformációs rendszere (2011)

-          Kovács Szabolcs Gábor: Magyarország legfontosabb geológiai feltárásai (2012)

-          Tóth Bettina: Korábban kiadott Magyarország földrajza digitális tananyag áttervezése, tartalmi szerkesztése és térképeinek kivitelezése (2012)

-          Nyuli Éva: Animációs térképi modellezés az Ipoly vízgyűjtő területén várható klímaváltozás hidrológiai következményeiről (külső konzulens: Verrasztó Zoltán) (2012)

-          Szepesi Petra: A Királyok völgye térképes honlapjának továbbfejlesztése (2012)

-          Blénessy Berta: Fiumei úti Nemzeti Sírkert webtérképe (2013)

-          Jagica Gabriella: A magyarországi és a délvidéki 8. osztályos diákok térképolvasási készségének a felmérése (2013)

-          Szlifka Ádám: Animációs térképek a második világháborúról (2013)

-          Juhász Barbara: Torzított kartogramok alkalmazásának lehetősége az oktatásban (2014)

-          Hajdú András: A holográfia alkalmazási területei a térképészetben (2015)

-          Teszák Tamás: A domborzatábrázolási módszerek digitális úton történő vizualizációs lehetőségei (2016)

-          Tóth Erika: Az állatvilág nagy utazói című atlasz szerkesztése (2016)

 

 

Külföldi hallgatók szakdolgozatai:

 

-          Ion Sola és Irene Antona  (ERASMUS hallgatók, Baszkföldi Egyetem, Spanyolország): The Historical Hungary of 1914: A MapInfo based project (2006)

-          Héctor Rodríguez (ERASMUS hallgató, Baszkföldi Egyetem, Spanyolország): Historical thematic maps using Mapinfo (2006)

-          Nerea Hurtado Villalba, Amaia Zabala Estivalles (ERASMUS hallgatók, Baszkföldi Egyetem, Spanyolország): Experiences using MapInfo to represent population data (2007)

-          Uriel Elzegua Fernández (ERASMUS hallgató, Baszkföldi Egyetem, Spanyolország): Making Thematic Maps with MapInfo (Human Heritage in the European Union) (2009)

-          Adriana Cuesta Pou (ERASMUS hallgató, Baszkföldi Egyetem, Spanyolország): Updating the Városliget map using GPS and GIS techniques (2009)

-          Jon Oroz (ERASMUS hallgató, Baszkföldi Egyetem, Spanyolország): Updating a map of Városliget with vegetation data (2010)

-          Ramiro Marco Figuera (ERASMUS hallgató, Catalunya Műszaki Egyetem, Spanyolország): 3D modeling of the Danube river and the floods during March and April of 2006 in Nagymaros and Szob (2010)

-          Andoni Ochoa Campo (ERASMUS hallgató, Baszkföldi Egyetem, Spanyolország): Updating a map of Tábán using GPS techniques (2011)

-          Ana Martínez García (ERASMUS hallgató, Catalunya Műszaki Egyetem, Spanyolország): Creation of a 3D model of the Tihany peninsula (2011)

-          Borja Gonzalez-Redondo Ares (ERASMUS hallgató, Santiago de Compostela Egyetem, Spanyolország): Creation of a digital map of the Northern part of Margaret Island (2012)

-          Guillermo Pérez és Pablo Leandro (ERASMUS hallgatók, Baszkföldi Egyetem, Spanyolország): Surveying and mapping of Népliget Park (2012)

-          Martín Pérez Rendo (Universidad Internacional de La Rioja, Spanyolország): Tecnologías de información geográfica como herramienta educativa: análisis y perspectivas (külső szakvéleményező, 2013)

-          Javier Ascoiti Tanco (ERASMUS hallgató, Baszkföldi Egyetem, Spanyolország): Surveying of the South of Margaret Island (2014)

-          Raquel Geijo (ERASMUS hallgató, Baszkföldi Egyetem, Spanyolország): Vérmező Park Cartographic Update (2015)

-          Kristina Kehayova (ERASMUS hallgató, University of Architecture, Civil Engineering and Geodesy, Bulgária): Mapping and visualization of disasters for students in primary and lower-secondary schools (2016)

 

 

Doktori kutatás témavezetője:

 

- Gallé Erika: Térképolvasási készségek vizsgálata 6-10 éves gyermekeknél (2002-2006)

- Dombovári Eszter: Térképes játékok lehetőségei a földrajz oktatásában (4-6-8 osztályos középiskolák számára) (2005-2008, védés: 2012)

- Turczi Vanda: Tematikus térképek harmonizálása az Európai Unión belül - Környezetértékelő európai típustérkép kialakítása /Harmonisation de cartes thématiques dans l' Union Européenne/ (2006-2009, védés: 2012)

- Rohonczi Anita: Tiflokartográfiai kutatások és gyakorlati alkalmazásuk (2007-2010)

- Ruzsa Ágnes: Az iskoláskorú gyermekek tematikus térképelemzési képességeinek vizsgálata (2010-…)

- Zsoldi Katalin: 3D-s térképészeti alkalmazások (2011-2014)

- Dékány Krisztina: A geoinformatika szerepe a magyar alsó- és középfokú oktatásban (2012-2015)

 

 

Bizottsági tag és/vagy opponensi tevékenység doktori védésekben (Magyarországon):

 

- Galambos Csilla: „Digitális földtani térképek egységes jelkulcsának kidolgozása integrált térinformatikai alkalmazások számára” (opponens). ELTE, Budapest (2006.06.06.)

