Dr. Rónai András (1906-1991)
(Az Atlaszban megjelent életrajz)


Rónai András 1906-ban született Nagyszebenben, Csíkdelnéről elszármazott hétgyermekes székely családban. Középiskoláit a kolozsvári Piarista Gimnáziumban, egyetemi tanulmányait a budapesti József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karán végezte.
Professzora, Teleki Pál jóvoltából 1927 őszétől az Államtudományi Intézet munkatársa, 1940 decemberétől 1945 májusáig igazgatója. Igazgatói működése idején szerkeszti meg a KÖZÉP-EURÓPA ATLASZ-t, melyet az Intézet munkatársainak áldozatos közreműködésével - a háborús körülmények ellenére - 1945. március közepére sikerül ideiglenes kiadásban (házi rotaprint nyomással) kis példányszámban megjelentetni. A II. világháborút követő békekonferenciára szánt Atlasz - a béketárgyalások hazai előkészítésének szűklátúkörűsége miatt - nem tölthette be rendeltetését. 1945 májusában Rónai Andrást eltávolították az Intézet éléről, mely ezt követően rövidesen felszámolásra került.
1941 januárjától 1949 decemberéig a Műegyetem Közgazdasági Karán - nyilvános, rendes tanári, tanszékvezetői minőségben - politikai és gazdasági földrajzot oktatott. 1949 végén, az Egyetem marxista jellegű átszervezése során, nyugdíjazták. Nyugellátás nélkül, hiszen a korhatárt még nem érte el. (Mindössze 43 éves volt.)
1950 elején - az akkori igazgató, Vitális Sándor jóvoltából - a Magyar Állami Földtani Intézetben állást kapott. Itt új pályát kellett kezdenie, ismét alulról. Munkaszeretete és szorgalma révén ez a pálya is szépen ívelt: geológusként a szakma élvonalába került; munkásságát a földtudomány doktora címmel és számos szakmai kitüntetéssel ismerték el. Nemzetközi szakmai körökben is jó nevet szerzett.
1986-ban, 80 évesen vonult nyugdíjba.

Soha semmiféle pártnak vagy politikai mozgalomnak nem volt tagja. Életének középpontjában a munka állt. Azt igyekezett mindenkor tisztességgel, lelkiismeretesen végezni.

Pályájának első feléről és a Közép-Európa Atlasz megszületésének körülményeiről a Térképezett történelem c., eddig két kiadást megért könyvében számolt be.
(1989, Magvető; 1993, Püski)



Vissza a Közép-Európa Atlasz kezdőlapjára!
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!