Nagy Zoltán
Magyar topográfiai alaptérképművek

HARMADIK RÉSZ - Második fejezet

AZ ORSZÁG KATONAI TOPOGRÁFIAI FELMÉRÉSE 1:25 000 MÉRETARÁNYBAN (1953-1959)

A korszerű, új (Gauss-Krüger-féle) vetületi alappal rendelkező felújított tartalmú szelvényezett alaptérképmű birtokában elérkezettnek látszott az idő egy országos topográfiai felmérés megszervezéséhez és megindításához. Az akkori műszaki lehetőségek, ha nem is maradéktalanul, de adottak voltak egy ilyen, méreteiben és fontosságában egyaránt nagyjelentőségű feladat megvalósításához. A régi szakemberek mellé meglepően rövid idő alatt kiképezték az új topográfiai felmérő csoportokat, és az így rendelkezésre álló erők elégnek bizonyultak ahhoz, hogy korszerű alapokon, fototopográfiai módszerekkel, mérőasztal-felméréssel készült szintvonalas térképeket készítsenek az ország egész területéről.
Elérhető közelségbe került, ami nem tudott megvalósulni az elmúlt 35 év alatt, jóllehet, a korlátozott erők szétforgácsolása (a régi térképek toldozása-foldozása, felújítások és kevés újfelmérés, az 1:50 000 méretarányú háborús szükségtérképmű kiadása stb.) és a háború ténye ezt nem is tette lehetővé. Az akkori viszonyok között, a háború pusztításai után, a kialakuló új társadalom nehézségei közepette hihetetlenül rövid idő, hét év elég volt ahhoz, hogy egy minden tekintetben korszerű és pontos alaptérképmű, Magyarország 1:25 000 méretarányú topográfiai térképműve elkészüljön.

A felmérés geodéziai alapja

A vízszintes és a magassági alapponthálózat kis különbséggel azonos volt az 1. fejezetben már részletesen ismertetett geodéziai alappal, vagyis a felmérések síkrajzi alapjául az állami geodéziai hálózat háromszögelési- és sokszögelési pontjai szolgáltak, magassági alapul pedig az állami szintezés csapjai és jegyei.
Alapvető változások történtek azonban mind az alkalmazott alapfelület, mind az alkalmazott alapszint vonatkozásában.
Vízszintes alap
A katonai topográfiai térképezésben használatos Gauss-Krüger vetületi rendszer alapfelületeként, a Bessel-féle ellipszoid helyett, a továbbiakban a Kraszovszkij-féle referencia ellipszoidot alkalmazták. Ez időtől kezdve a vízszintes alapponthálózat koordinátáit a Szovjetunióban 1942-ben elfogadott koordinátarendszerben, a pulkovói tájékozású, Kraszovszkij által meghatározott ellipszoidra vonatkoztatták.
A Kraszovszkij-féle ellipszoid állandói (:9:I:1222 pont:)
a=6378 245,000
b=6356 863,019
alfa= 1/298,3
A felmérési munkák előtt, 1949-ben vette kezdetét az állami alapponthálózat rekonstrukciója. Újólag meghatározták, illetve ellenőrizték a felsőrendű hálózat alapvonalait, az I-III. rendű háromszögelési pontokat és a IV. rendű főpontokat. Minden felsőrendű pontot és IV. rendű főpontot elláttak 2-2 irányponttal, hogy ezeket az alappontokat alkalmassá tegyék tájékozó irányok sorozatának mérését mellőzve, irányszögek és irányok közvetlen meghatározására, illetve poláris mérésekkel való pontmeghatározásra. A felsőrendű hálózat pontjait beillesztették a Gauss-Krüger vetületi rendszerbe.

