1.1 A térképészet története

A térképészeti ismeretek történeti fejlődése nem érthető meg a társadalmak gazdasági és politikai fejlődésének ismerete nélkül. A tudományos ismeretek rendszere egy adott társadalom kultúrájába ágyazódva keletkezik és hat. Ilyen módon a térképészet történeti fejlődése a kultúrtörténet része. Ezért idealisztikusnak tűnik az a felfogás, amely a tudományt valamilyen nemzetek feletti, azokon kívüli, tehát tisztán nemzetközi jelenségként próbálja felfogni. A térképészet fejlődésére erősen hatnak az egyes nemzeti társadalmak gazdasági-politikai-kulturális sajátosságai. Ezeket az összefüggéseket feltárni rendkívül fontos, mert figyelmen kívül hagyásuk kiszakítja a tudományt abból a körből, amelyben hatni hivatott. A térképészeti ismeretek feltárásának nyilván azok felé a jelenségek felé kell irányulnia, amelyek legfontosabbak az emberek adott közössége számára. A térképészet történetének vizsgálata azt bizonyítja, hogy az ismeretek nemzetközi áramlása mellett a kutatások nemzeti céljainak alapvető jelentősége van abban, hogy a tudomány a kultúra és a társadalom fontos hatóerejévé válhasson. (39)
A történetiség ezen értelmezése a térképészet társadalmi vonatkozásait világítja meg. (13)




Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!