- Nemerkényi Zsombor: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2006.11.30.)

- Albert Gáspár: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2007.11.08.)

- Maigut Vera: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2008.02.27.)

- Matula Györgyi: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2008.02.29.)

- Írás Krisztina: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2008.05.15.)

- Pajtókné Tari Ilona: „A földrajztanítás korszerű módszerei (a számítógéppel segített tanítás-tanulás lehetőségei)” (opponens). ELTE, Budapest, 2008.

- Gede Mátyás: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2008)

- Kovács Béla: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2008.12.15.)

- Balassa Bettina: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2009.06.22.)

- Matula Györgyi: A térinformatika szerepe és lehetőségei az oktatásban (alap- és szak-képzés)” (opponens). ELTE, Budapest, (2010.02.19.)

- Havas Gergely: „Internetes földtani térképek szerkesztési elvei” (bizottsági tag). ELTE, Budapest (2010.03.12.)

- Kovács Anikó: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2010.05.03.)

- Maigut Vera: „A földtani térképszerkesztés geoinformatikai problémáinak megoldási lehetőségei” (opponens). ELTE, Budapest (2010.09.16.)

- Kovács Béla: „A műholdas helymeghatározó rendszer (GPS) és a délszláv térség történeti és modern térképeinek kapcsolata” (opponens). ELTE, Budapest (2011.01.14.)

- Agárdi Norbert Zsolt: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2014.07.10.)

- Merve Senem Arkam: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2016.03.07.)

- Simó Benedek: Vizsgáztató a doktori szigorlaton. ELTE, Budapest (2016.11.22.)

- Merve Senem Arkam: „The Urban Cartography of Cyprus: between the 16th and 20th centuries” (bizottsági tag). ELTE, Budapest (2016.12.14.)

- Nagy Gábor Vizsgáztató a doktori szigorlaton. Óbudai Egyetem, Budapest (2017.04.18.)

- Ungvári Zsuzsanna: „A térképi generalizálás vizsgálata különféle méretarány-tartományokban domborzatmodelleken” (opponens). ELTE, Budapest (2017.06.20.)

 

 

 

Bizottsági tag és/vagy opponensi tevékenység doktori védésekben (külföldön):

 

- Amparo Nuñez Andrés: „Determinación de un geoide de precisión en áreas de pequeña extensión. Aplicación en el Parque Nacional de Doñana” (külső szakvéleményező). UPC-ETSECCPB, Barcelona, 2006.

- Maria do Carmo Carvalho Faria: „Os atlas municipais escolares e sua importância no ensino: o caso da elaboração do Atlas de Apucarana-PR” (a bíráló bizottság tagja). UNESP, Rio Claro-SP, Brazília (2015.06.15.)

- María Teresa Manrique Sancho:  „Desarrollo de mapas a través del diseño de experiencias de usuario” (opponens és a bíráló bizottság helyettes tagja). ETSITGC, Universidad Politécnica de Madrid (2016.01.26.)

- Javier Moya Honduvilla: „Contribución a la mejora de la expresión gráfica de las cartas aeronáuticas” (a bíráló bizottság helyettes tagja). ETSITGC, Universidad Politécnica de Madrid (2016.01.27.)

 

 

Kutatási területek:

 

-          Digitális térképkészítés: elmélet és gyakorlat a jelenben és a közeljövőben (térkép alapú animációk, web és mobil alapú alkalmazások)

-          A térképészet oktatása általános iskolai tanulóknak:

Térképészeti alapismeretek bemutatása a weben gyerekeknek.

-          A térképészet jelenléte a közoktatási tantervekben: összehasonlító elemzések és metodológiák.

-          Geovizualizációs megoldások a kartográfiában

-          Térképészet vakok és gyengén látók részére.

-          Az amerikai őskultúrák térképészeti hagyományai.

 

 

Díjak és elismerések:

 

1.- 2001-es Szádeczky-Kardoss Elemér díj II. fokozata.

 Szádeczky-Kardoss Elemér Alapítvány és Ösztöndíj Kuratóriuma. MTA Földtudományok Osztálya.

2.- Bolyai János kutatási ösztöndíj. (2003-2006)

Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma. Magyar Tudományos Akadémia.

3.- Apáczai Csere János díj (2014)

Emberi Erőforrások Minisztériuma.

4.- ICA Diploma for Outstanding Services (2015)

Nemzetközi Térképészeti Társulás (International Cartographic Association, ICA)

5.- Az Informatikai Kar kiváló oktatója (2017)

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Informatikai Kar.

 

 

Tevékenység nemzetközi szakmai programokban, nemzetközi és országos szervezetekben stb.