Magassági alap

Változás történt a magassági alapponthálózat kiindulási alapjául szolgáló szintfelület vonatkozásában is.1952-től kezdődően a katonai topográfiai térképek magassági alapjának a Balti középtengerszint (Kronstadti mareográf 0 pont) normál magasságát fogadták el. Ez a szint 0,675 méterrel magasabban fekszik Nadap főalappontnál, így az eddig meghatározott magassági alappontok értékét 0,68 méterrel csökkenteni kell. (A két alapszint közötti különbséget úgynevezett csatlakozó szintezéssel határozták meg.) (:9:III:214 pont:)
A felmérést megelőző geodéziai munkák
A geodéták feladata fotogrammetriai illesztőpontok mérése volt, melyet nem előzött meg - vagy ha igen, csak ritkán - a ma általános gyakorlata, az illesztőpontok jelölése. A geodéták a légifényképezés megtörténte után a kontaktmásolatokat kézhez kapva határozták meg a fényképen jól azonosítható terepelemek koordinátáit, melyeket a fotogramméterek jelöltek ki számukra a fényképeken. (A későbbiekben maguk a fotogramméterek határozták meg a munkájukhoz szükséges illesztőpontokat.)
A felmérés alapjai
Magyarországon 1952-ben nem állt rendelkezésre olyan műszaki szempontból megbízható alaptérkép-sorozat, amelyet mint a felmérés alapját számításba lehetett volna venni egy országos topográfiai felmérésnél. A korszerűség követelményei is azt parancsolták, hogy ha nagyobb anyagi ráfordítással is, de a fotogrammetria szolgáltassa a felmérés alapját.
A fotogrammetria alapvetően kétféle alappal segíti a topográfiai felmérést:
- fototérképpel,
- sztereomérési térképpel; (:9:III:2641 pont:)
ezeken felül a térképezési munkák segítésére készítenek még kontakt másolatokat, nagyított és transzformált fényképeket és fotomozaikokat is.
A térképezés vetületi rendszerébe illesztett fotogrammetriai alapanyagoknak az a sajátosságuk, hogy a rajta levő valamennyi síkrajzi elem pontossági értéke egyenlő. Mind a fotótérképen, mind a sztereomérési térképen levő síkrajzi elemek mindegyikének pontossága ugyanis a fotogrammetriai munka alapszerkesztésének jóságától függ. Ezért a szerkezetileg jó fotogrammetriai alapon látható vagy megadott minden olyan pont, mely a terepen azonosítható és magassági adattal rendelkezik, kiinduló pontja lehet a további részletfelmérésnek. (:9:III:261 pont:)

A felmérés technológiája

Az ország területének döntő többségét, 77 %-át fotogrammetriai alapokon, fototopográfiai módszerekkel mérték fel. A fennmaradó részt, a két világháború közötti időben felmért területeket nem mérték fel ismét, hanem az akkor készült térképeket különböző módszerekkel helyesbítették.
A foto topográfiai felmérési eljáráson belül két felmérési módszert alkalmaztak, úgymint a
- kombinált felmérés módszerét, a sík- és hullámos (buckás) területeken, amikor is fototérkép vonalai és tónusai alapján rögzíthetők a síkrajz elemei, míg a terep domborzatának szintvonalai mérőasztalos felmérés során tervezhetők meg;
- univerzális felmérési módszerét a domb- és hegyvidéki területeken, amikor is térfotogrammetriai kiértékelés vonalas rajzát (sztereomérési térkép) kell terepen minősíteni és azon ábrázolni a terület síkrajzát; ez esetben ugyancsak térfotogrammetriai kiértékelő műszer készíti el a terep domborzatának szintvonaltervét, amelynek formai és metrikus megbízhatóságát a terepbejárás során műszeres mérésekkel ellenőrizni kell.
A harmadik fototopográfiai eljárásmódot a differenciált módszert - amely a mikrodomborzatos (buckás, morotvás) vidékek felmérésére szolgál, ahol a síkrajzot fototérkép, a domborzatrajzot pedig légifényképpárok térkiértékelése során nyert szintvonalterv alapján mérik fel - a felmérési munkák kezdetén, egy szelvény ilyen módszerrel történő felmérésével kipróbálták. A módszer alkalmazásától azonban a továbbiakban elálltak, mert az ehhez szükséges műszaki feltételekkel nem rendelkeztek. (A módszert később, az állami alaptérképek készítésekor rendszeresen alkalmazták.)