A Nemzetközi Térképészeti Társuláson (ICA) belül:

-2015-től: A "Publication Committee"  (Publikációs bizottság) tagja

 

A "Cartography and Children" (Térképészet és gyermekek) bizottságban:

- 1995-től tagja,

- 2003-2007 között  Vice-Chair

- 2007-2011 Co-Chair

- 2011-2015 Chair

- 2015-től Vice-Chair

 

Más szervezeteknél:

- 2000-től a Magyar Térképbarátok Társulata tagja.

- 2002-2008 az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék képviselője az "European Education in Geodetic Engineering, Cartography and Surveying" (EEGECS) Socrates tematikus hálózatban. 2002 és 2004 között e hálózat "Undergraduate Education" munkacsoportjának a vezetője.

- 2003-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja

- 2004-től a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság tagja.

- 2004-2005: A magyar-argentin kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében támogatott kutatási projekt vezetése. A projekt címe: „Térképolvasás és térképhasználat iskolás korú gyermekeknél: A térképészeti ismeretek oktatása és gyakorlati alkalmazása Magyarországon és Argentínában”

- 2008-2009: A magyar-argentin kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében támogatott kutatási projekt vezetése. A projekt címe: „A Chernoff-arcok adatábrázolási módszer alkalmazási lehetőségei az iskolai kartográfiában”

- 2008-2009:  az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék képviselője a HERODOT tematikus hálózatban.

-2009-től: Az MTA X. osztálya (Földrajz I és II) Oktatási Albizottságának a tagja

-2010-2011: A magyar-osztrák kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében támogatott kutatási projekt vezetése. A projekt címe: „A Chernoff arcok térképészeti lehetőségeivel kapcsolatos nemzetközi elméleti és gyakorlati eredmények további vizsgálata és felmérése a gyakorlatban”

- 2011-től az argentin „Sociedad Argentina de Estudios Geográficos” (Argentin Földrajzi Társaság) levelező tagja

- 2014-től a brazil CNPq (Tudományos és Technológiai Fejlesztések Országos Tanács) keretén belül működő „Geografia da Infância” /Földrajz gyerekeknek/ (GRUPEGI, Universidade Federal Fluminense, Rio de Janeiro) illetve „Geografia e Cartografia Escolar” /Iskolai földrajz és kartográfia/ (Universidade Estadual Paulista Júlio de Mesquita Filho, São Paulo) országos kutatási csoport tagja (colaborador estrangeiro).

- 2015-től: A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kartográfiai Albizottságának a titkára

 

 

Országos és nemzetközi zsűrik tagsága:

 

- 1999, 2001, 2003, 2004, 2005, 2007, 2009, 2011, 2013, 2015, 2017: Az ICA Barbara Petchenik nemzetközi térképrajz-verseny országos zsűri elnöke.

- 2005: Az ICA Barbara Petchenik nemzetközi térképrajz-verseny zsűri elnöke („Mapping Approaches into a Changing World” 22. ICC 2005 ICA Konferencia, A Coruña, Spanyolország, 2005. július 9-16)

- 2007: Az ICA Barbara Petchenik nemzetközi térképrajz-verseny zsűri elnöke („Cartography for every one and you” 23. ICC 2007 ICA Konferencia, Moszkva, Oroszország, 2007. augusztus 3-10)

- 2008: A Lázár deák Alapítvány és a Cartographia Tankönyvkiadó által megszervezett „Hogyan tudná növelni a történelmi oktatás hatékonyságát oktatói interaktív történelmi atlasz használatának segítségével?” című pályázat elbírálása.

- 2008: A Lázár deák Alapítvány és a Cartographia Tankönyvkiadó által megszervezett „Mely földrajzi témák oktatásban történő feldolgozását segítené leginkább a térképek interaktív változata?” című pályázat elbírálása.

-2009, 2011, 2013, 2015, 2017: Az ICA Barbara Petchenik nemzetközi térképrajz-verseny zsűri tagja.

- 2016: A „6th International Conference on Cartography and GIS” című nemzetközi konferencia  „Young Researcher” díját odaítélő bizottság tagja.

 

 

Tagság szakmai folyóiratok szerkesztői bizottságaiban:

 

- Boletim de Geografia

(2003-től)

Maringá Állami Egyetem, Földrajzi Tanszék, Brazília

ISSN 2176-4786 (on-line)

- Boletín de GAEA

(2012-től)

Sociedad Argentina de Estudios Geográficos (Argentin Földrajzi Társaság), Buenos Aires, Argentina.

ISSN 0325-2698 (nyomtatott)

- Geografia (AGETEO)

(2014-től)

Universidade Estadual Paulista (UNESP), Campus de Rio Claro, São Paulo, Brazília

ISSN 0100-7912 (nyomtatott)

- Espacio, Tiempo y Forma. Serie VI, Geografía

(2017-től)

UNED, Földrajzi és Történelmi Kar, Madrid, Spanyolország

ISSN: 1130-2968 (nyomtatott); eISSN: 2340-146X (on-line)

- Geo-Amazônia

Universidade Federal do Pará, Belém, Brazília

(2017-től)

Print ISSN: 1980-7759 (nyomtatott); eISSN: 2358-1778 (on-line); DOI: 10.17551/2358-1778/geoamazonia

 

 

Előadások és tanfolyamok megtartása külföldi egyetemeken és tudományos intézményekben:

 

- „Aprendiendo conceptos cartográficos en escuelas húngaras y portuguesas”

„Septimio Walsh” Katolikus Egyetem (CONSUDEC), Buenos Aires, Argentína. 2004. szeptember 29.

- „Cartografía e Internet en las escuelas elementales de Hungría y Portugal”

Buenos Aires Egyetem, Argentína. 2004. október 4.

- „Thematic Cartography: from theory to practice”

Általános Mérnöki, Építészeti és Geodéziai Egyetem, Szófia, Bulgária. 2006. november 6-10.

- „Cartografía temática: desde sus orígenes hasta el presente”

Portói Egyetem, Porto, Portugália. 2008. május 6-11.

- „La influencia de Erwin Raisz en la cartografía cubana entre 1929 y 1959”

Minhói Egyetem, Guimaraes, Portugália. 2008. május 7.

- “La influencia de Erwin Raisz en la cartografía cubana entre 1929 y 1959”

Universidad de Buenos Aires, Argentina. 2008. november 12.

- Breve historia de la visualización de datos y los mapas temáticos”

Academia Argentina de Geografía, Buenos Aires, Argentina. 2008. november 13.

- „Breve historia de la visualización de datos y los mapas temáticos”

Universidad Politécnica de Madrid, Spanyolország. 2009. március 23.

- „Aplicaciones innovativas en la geovisualización”

Universidad Politécnica de Madrid, Spanyolország. 2009. március 24-27.

- „Alternative solutions for data visualization”

Vienna University of Technology (Institute of Geoinformation and Cartography), Ausztria. 2010. október 29.

- „Métodos alternativos de representación temática”

Universidad Politécnica de Catalunya, Barcelona, Spanyolország. 2011. március 21-25.

-  „Métodos alternativos de representação temática na Cartografia”

Universidade Federal do Espírito Santo, Vitoria, Brazília. 2011. október 24.

-  „Cartografia para Crianças: uma visao do mundo”

·    Universidade Federal Fluminense, Nitéroi, 2011. október 31.

·    Universidade Federal do Rio de Janeiro, Rio de Janeiro, 2011. november 1.

- „Cartografía y GIS: redacción cartográfica en los sistemas de información”

Universidad Politécnica de Madrid, Spanyolország. 2012. március 26-30.

- „Um método alternativo de representação na Geografia: os cartogramas ou mapas anamórficos”

Universidade do Porto e Universidade do Minho, Portugália, 2013. szeptember 9-12.

- „Soluciones cartográficas recientes en la visualización de datos”

Universidad Politécnica de Catalunya, Barcelona, Spanyolország. 2014. május 5-9.

- „Atlas escolares para smartphones? Um capitulo pouco explorado da Geovisualização Cartográfica nos Dispositivos Móveis”

- „Geovisualização temática na cartografia”

Posztgraduális tanfolyam (MSc és PhD hallgatók részére), Paulista Állami Egyetem (Universidade Estadual Paulista, UNESP), Föld- és Egzakttudományok Intézete (Instituto de Geociências e Ciências Exatas). Brazília, SP, Rio Claro, 2014. szeptember 15-18.

- „Mapas temáticos con Google Fusion Tables”

Universitat de Valencia, Valencia, Spanyolország, 2015. szeptember 14. és 17.

- „Soluciones actuales en la geovisualizacion”

Universitat de Valencia, Valencia, Spanyolország, 2015. szeptember 16.

- „El descubrimiento del Nuevo Mundo a través de sus mapas”

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsész Kar, Spanyol Tanszék. Az „Historia de la civilización de Hispanoamérica” (Menczel Gabriella, BBN-SPA-161) című kurzuson belül megtartott előadás, 2016. március 8.

- „Taller de Cartografía para niños o cartografía escolar. Geovisualización teórica y práctica.”

Az Informática 2016 konferencia előtt megtartott egynapos műhely (workshop). Havanna, Kuba, 2016. március 15.

- „Soluciones actuales en la geovisualizacion”

Universidad del País Vasco, Campus Alava, Vitoria, Spanyolország, 2016. szeptember 12-16.

- „Soluções atuais na geovisualização”

Universidade do Porto, Departamento de Geografia, Porto, Portugália, 2017. április 21-28.

 

 

1992 előtt altálam megtartott tanfolyamok egyéb intézményekben:

 

1.- „DBASE adatbáziskezelő rendszer”.

Posztgraduális tanfolyam, Kubai Térképészeti és Geodéziai Intézet. Kuba, Havanna, 1987. október-november.

2.- „Az AUTOCAD grafikai rendszer térképészeti alkalmazásai”.

Posztgraduális tanfolyam:

- Holguíni Térképészeti és Geodéziai Intézet. Kuba, Holguín, 1991. szeptember.

- Távérzékelési, Térképészeti és Geodéziai Kutató Központ. Kuba, Havanna, 1992. február.

 

 

EGYÉB SZAKMAI KÉPESÍTÉSEM:

 

1986:

- Számítógépes alapismeretek alkalmazása a térképészetben (számítógépes alapismeretek, FORTRAN IV, DBASE III, BASIC, WORDSTAR)

1990:

- Digitális képfeldolgozás.