A terep domborzatának ábrázolása

A terep domborzatának természetes formáit, idomait, szintvonalas ábrázolással jelenítették meg. A szintvonalak választott alapszintköze 5 m volt. A domborzati formák jobb kifejezésére két egymás melletti szintvonal közé fél, illetve negyed alapszintközzel felező és negyedelő szintvonalakat (segédszintvonalakat) használtak. A felmérés folyamata
A kora tavasztól késő őszig tartó felmérési időszak előtt, az úgynevezett téli előkészítés (*) idején, begyűjtötték a felmérendő területekre eső geodéziai alappontok helyszínrajzait, nomogrammok segítségével elvégezték a szükséges koordináta-átszámításokat és alaplapjaikra felszerkesztették a háromszögelési pontokat. Elkészítették a grafikus pontsűrítéshez szükséges előzetes meghatározási terveket.
Sík és hullámos (buckás) területek felmérése
A felmérés kombinált módszerrel, az alábbi munkarend szerint történt.
Előkészületi munkák
Az irodában előzőleg előkészített felmérési alaplappal és annak mellékleteivel, az elvégzendő kisalappont-sűrítés meghatározási tervével, valamint a felméréshez szükséges műszerekkel és segédletekkel a topográfus a térképezendő területre utazott. Itt megtette a felmérési munkákhoz szükséges előkészületeket, megteremtette annak lehetőségeit (szállás, iroda, étkezés, 4 segédmunkás, előfogat, jelanyag stb.).
A munkaterület szemrevételezése
A felmérés egészére kiterjedő általános munkaterv elkészítése és a terep megismerése végett bejárással szemrevételezték a felmérendő területet. A terepbejárás előfogattal történt. A topográfus a területről rendelkezésre álló legnagyobb méretarányú topográfiai térkép és az előzetes meghatározási terv, valamint a helyszínelési zsebkönyv/jegyzőkönyv birtokában a következőket végezte:
- helyszínelte a vízszintes és magassági alappontokat és tapasztalatait rögzítette;
- megállapította minden háromszögelési pontról a láthatóságot, az összelátást a meglévő háromszögelési pontok között, valamint azt, hogy a tervezett kisalappontokra mérhető-e onnan meghatározó irány;
- megtervezte a trigonometrikus magasságméréssel meghatározandó pontokat és azokat, amelyekről a meghatározást végezni akarja;
- kiválasztotta a felállítandó jelek helyét, és elvégezte a jelállítást;
- megtervezte, hol és milyen irányban célszerű grafikus sokszögvonalakat vezetni;
- tájékozódott az erdők, mezők, folyók, tavak, vizek, mocsarak stb. állapotáról;
- tanulmányozta a terület jellegét és a domborzati viszonyokat;
- megállapította a közlekedési utak állapotát és az időjárástól függő járhatóságát;
- felmérési tervéhez nehézségi fok szerint rangsorolta a felmérendő területrészeket.
Pontsűrítés
A szemrevételezés alatt kialakított végleges meghatározási terv alapján megtörtént a jelek (3-6 m-es jelrudak és fajelek) felállítása, felmérési szelvényenként általában 20-25 db. A jelek adtak lehetőséget többek között a mérőasztal tájékozására mind a pontsűrítés, mind a részletes felmérés során.
A meglévő vízszintes geodéziai alappont-hálózatot általában kisalappontokkal (8) sűríteni kellett, hogy a szükséges mennyiségű alappont - 3-4 km2-enként l pont - rendelkezésre álljon. A pontsűrítést grafikus elő- és oldalmetszés módszerével végezték. Grafikus hátrametszést csak kivételes esetekben alkalmaztak, mert az ily módon meghatározott pontok nem voltak megbízhatóak. A vízszintes helyzetű meghatározás mindig együtt járt a pont magassági meghatározásával.
A kisalappont-sűrítés során grafikus sokszögelést is végeztek, és olyan sűrűségben határoztak meg mind vízszintes, mind magassági értelemben kisalappontokat, hogy azok száma és elhelyezkedése elegendő legyen a részletmérésekhez szükséges felmérési vonal (9) indításához és bekötéséhez. A kisalappontokat minden esetben oda-vissza méréssel határozták meg. (Ezt a munkafolyamatot akkor magassági megalapozásnak nevezték és közelsík vidéken a felmérési alap vonalas elemein vezetett korlátozott pontosságú szintezéssel végezték.)
Ahol a fotogrammetriai előkészítésű felmérési alap szerkezete megbízhatónak bizonyult, ott a kisalappont-sűrítéstől eltekintettek és a felmérési alap terepen egyértelműen azonosítható pontjait fogadták el kisalappontnak illetve a részletes felmérés során álláspontnak. A kisalappontok tengerszint feletti magasságát - trigonometrikus úton, vagy magassági vonalak mérésével - minden esetben meghatározták. A magassági vonalak megengedett záróhibáját a vonal egyes pontjai között elosztották.
Minden adott vízszintes alapponton meg kellett határozni a mágnestű elhajlásának az értékét, lehetővé téve ezzel a fedett területek busszolás felmérését. A vízszintes és magassági értelemben egyaránt meghatározott kisalappontok helyét a terepen minden esetben cövekkel állandósították, hogy ezek a pontok a részletes felmérés számára felhasználhatók legyenek.

Részletes felmérés

Az alap- és kisalapponthálózat pontjai, mint induló és zárópontok között a topográfus felmérési vonalakat mért. Az egyes műszerálláspontokat oda-vissza méréssel, tahiméteres vonalzóval távolságot és magassági szöget mérve, vízszintes és magassági értelemben meghatározta. Ezután álláspontjáról a síkrajzi (itt elsősorban azok s síkrajzi elemek jöhetnek szóba amelyek a fotótérkép összeállításánál felhasznált légifényképek felvételi időpontja után létesültek) és a domborzati elemek jellemző pontjainak(részletpontok) irányvonalát meghúzta, ferde távolságát és magassági szögét megmérte, vízszintes távolságát és tengerszint feletti magasságát kiszámította, majd a távolságot körzőnyílásba vette és az irányvonalra felrakva a pont helyét szúrással megjelölte, magasságát és sorszámát melléírta, a sorszámot és a magasságot a lécpontfólián is feltüntette. A felmérési vonal mérésével kapcsolatos adatokat a felmérési jegyzőkönyvbe, a részletpontok mérésével kapcsolatos adatokat pedig az úgynevezett lécpontjegyzőkönyvbe rögzítette; a jegyzőkönyvekben végezte el a szükséges számításokat is.
Sok esetben a felmérési vonalat "ugróállásos" módszerrel mérte, mikor is a felmérési vonal két "műszerálláspontja" közé egy "lécálláspontot" (15) illesztett, ahol műszerrel nem ált fel, tehát átugrotta azt (a fotótérkép, vagy univerzális felmérésnél a sztereómérési térkép vonalas elemei ezt lehetővé tették). Ilyen esetben a topográfus az egyes álláspontokon először hátra, majd előre irányzott és mért a vonallécpontokra, így először álláspontját és az előtte levő vonallécpontot határozta meg vízszintes és magassági értelemben, majd a részletpontok mérése következett.
A körbemérés, a részletpontok bemérése után a topográfus bejárta azt a területrészt, amelyet előzőleg felmért és ceruzával megrajzolta az ott található terepelemeket és elkészítette a területrész domborzatának szintvonaltervét (részletezés). A soronkövetkező álláspontokon ugyanezt megismételte, mígnem elérkezett a felmérési vonal zárópontjához. Itt a rendszerint jelentkező magassági záróhibát elosztotta majd újabb felmérési vonal megkezdésével folytatta munkáját. Fedett, vagy vonalas terepelemekben szegény terepen a felmérési vonalat a grafikus sokszögvonal váltotta fel. Itt az esetenkint megmutatkozó vonalas záróhiba feloldásáról is gondoskodni kellett.
Általában, a terep jellegétől függően, négyzetkilométerenként 30 - 60 részletpontot mértek. A felmérési vonalak hossza 2000 - 2500 m, az egyes álláspontok közötti (ideértve a vonallécpontokat is) maximális távolság 200 m, a részletpontok távolsága a műszer állásponttól maximum 300 m lehetett. (:I:)
A napi terepmunka befejezése után a topográfus irodájában tussal, végleges formában kirajzolta terepmunkáján a sík-, víz- és domborzatrajz elemeit, valamint a részletezés során gyűjtött névrajzot, a terepmunka mellékleteit, pedig kiegészítette a napi munka során szerzett információkkal és adatokkal. A terepmunka kirajzolása három szín alkalmazásával történt:
- feketével minden a síkrajzra vonatkozó egyezményes jelet, az összes megírást és a domborzat mesterséges formáit (töltések, bevágások stb.);
- zölddel a folyót, patakot, csatornát, mocsarat, vízvezetéket, árterületet, minden fajta kutat és a vízmélységek megírását;
- barnával (sárkányvérrel) a domborzat természetes formáit ábrázoló szintvonalakat, a rajta levő megírással együtt.
A felületszínezés és sávszínezés jelölése külön színelőíráson, úgynevezett színelőírás-fólián történt.
Járulékos munka volt a felmérési eredeti (l3) kirajzolásának befejezése utáni, a szomszédos szelvényekkel mind síkrajzi, mind domborzati értelemben való csatlakoztatása, valamint az információ- és adatgyűjtés, amire a közeljövőben bekövetkező és a térkép tartalmát befolyásoló terepi változások nyilvántartása, valamint a katonaföldrajzi leírások összeállítása miatt volt szükség.