1991:

- A távérzékelés alkalmazása a földrajzi és egyéb kutatásokban.

 

Ezeket a posztgraduális tanfolyamokat a Kubai Térképészeti és Geodéziai Intézet és a Havannai Egyetem közös rendezésében tartották meg.

 

 

FONTOSABB KONFERENCIÁK:

1.- III Jornada Técnica de Geodesia y Cartografía.

Havanna, 1989. június.

2.- I Conferencia Científico-Técnica de Ciencias Afines a la Hidrografía.

Havanna, 1989. november.

3.- XXIII Reunión Técnica del Arroz.

Havanna, 1991. november.

4.- II Encuentro Latinoamericano de Informática y Computación, „Informática '92”.

Havanna, 1992. február.

5.- I Encuentro Internacional de Teledetección.

Havanna, 1992. október.

6.- „Elektronikus Atlaszok” szeminárium. ICA.

ELTE Térképtudományi Tanszék, Visegrád, 1993. április.

7.- „GIS-LIS '93” konferencia.

Budapest, Műszaki Egyetem, 1993. június.

8.- „GIS-LIS '94” konferencia.

Budapest, Műszaki Egyetem, 1994. június.

9.- III „Térinformatika a felsőoktatásban” szimpózium.

Budapest, KÉE, 1994. október.

10.- IV „Térinformatika a felsőoktatásban” szimpózium.

Budapest, KÉE, 1995. október.

11.- „Informatika a felsőoktatásban és Networkshop `96” konferencia.

Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem; 1996. augusztus.

12.- V „Térinformatika a felsőoktatásban” szimpózium.

Budapest, KÉE, 1996. október.

13.- „Térinformatika és környezet” konferencia.

Budapest, MÁFI. 1996.

14.- VI „"Térinformatika a felsőoktatásban” szimpózium.

Budapest, KÉE, 1997. október.

15.- „Maps for Special Users” szeminárium.

Lengyelország, Wroclaw, Mezőgazdasági Egyetem, 1998. június 2-4.

16.- „Georgikon-média ´99” konferencia.

Keszthely, Pannon Agrártudományi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, 1999. május 27-28.

17.- „Discovering Basic Concepts” konferencia.

Kanada, Montreal, Concordia Egyetem, 1999. augusztus 10-12.

18.- „Térképekkel a Környezetért” konferencia.

Budapest, "Eötvös Loránd" Tudományegyetem. 1999. október 14.

19.- VIII „Térinformatika a felsőoktatásban” szimpózium.

Budapest, KÉE, 1999. október 20.

20.- „Changes in Cartography” e-mail szeminárium.

Bulgária, Szófia. Geodéziai és Épitészeti Egyetem, 2000.

21.- Földrajztanárok Országos Egyesületének szemináriuma.

Portugál, Valongo. 2000. március 22.

22.- „Teaching Maps for Children: Theories, experiences and perspectives beginning the 3rd millenium” konferencia.

Budapest, "Eötvös Loránd" Tudományegyetem. 2000. szeptember 6-8.

23.- IX „Térinformatika a felsőoktatásban” szimpózium.

Budapest, KÉE, 2000. október 18.

24.- „Informatika a kisiskolás korban” konferencia.

Budapest, ELTE Tanítóképző Főiskola. 2000. november 30.

25.- „Fejlesztő pedagógia a földrajzoktatásban” országos földrajzi konferencia.

Budapest, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.

2001. március 24.

26.- X „Térinformatika a felsőoktatásban” szimpózium.

Budapest, KÉE, 2001. október 25.

27.- „Informatika a gyermekkorban” szakmai konferencia.

Budapest, Országos Közoktatási Intézet. 2002. április 9.

28.- „Írisz-Sulinet – Ablak a világra” konferencia.

Budapest, Oktatási Minisztérium. 2002. április 15.

29.- „VIII Colóquio Internacional e Anual dos Grupos de Trabalho: Cartography and Children e Cartografia para Escolares” szeminárium.

Brazília, Diamantina. 2002. augusztus 4-7.

30.- „I Simpósio Ibero Americano de Cartografia para Crianca” szimpózium.

Brazília, Rio de Janeiro. 2002. augusztus 7-10.

31.- GEO 2002: Magyar földtudományi szakemberek VI. világtalálkozója.

Sopron, 2002. augusztus 21-25.

32.- „A tömegképzés pedagógiai kihívásai a felsőoktatásban” tudományos konferencia

Budapest, ELTE, 2002. szeptember 27.

33.- XI „Térinformatika az oktatásban” szimpózium.

Budapest, KÉE, 2002. október 25.

34.- EEGECS SOCRATES Thematic Network First General Assembly.

Spanyolország, Valencia. 2003. december 11-15.

35.- „Modern technologies, education and professional practice in the globalizing world” konferencia.

Bulgária, Szófia. 2003. november 6-7.

36.- EEGECS SOCRATES Thematic Network „Undergraduate education” WG1 meeting.

Budapest, 2003. december 4-5.

37.- EEGECS SOCRATES Thematic Network Second General Assembly.

Spanyolország, Valencia. 2004. február 19-21.

38.- „Expanding Horizons in a  Shrinking World” ICA-IGU szimpózium.