Domb- és hegyvidéki területek felmérése

A felmérés univerzális módszerrel, az alábbi munkarend szerint történt. Ez a felmérési módszer - a fotogrammetriai alap kivételével - sok részében egyezett az előzőekben leírt kombinált felmérési módszerrel.
Előkészítési munkák
Egyezőek az előző felmérési módszernél leírtakkal.
A munkaterület szemrevételezése
Egyezőek az előző felmérési módszernél leírtakkal.
Pontsűrítés
Fotótérkép helyett sztereomérési térkép értendő, ezenkívül egyező az előző felmérési módszernél leírtakkal.

Részletes felmérés

A két fotogrammetriai alap közötti különbség alapvetően nem, csak részben változtatta meg a kombinált módszernél leírtakat.
Ennél a felmérési módszernél a légifényképpárok térmodelljeiből előállított sztereomérési térkép a terület síkrajzának terepen minősítendő vonalas rajz-váza mellett a terület domborzatának szintvonaltervét is tartalmazta. Ebből következően látszólag szükségtelenné válik a domborzati formák ábrázolásához szükséges részletpontok bemérése, csak a légifényképek felvételidőpontja után létesült síkrajzi elemek ábrázolásához szükséges részletpontok bemérésére volna szükség.
Ismert dolog azonban, hogy az előállított térmodellekből többnyire csak formailag hű szintvonalterv volt készíthető, a metrikus pontosságot több, objektív (terepfedettség, a térmodell előállításánál keletkező torzulások, az Illesztő-pontokból eredő hibák, a műszerhibák stb.) és szubjektív (a térmodellek beállítását és kiértékelését végzők személyi hibái) körülmény befolyásolta. Ezért a térfotogrammetriai módszerekkel előállított szintvonalas domborzatrajzot a topográfus csak tervnek tekintette.
A kombinált módszerrel történő felméréshez hasonlóan, a topográfus a rendelkezése álló alap- és kisalappontok között, az előzőekben ismertetett módon felmérési vonalakat mért (ezen belül az egyes álláspontokról néhány részletpontot is). A mért pontok alapján ellenőrizte, és hibahatáron belülire javította, azaz metrikusan is pontossá tette a szintvonaltervet. Az esetleges formai hibákat is javítva végleges formájában rögzítette a terep domborzatrajzát, jóllehet lényegesen kevesebb részletpont meghatározásával (8-15 pont km2-enként) mint a kombinált módszerrel történő felméréskor.
A felmérési vonalak pontjainak mérésekor az esetleges új síkrajzi elemek bemérése is megtörtént. Az egyes álláspontok közötti területrészt bejárva a topográfus légifényképek segítségével minősítette a síkrajz-váz vonalait és elkészítette a területrész síkrajzát, valamint névrajzát.
A napi terepmunka végeztével irodában történt a helyszínen ceruzával rögzítettek tussal való végleges megrajzolása és a mellékletek kiegészítése. A terepmunka kirajzolása, mint a kombinált módszernél is, három szín alkalmazásával, a felületszínezés és sávszínezés jelölése itt is külön színelőíráson, úgynevezett színelőírás-fólián (12) történt.
A járulékos munkákat (csatlakozások, adatgyűjtés) itt is elvégezték.

Helyesbítési munkák

Az 1926-1940 között a magyar királyi Honvéd Térképészéti Intézet által felmért területeket újból nem mérték fel, az erre a területekre rendelkezésre álló térképeket felújították.(11) A felújítás alapjai ezek a Gauss-Krüger vetületbe előzőleg beillesztett térképek, valamint fotogrammetriai alapanyagok voltak. A kialakított elképzelések szerint a térképek domborzatrajzát összességében elfogadták, csak a kirívóan szembetűnő hibákat javították, a síkrajzot pedig helyesbítették, illetve új síkrajzi felvételt (10) készítettek a következők szerint:
- hegyes és dombos területeken légfényképek felhasználásával történő terepbejárással helyesbítették a síkrajzi változásokat;
- a sík és hullámos, buckás területeken fotótérkép vonalainak és tónusainak a minősítésével új síkrajzot készítettek (ez volt a felújítás során munkába vett területek nagyobb, kb. 2/3 része).
A terepbejárások során a szelvények néhány helyén mérőasztallal ellenőrizték a fotótérképek szerkezetét. Követelmény volt továbbá magassági (kótált) pontok meghatározása is 1 2 pont/km2 sűrűséggel.
Ezeket a térképszelvényeket mind műszaki értéküket, mind tartalmi teljességüket tekintve azonosnak lehet tekinteni a fototopográfiai eljárással felmért térképszelvényekkel.
A terepmunkákhoz mellékelt okmányok (mellékletek)
A topográfus a következő okmányokat mellékelte a felmérési eredetihez:
- magassági pontfóliát,
- lécpontfóliát,
- nyilvántartási fóliát,
- munka- és meghatározási tervet,
- színelőírási fóliát,
- mérési jegyzőkönyveket,
- ellenőrző fóliát,
- csatlakozó fóliákat,
- a felmért terület katonaföldrajzi leírásához tartozó anyagot. (:I:)

Ellenőrzési munkák

A felmérési eredeti ellenőrzése két fázisban történt: irodában és helyszínen. A helyszíni ellenőrzés műszeres ellenőrzésből és terepbejárásból állt. Az ellenőr irodai és terepi vizsgálatai során tett megállapításait a felmérési jegyzőkönyvben, valamint külön irodai és terepi ellenőrzőfólián rögzítette.
A felmérési eredeti irodai ellenőrzése a következőkre terjedt ki:
- az alapponthálózat kielégítő voltára;
- a felmérési eredeti rajzi minőségére, olvashatóságára;
- a domborzatábrázolás kifejező voltára, a síkrajz, a vízrajz és a domborzatrajz összhangjára;
- az egyezményes jelek használatára és elhelyezésére;
- a magassági megírások és a szintvonalértékek összhangjára;
- az ábrázolás és a megírt adatok egyezőségére;
- a névrajzi megírások pontosságára, elhelyezésére és aktualitására;
- a felmérési jegyzőkönyvek vezetésére és a számítások pontosságára;
- az előirt vázlatok, mellékletek meglétére és tartalmi teljességére;
- a pontfóliák egyeztetésére a mérési jegyzőkönyvekkel és a domborzatrajzzal;
- a szomszédos szelvényekkel való csatlakozásokra;
- a katonaföldrajzi leíráshoz gyűjtött adatok teljes és megbízható voltára.
A felmérési eredeti műszeres ellenőrzése.
Az ellenőrzés grafikus iránymetszéssel meghatározott, vagy a terepen azonosított álláspontokról történhetett. A vizsgálat kiterjedt:
- a felmérési alaplap szerkezetének megbízhatóságára;
- a tereptárgyak és síkrajzi vonalak helyzeti pontosságára;
- a domborzat formahű és - a szintvonalak értékét tekintve - pontos ábrázolására;
- a mágneses elhajlás értékeire.
A síkrajz ellenőrzése irányzásokkal és távolságmérésekkel, a szintvonalak helyes vezetése a jellemző domborzati elemek bemérésével, illetve metszetmérésekkel történt.
A felmérési eredeti ellenőrzése terepbejárással
Függetlenül a műszeres ellenőrzéstől a felmérési szelvényen ábrázolt területet az ellenőrnek be kellett járnia és meg kellett vizsgálnia:
- az ábrázolt részletek, a tereptárgyak, az adatok, a megírások teljességét;
- az ábrázolt síkrajz és domborzat összhangját;
- a síkrajzi ábrázolás valósághűségét;
- a jelkulcs jeleinek helyes alkalmazását;
- a megirt adatok és magyarázó megírások pontosságát;
- a névrajz valódiságát;
- összességében a térkép tartalmát, hogy céljának megfelel-e, valamint alkalmas-e a gyors tájékozódásra.