Nagy Britannia (Skócia), Glasgow. 2004. augusztus 13-15.

39.- Az ESRI 2. Európai Konferenciája oktatási felhasználók részére (2nd European Conference for ESRI Educational Users). Dánia, Kopenhága. 2004. november 7-9.

40.- Az ESRI felhasználók 19. Európai és Skandináv Konferenciája (19th European & Scandinavian Conference for ESRI users). Dánia, Kopenhága. 2004. november 8-10.

41.- ESRI Magyarországi Felhasználói Konferencia 2004. Budapest, 2004. december 1.

42.- „Internet-based cartographic teaching and learning: atlases, map use, and visual analytics” Joint ICA Commissions Seminar.

Madrid, Spanyolország. 2005. július 6-8.

43.- „Mapping Approaches into a Changing World” 22. ICC 2005 ICA Konferencia.

A Coruña, Spanyolország, 2005. július 9-16.

44.- „Changing Borders ICHC 2005” térképtörténeti konferencia.

Budapest, 2005. július 17-22.

45.- „First International Conference on Cartography & GIS” konferencia.

Borovets, Bulgária, 2006. január 25-28.

46.- AGILE International Workshop „Teaching OpenGIS”

Budapest, Magyarország, 2006. április 19.

47.- ICA International Workshop „Digital Approaches to Cartographic Heritage”.

Thesszaloniki, Görögország, 2006. május 18-19.

48.- Leopoldina meeting „Thematic Mapping in Geosciences – Applications using new technologies and media”.

Budapest, Magyarország, 2006. május 25-27.

49.- HUNGEO 2006: Magyar földtudományi szakemberek VIII. világtalálkozója.

Pécs, Magyarország, 2006. augusztus 21-25.

50.- ESRI Magyarországi Felhasználói Konferencia 2006. Budapest, 2006. szeptember 14.

51.- "Kolumbusz és kora" nemzetközi konferencia.

Budapest, Magyarország, 2006. szeptember 14-15.

52.- XV „Térinformatika az oktatásban” szimpózium

Budapest, Corvinus Egyetem, 2006. október 25.

53.- „Modern technologies, education and professional practice in Geodesy and related fields”  16. nemzetközi Szimpózium.

Bulgária, Szófia, 2006. november 9-10.

54.- „East and Central Europe experience in Cartography of new economy and political systems. Legal and organizational problems” konferencia.

Wroclaw-Polanica Zdrój, 2006. november 23-25.

55.- Bolyai János tudományos konferencia.

MTA, Budapest, 2007. április 26.

56.- „Cartography for every one and you” 23. ICC 2007 ICA Konferencia és 14. ICA közgyűlés. Moszkva, Oroszország, 2007. augusztus 3-10.

57.- „Közlekedés és térinformatika” szakmai nap. Budapest, 2007. szeptember 27.

58.- XVI. „Térinformatika az oktatásban” szimpózium

Budapest, Corvinus Egyetem, 2007. október 17.

59.- XII ESRI Magyarország Felhasználói Konferencia.

Budapest, 2007. október 25.

60.- „Second International Conference on Cartography & GIS” konferencia.

Borovets, Bulgária, 2008. január 21-24.

61.- „Cartography and Art – Art and Cartography” szimpózium.

Bécs, Ausztria, 2008. január 31-február 2.

62.- International Congress on Geomatics & Surveying Engineering, IX Congreso Nacional TOP-CART 2008. Valencia, Spanyolország, 2008. február 18-21.

63.- Az IGU 31. Nemzetközi Konferencia (31th International Geographical Congress, „Building together our territories”)

Tunis, Tunézia, 2008. augusztus12-15.

64.- A Herodot tematikus hálózat „Future prospects in Geography” című konferenciája.

Liverpool, Egyesült Királyság, 2008. szeptember 4-7.

65.- Congreso Nacional de Geografía (AEGEA). Buenos Aires, Argentina. 2008. november 6-9.

66.- ICA Symposium on Cartography for Central and Eastern Europe. Bécs, Ausztria. 2009. február 16-17.

67.- „Descriptio Transylvaniae” Térkép-és Földrajztörténeti Konferencia. Kolozsvár, Románia, 2009. április 24-25.

68.- XIV ESRI Magyarország Felhasználói Konferencia.

Budapest, 2009. október 8.

69.- „Változó Föld, változó társadalom, változó ismeretszerzés” tudományos konferencia.

Eger, 2009. október 15-17.

70.- 24. Nemzetközi Térképészeti Konferencia („The World’s geo-spatial solutions” ICC 2009). Santiago de Chile, 2009. november 15-21.

71.- „Third International Conference on Cartography & GIS” konferencia.

Nessebar, Bulgária, 2010 június 15-20.

72.- „Congreso Internacional de Geografía del Bicentenario” konferencia. Buenos Aires, Argentina, 2010. október 6-12.

73.- „Informática 2011: VII Congreso Internacional de Geomática” konferencia. Havanna, Kuba, 2011. február 7-11.

74.- "Maps for the Future: Children, Education and Internet" Joint ICA Symposium. Orleans, Franciaország, 2011. június 30- július 1.

75.- 25. Nemzetközi Térképészeti Konferencia („Enlightened view on Cartography and GIS” ICC 2011) és 15. ICA közgyűlés. Párizs, Franciaország, 2011. július 3-8.

76.- "Természettudomány tanítása korszerűen és vonzóan" nemzetközi szeminárium. Budapest, 2011. augusztus 23-25.

77.- VII Colóquio de Cartografia para Crianças e Escolares című konferencia, Vitoria, Brazília, 2011. október 26-28.

78.- EUROGEO 2012 – Geography and Global Understanding: Connecting the Sciences című konferencia, Dublin, Írország, 2012. június 1-3.

79.- „4th International Conference on Cartography and GIS” című konferencia, Albena, Bulgária, 2012. június 18-22.

80.- „4th International Symposium on the History of Cartography” című szimpózium, Budapest, 2012. június 28 - július 1.

81.- „IGU-CGE Experience-based Geography Learning 2012 Symposium” című szimpózium, Freiburg, Németország, 2012. augusztus 22-25

82.- GDi Forum 2012: XVII. Esri Magyarország Felhasználói Konferencia, Budapest, 2012. október 11-12.

83.- „Sharing Knowledge” Joint ICA Symposium. Dresden, Németország, 2013. augusztus 23.

84.- 26. Nemzetközi Térképészeti Konferencia („From Pole to Pole” ICC 2013). Dresden, Németország, 2013. augusztus 25-31.

85.- „5th International Conference on Cartography and GIS” című konferencia, Riviera, Bulgária, 2014. június 15-21.

86.- IV Workshop GEOCART: Tecnologias Digitais e Mapeamento Colaborativo na Cartografia. Rio Claro, Brazília, 2014. szeptember 17.

87.- Európai Földmérők és Geoinformatikusok Napja. Földművelésügyi Minisztérium-CLGE, Budapest, 2015. március 19.

88.- Joint ICA Symposium on Cartography Beyond the Ordinary World. Niterói, Brazília, 2015. Augusztus 21-22.

89.- 27. Nemzetközi Térképészeti Konferencia („Maps Connecting the World” ICC 2015). Rio de Janeiro, Brazília, 2015. augusztus 23-28.

90.- 1st ICA European Symposium on Cartography (EUROCARTO 2015). Bécs, Ausztria, 2015. november 10-12.

91.- XVI Convención y Feria Internacional Informática 2016 – IX Congreso Internacional de Geomática. Havanna, Kuba, 2016. március 14-18.

92.- „6th International Conference on Cartography and GIS” című konferencia, Albena, Bulgária, 2016. június 13-17.

93.- I. Magyar Földrajzi Napok 2016, VIII. Magyar Földrajzi Konferencia, Eger, Magyarország, 2016. augusztus 25-27.

94.- GDi Esri Magyarország Felhasználói Konferencia 2016, Budapest, Magyarország, 2016. október 13.

95.- „América, tierra de utopías” című, a Spanyol nyelvű Tanulmányok X. Nemzetközi Szimpóziuma  (X Coloquio Internacional de Estudios Hispánicos), Budapest, Magyarország, 2016. október 17-18.

96.- „Key challenges for geographical education” című, EUROGEO 2017 konferencia, Amsterdam, Hollandia, 2017. március 2-3.

97.- „…vem falar de educação geográfica” című, I. geTup konferencia, Porto, Portugália, 2017.04.27.

98.- Czetz János honvédtábornok Emlékkonferencia, Budapest, Magyarország, 2017.05.26.

 

Nemzetközi és országos rendezvények megszervezésében való részvétel:

 

1.- ''Teaching maps for children: theories, experiences and perspectives beginning the 3rd millennium'' Conference (ICA ''Cartography and Children'' Bizottság).

ELTE, Térképtudományi Tanszék. Budapest, 2000. szeptember 6-8.

2.- ''European Education in Geodetic Engineering, Cartography and Surveying'' (EEGECS) Socrates Thematic Network Undergraduate Education Working Group Meeting

ELTE, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék. 2003. december 4-5.

3.- ''First International Conference on Cartography & GIS'' Konferencia

Borovets, Bulgária. 2006. január 25-28.

4.- ''Second International Conference on Cartography & GIS'' Konferencia

Borovets, Bulgária. 2008. január 21-24.

5.- 24. Nemzetközi Térképészeti Konferencia („The World’s geo-spatial solutions” ICC 2009). Santiago de Chile, 2009. november 15-21.

6.- „Third International Conference on Cartography & GIS” konferencia.

Nessebar, Bulgária, 2010. június 15-20.

7.- "Maps for the Future: Children, Education and Internet" Joint ICA Symposium. Orleans, Franciaország, 2011. június 30- július 1.

8.- 25. Nemzetközi Térképészeti Konferencia („Enlightened view on Cartography and GIS” ICC 2011). Párizs, Franciaország, 2011. július 3-8.

9.- „4th International Conference on Cartography and GIS” című konferencia, Albena, Bulgária, 2012. június 18-22.

10.- 26. Nemzetközi Térképészeti Konferencia („From Pole to Pole” ICC 2013). Dresden, Németország, 2013. augusztus 25-31.