Pontossági előírások

A felmérési eredetivel szemben támasztott pontossági követelmények
a vizsgálat tárgya maximális hiba
a szelvény oldalhosszainak mérete ± 0,2 mm
a szelvény átlóhosszainak mérete ± 0,3 mm
a vízszintes alappontok ábrázolásának
helyzeti hibája 0,1 mm
grafikus vízszintes alappontok
(kis-alappontok) helyzeti hibája ± 0,4 mm
trigonometrikus magasságméréssel meghatározott a két szélső érték különbsége a
magasságok (legalább 4 pontból mérve) szintkülönbség 1/5-e lehet
grafikus sokszögvonal vízszintes záróhibája a vonal hosszának 1/200 része
grafikus sokszögvonal magassági záróhibája alapszintköz 1/5 része
az oda-vissza mért relatív magasságok
közötti különbség 100 m-ként ±0,04 m
a felmérési vonal vízszintes záróhibája a vonal hosszának 1/50 része
a felmérési vonal magassági záróhibája alapszintköz 1/5 része
jól azonosítható állandó terepelemek
vízszintes hibája 0,3 mm
kevésbé jól azonosítható terepelemek
vízszintes hibája 0,6 mm
Szintvonalak vezetésének magassági hibái
2°-ig terjedő lejtőszögnél alapszintköz 1/4 része
2°-5°-ig terjedő lejtőszögnél alapszintköz 1/2 része
5°-7°-ig terjedő lejtőszögnél. alapszintköz 3/4 része
7o-on felüli lejtőszögnél a szintvonalak számának összhangban kell lennie a tetőpont és a völgytalp közötti magasságkülönbséggel, valamint a megirt magassági pontokkal. (:I:)

A felméréshez használt műszerek és eszközök

- Freibergi I. és Freibergi II. típusú mérőasztal felszerelések l°-os magassági körosztású, l' es leolvasó képességű tahiméteres vonalzóval;
- MOM MF típusú mérőasztal felszerelés l°-os magassági körosztású, l'-es leolvasó képességű, illetve tangensosztású redukáló tahiméteres vonalzóval;
- MOM szintezőműszer;
- Paulin-féle szintező fémlégsúlymérő (barométer);
- tükrös- és zsebsztereoszkóp;
- 4 m-es távmérőlécek;
- 20 m-es acél mérőszalag;
- felrakó vonalzók, rajzszerek és rajzeszközök;
- közlekedési eszközök (előfogat, kerékpár, az ellenőrzéshez gépkocsi).
A térképek szelvényezése
A szelvényezés az úgynevezett nemzetközi szelvénybeosztáson alapult.

Levezetett térképek

Az 1: 25 000 méretarányú térképekből - mint alaptérképekből - vezették le kartográfiai tervezéssel a kisebb (l:50 000; 1:100 000; 1:200 000 és 1:500 000) méretarányú, szerkesztett topográfiai térképműveket, az alaptérképpel azonos vetületben és jelkulccsal.