11.- „5th International Conference on Cartography and GIS” című konferencia, Riviera, Bulgária, 2014. június 15-21.

12.- Joint ICA Symposium on Cartography Beyond the Ordinary World. Niterói, Brazília, 2015. Augusztus 21-22.

13.- 27. Nemzetközi Térképészeti Konferencia („Maps Connecting the World” ICC 2015). Rio de Janeiro, Brazília, 2015. augusztus 23-28.

14.- „6th International Conference on Cartography and GIS” című konferencia, Albena, Bulgária, 2016. június 13-17.

15.- Térképészeti Tudományos Nap 2016 (a Térképek Nemzetközi Éve alkalmából). MTA székháza, Budapest, 2016. december 9.

 

 

Szekcióvezetés nemzetközi konferenciákon:

 

1.- „Cartography and Children” International Seminar:

- Szekció: Concept construction, Spatial Theory, Graphic Semiologya, Graphic Literacy and Classification

- Szekció: Atlases 2

Brazília, Diamantina. 2002, augusztus 4-7.

2.- „Expanding Horizons in a  Shrinking World” ICA-IGU Szimpózium (Keynote address: Cartography and Geoinformation science in the curriculum).

Nagy Britannia (Skócia), Glasgow. 2004. augusztus 13-15.

3.- „Internet-based cartographic teaching and learning: atlases, map use, and visual analytics” Joint ICA Commissions Seminar (8. szekció: Cartography and Children/Education and Training).

Madrid, Spanyolország. 2005. július 6-8.

4.- „Mapping Approaches into a Changing World” 22. ICC 2005 ICA Konferencia (20. téma, 2. szekció: GIS, new cartographic technology and children).

A Coruña, Spanyolország, 2005. július 9-16.

5.- „First International Conference on Cartography & GIS” Konferencia (3. plenáris ülés: Cartography and GIS in Education).

Borovets, Bulgária, 2006. január 25-28.

6.- „Modern technologies, education and professional practice in Geodesy and related fields”  16. nemzetközi Szimpózium (7. szekció: Cartography, GIS)

Szófia, Bulgária. 2006. november 9.

7.- „Cartography for every one and you” 23. ICC 2007 ICA Konferencia (22. téma, 1. szekció: Cartography for Children, educational products)

Moszkva, Oroszország. 2007. augusztus 3-10.

8.- ''Second International Conference on Cartography & GIS'' Konferencia (3. plenáris ülés: Cartography and GIS in Education).

Borovets, Bulgária. 2008. január 21-24.

9.- ICA Symposium on Cartography for Central and Eastern Europe. Bécs, Ausztria. 2009. február 16-17.:

            - Szekció: Education II

            - Panel Discussion on Education

10.- „The World’s geo-spatial solutions” ICC 2009, 24. Nemzetközi Térképészeti Konferencia („Cartography and Children 1” szekció).

Santiago de Chile, 2009. november 15-21.

11.- „Third International Conference on Cartography & GIS” konferencia.

Nessebar, Bulgária, 2010 június 15-20

- Keynote speech 5: Temenoujka Bandrova, „Bulgarian Cartography: from paper to virtual reality”

- Plenary Session 4 „Cartography and GIS in Education”

12.- "Maps for the Future: Children, Education and Internet" Joint ICA Symposium (5th session: Development of Brazilian Cartography for Children).

Orleans, 2011. június 30- július 1.

13.- 25. Nemzetközi Térképészeti Konferencia („Enlightened view on Cartography and GIS” ICC 2011) és 15. ICA közgyűlés (C4-es szekció: Education, Children, Training).

Párizs, 2011. július 3-8.

14.- „4th International Conference on Cartography and GIS” című konferencia, Albena, Bulgária, 2012. június 18-22. (Plenary Session 5: Cartography and GIS in Education)

15.- „Sharing Knowledge” Joint ICA Symposium (Session 5: Development of Brazilian Cartography for Children). Dresden, Németország, 2013. augusztus 23.

16.- „5th International Conference on Cartography and GIS” című konferencia (Plenary Session 3: GIS technologies and related disciplines), Riviera, Bulgária, 2014. június 15-21.

17.- Joint ICA Symposium on Cartography Beyond the Ordinary World. Niterói, Brazília, 2015. Augusztus 21-22:

            - Opening Ceremony

            - Session 1: Planetary Cartography

- Farewell Session

18.- 27. Nemzetközi Térképészeti Konferencia: „Maps Connecting the World”, ICC 2015 (Session Cartography and Children 2). Rio de Janeiro, Brazília, 2015. augusztus 23-28.

19.- „6th International Conference on Cartography and GIS” című konferencia (Plenary Session 5: Cartography and GIS in Education). Albena, Bulgária, 2016. június 13-17.

 

 

TANULMÁNYI UTAK:

 

1.- Karlsruhei Műszaki Főiskola

     „Német fejlesztésű grafikai software UNIX környezetben”

      Tempus ösztöndíj

      1997. június 23. - 1997. július 14.

2.- Portói Egyetem

     „Térképészeti alapismeretek oktatása a portugál alapfokú intézményekben”

     Erasmus ösztöndíj

      2000. március 9. - 2000. július 22.